Azt hiszem, minden szülő egyetért velem, ha azt mondom, hogy gyerekkel még egy laza strandolás is bizony sokkal több előkészületet és cuccot igényel, mint gyerek nélkül, egy hosszabb utazásról, nyaralásról nem is beszélve.
Az első nagy utunkat családként akkor tettük meg, amikor a kisfiunk, Csabi négy hónapos volt – ekkor költöztünk haza Angliából Magyarországra. Talán mondanom sem kell, milyen gyomorideggel teltek az utazás előtti napok, a csomagolás, a logisztika megtervezése, izgulni, hogy mindenhova időben odaérjünk, minden rendben legyen… Mindeközben pedig búcsúzni Bournemouth-tól, a várostól, amit annyira megszerettünk az ott töltött évek alatt.
Az utazás napján korán reggel indultunk, autóztunk, repültünk, majd ismét autóztunk, mindez pedig majdnem 12 órát vett igénybe. Csabi meglepően jól viselte a dolgot, a repülés során sem volt gond, valószínűleg a Budapest–Kalocsa szakaszra lett elege az egészből, így többször is meg kellett állnunk, de eddigre legalább már én megnyugodtam, hogy a nehezén túl vagyunk. Ilyen nagy utat azóta sem vállaltunk be vele, és az időközben megszületett öccsével, inkább rövid belföldi nyaralásokat szoktunk beiktatni velük – nélkülük még nem utaztunk.
Idén nyáron azért szintet léptünk, hiszen egyrészt voltam a gyerekekkel, de a férjem nélkül nyaralni – két barátnőm és az ő gyerekeik társaságában –, másrészt vettünk egy családi sátrat, és kipróbáltuk, milyen a gyerekekkel együtt sátrazni. Mindkét nyaralást vegyes érzésekkel vártam. A barátnős út előtt az volt a legnagyobb félelmem, hogy miként fogom egyedüli szülőként menedzselni a két fiút, a sátrazás előtt pedig a kényelmi-higiéniai szempontok miatt voltak aggályaim. Végül mindkét nyaralás jól sikerült. Kíváncsi voltam, másoknak milyen nyaralós élményei vannak szülőként a gyerekkel – vagy éppen gyerek nélkül –, ezért ismét kisgyerekes anyuka ismerőseimet kérdeztem, ahogy legutóbbi cikkemben is, az elvárások kapcsán.
Katiék igazi kalandorok, hazabicikliztek már Angliából, kipróbálták a vadkempingezést is, és azóta sem csillapodott az utazási kedvük, amióta szülők lettek – persze azért már más szempontok alapján döntenek, ha nyaralásról van szó.
„Az első igazi családi nyaralásra a kisfiam kilenc hónapos korában mentünk Görögországba, ahol egy lakodalomba is hivatalosak voltunk. Először nagyon sok mindent bepakoltam a bőröndbe, de amikor rájöttünk, hogy mennyibe kerülne a plusz poggyász, kiraktam a fele holmit, és így sem szenvedtünk hiányt semmiben – sok mindent helyben is meg lehet venni. Még szoptattam, és a kicsi itthon is a mi ételeinkből szokott enni, így ezzel nem volt gond, megkóstolt pár helyi fogást is. Annyiban volt más ez az út a korábbi utazásainkhoz képest, hogy végig egy helyen maradtunk, kevésbé volt mozgalmas, inkább strandoltunk. A következő nagyobb utunkon már tizenhét hónapos volt, ekkor Angliába mentünk. Nagyon sok élményben volt része a kisfiamnak, és erre az útra már emlékszik is. Bár korábban nem vonzott a szállodás, teljes ellátásos nyaralás, most szívesen elmennék egy ilyenre, hogy tényleg a pihenésről szóljon. Azt egyelőre még nem tudom elképzelni, hogy a kicsi nélkül utazzunk el, most másfél éves.”
Nikiék mindig viszik magukkal a két kisfiukat. Nekik a hotelek annyira nem jöttek be, inkább az apartmant preferálják.
„Én a „nyaraljunk gyerekkel” tábort erősítem, ezért a gyerekeket már kicsi koruktól kezdve visszük magunkkal. Viszont arra rá kellett jönnöm, hogy gyerekkel – legalábbis a mieinkkel – nem ideális a hotel, ahol korlátok vannak, megszabva például, hogy mikor együnk. Nyaraláskor egyébként is minden felborul, nem lehet a gyerekeket időzíteni, mert kiborulnak, így mi is kiborulunk, és már meg is van az alaphangulat… Szóval inkább egy jól felszerelt, modern apartmant preferálunk, ahol minden adott. Legyen közel a víz, legyenek programok, és akkor mindenki boldog. Szeretnék majd úgy is nyaralni, hogy a szüleim és a tesómék is jönnek velünk. Nekünk a hétköznapokban egyáltalán nincs segítségünk, így legalább ilyenkor jó lenne kapni egy kis esti kimenőt kettesben a férjemmel.”
„Nekem a legfontosabb tapasztalat az volt, hogy kisgyerek mellett nem lehet pihenni. A nyaralás az, amikor egy halom pénzt költesz arra, hogy máshol rohangálj a gyerekeid után. Ilyenkor annyi a különbség, hogy csak a gyerekeiddel kell foglalkozni, a háztartással nem. Nem panaszkodás, de nekem ez volt a nehéz. A nagyobb két és fél éves, a kisebb nyolc hónapos, majd ahogy nőnek, ez is változik”– meséli Zsófi.
„A fiaim között kicsi a korkülönbség – alig két év – így számomra a kisebbik megszületését követően már nagyon intenzív volt az otthonlét. A kicsi elmúlt egyéves, amikor elmentünk a Balatonra kettesben a férjemmel, a fiúkat pedig a nagyszülőkre bíztuk. Nagyon pihentető volt, hogy nem kellett éjszaka felkelnem hozzájuk, és sokat sétáltunk kettesben. Ez tényleg igazi kikapcsolódás volt. Egy másik alkalommal a barátnőmmel mentünk el egy hétvégére, szintén a Balcsira, akkor a férjem volt a gyerekekkel. Hosszabb nyaralást nem tudnék elképzelni a fiúk nélkül, és már elég nagyok is ahhoz (hat- és nyolcévesek), hogy bárhová el tudjuk vinni őket.” – osztja meg tapasztalatait Edit.
Zsuzsinak három kislánya van, akikkel a nyaralás alatt sem unatkozik.
„Mi inkább a szállodának örülünk most már. A legnagyobb lányom, Hanna két hónapos volt, amikor először mentünk a Balatonra, akkor még apartmanoztunk. Nálunk sokáig élt, hogy minden évben beiktattunk egy kis nyaralást csak nekünk, egyet pedig a tágabb családdal: mamákkal, unokatesókkal. Mindkettő szuper volt, de most már túl nagy a család ahhoz, hogy mindannyian együtt mozogjunk. Még a harmadik lányunk, Léna születése előtt kezdtünk bele a wellnessezésbe, és azóta igyekszünk ilyen irányba menni. Ez több kis utazást jelent. Van, hogy csak ötösben, van, hogy a mamákkal. Nekik is élmény, nekünk meg pihenés. Külön örülök, hogy nem kell ilyenkor a főzéssel meg a takarítással foglalkoznom, csak a családé vagyok. Egyébként pont most kezd átalakulni ez a rendszer, mert a lányok nagyon élvezték a múzeumozást a nyáron, úgyhogy innentől kulturális programokat is igyekszünk beiktatni. A határt eddig csak anyagi okokból nem léptük át.”
Ritáék imádnak utazni, általában a gyerekeket is viszik magukkal, de időnként beiktatnak egy-egy nyaralást a férjével kettesben is.
„A hétköznapokban is igyekszünk időt fordítani arra, hogy kettesben legyünk, és nyaralni is voltunk már a gyerekek nélkül. Miután már a kisebbik nem szopizott, nyugodt szívvel bíztuk őt is a nagyszülőkre – nekik az is egy nyaralás volt, nagyon jól érezték magukat, és végre nekünk is minden a pihenésről szólt. Persze, sokat emlegettük őket közben, és hiányoztak is, de én vallom, hogy időnként a gyerekek nélküli is kell egy kis kikapcsolódás, feltöltődés.”
„A nyaralás nem mindig pihentető a gyerekkel, de mindenkinek élmény, és szerintem jó, ha megszokják már fiatalabb koruktól kezdve, hogy ez egy más szituáció, azt, hogy milyen a hotel, a faház vagy a sátrazás. Peti tíz hónaposan repült először, és idén, két és fél évesen már a saját kis bőröndjét húzta, tette a futószalagra, adta oda a repülőjegyét a csekkolásnál, én meg olyan büszke vagyok rá, hogy ezt mind tudja, ismeri. A későbbiekben az is fontos tudás szerintem hogy, például hogyan kell egy hotelbe bejelentkezni. De ezt akkor tudják a legjobban megtanulni, ha látják tőlünk, felnőttektől” – osztja meg tapasztalatait Noémi.
„Hogy milyen gyerekkel nyaralni? Olyan mintha ugyanazt csinálnám, csak máshol. A ráadás, hogy dupla figyelmet igényel, például strandoláskor. Azt hiszem, nekem nem is az a legfájóbb része a családi nyaralásoknak, hogy nem tudok kifeküdni napozni, olvasni, vagy csak úgy úszni egy jót, és lazulni, nyugodtan megvacsorázni, hanem inkább az, hogy a férjemre nem jut annyi idő, figyelem, mint régen, amikor még csak ketten voltunk. Márpedig ha nem szeretnénk nagyszülőket vinni a nyaralásra, akik vigyáznak a kicsire, akkor bizony nem sok közös idő jut egymásra. Természetesen mindezek ellenére csodálatos dolog megmutatni a gyermekünknek, hogy milyen nyaralni, a parton ülve homokvárat építeni, sokat lubickolni a vízben, együtt lenni, és végre nem rohanni.” – meséli Barbi.
