Már az ajtón belépve áthat a keleti kultúra varázsa. A perzsaszőnyeg puhasága, az antik bútorok hangulata és a kihagyhatatlan iráni tea különleges íze, mind-mind elrepítenek messzire, egészen Iránba, ahonnan Ali doktor úr származik. Bármikor járok náluk, szeretettel fogadnak, most is teával és iráni pisztáciával kínálnak. Aztán a nappaliban kezdünk el beszélgetni az életük összefonódásáról, az örök emberi értékekről, az iráni kultúráról és Alináról, aki idén egy igazán különleges karácsonyi „ajándékot” fog kapni.
Mit meséltek Alinának a pocaklakóról?
Judit: A kezdetektől próbáljuk bevonni, sokat beszélgetünk vele. Az elején nagyon elutasító volt, hiszen ő mindenki szeme fénye, körülötte forog a világ, amibe most belecseppen egy kistesó. Úgyhogy az elfogadás nehezen megy, de most már egyre többet foglalkozik vele és figyel rá. Apának az autóban mindig mondja, hogy vigyázzon, nehogy Helena baba rázkódjon. Nagyon oda kell majd figyelnünk Alinára, hogy megkapja azt a figyelmet és szeretetet, amit előtte, csak most már más köntösben.
Doktor Úr, Te olyan lányos apuka vagy!
Ali: Én mindig is tudtam, hogy lányom lesz, sőt azt is, hogy a második is kislány lesz. Persze, ha fiam születne, annak is ugyanúgy örülnék. Az a fontos, hogy egészséges legyen, a szüleire idősebb korukban is vigyázzon, és mindig tisztelettel beszéljen velük.
Judit: Ali is nagyon lányos családból származik, négy lánytestvére van, ő az egyedüli fiú. A mi családunk is hasonló, nekem is egy nővérem van.
Alina nagyon szerencsés kislány, mert egyszerre két kultúrát is megismerhet. Hogyan beszéltek vele otthon?
Ali: Tőlem csak a perzsa nyelvet hallja, amit már ért, de még magyarul válaszol rá. Azt gondolom, hogy nem baj, ha először jól megtanulja a magyar nyelvet, és csak utána az iránit. A lényeg, hogy mind a kettőt beszélje, hiszen Magyarországon és Iránban is vannak gyökerei, ezt nem szabad elfelejtenie.
Milyen mintát lát tőled?
Ali: Én nem ragaszkodom ahhoz, hogy úgy viselkedjen és olyan életet éljen, mint egy iráni. Mi megmutatjuk az utat, terelgetjük, de ő dönti el, hogy merre szeretne menni.
Judit: A két kultúra teljesen más, ha csak azt nézem, hogy Iránban természetes, hogy egy nő otthon van, és a család körüli teendőket látja el, nálunk ez jóformán elképzelhetetlen.
– Mit jelent iráni módon élni?
– Ali: A keleti gondolkodásnak is évszázadokra visszamenő hagyományai vannak, de teljesen más, mint az európai. Nálunk elsődleges a család szeretete, az összetartás és egymás segítése. Ez Magyarországon is megvan, de nálunk szerintem erősebb. Általában nagy családok vannak, és teljesen másként élnek. Én azt szeretném megtanítani a gyermekeimnek, hogy tiszteljék a szüleiket és a nagyszüleiket, soha ne bántsanak senkit és legyenek segítőkészek, mert akkor ők is ugyanezt fogják visszakapni az emberektől. Tehát nem az a lényeg, hogy melyik hagyomány szerint élnek.
– Judit, egy kislányt hordasz a szíved alatt. Ez egy csodálatos időszak az életetekben, ennek ellenére van benned félelem?
– Judit: Az első gyermekem érkezése előtt sokkal jobban izgultam, mert nem tudtam pontosan, mi vár rám. Alinával a kezdeti időszakot nehezen éltem meg, mert nagyon fáradt voltam, ami mindenre kihatott. Szerencsére Ali édesanyja itt volt és segített nekem, de aztán egyedül maradtunk a babával. De ma már csak jó szívvel és érzéssel gondolok vissza arra az időszakra, és nem félek attól, hogy mi lesz Helena babánál.
– Ali: A szülés utáni időszakban nagy odafigyelést igényelnek a mamák, segíteni kell nekik, és mellettük kell állnunk, mert szeretetre vágynak.
– Judit: Ez tényleg így van. El sem tudom képzelni, hogy mi történne, ha nem lenne segítségem, kapaszkodóm. Ali alapvetően sokat dolgozik, és hosszú időt nem tud velünk tölteni. Azt gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Most édesanyám van mellettem, akivel szoros a kapcsolatom, megbízom benne, és boldog vagyok, hogy itt van velem.
– Gondolom, könnyebben áthidaljátok a gyermekek körüli problémákat, hiszen orvosok vagytok.
Ali: Ne gondold! Orvosok vagyunk, de amikor a gyermekünkkel történik valami, mi is ugyanúgy reagálunk, mint bármelyik másik szülő. Olyan, mintha ilyenkor a tudomány nem is létezne. (nevet)
– Készen álltok a baba érkezésére?
– Judit: Erre sosem lehet teljesen felkészülni. Mindig az adott szituációt kell jól megoldani, ennek ellenére mindig jöhetnek meglepetések.
– Hogy érzed, más lettél orvosként, amióta Alina megszületett?
– Ali: Magamnak is furcsa bevallani, de igen! Mindig is szerettem a gyerekeket, és szerintem értek a nyelvükön. Ha bárhol látok egy síró gyermeket, akkor rögtön odamegyek, hogy segítsek rajta. De amióta megszületett Alina, azóta még hamarabb ott vagyok. Érzelmileg még jobban megérint, ha látom a kétségbeesett arcukat.
– Sátoraljaújhelyen, a kórházi gyakorlaton fonódott össze az életetek. Mi jut eszedbe arról az időszakról?
– Ali: Nekem az, hogy ameddig nem ismertem meg Juditot, addig nem tudtam, hol a helyem a világban. Keleten szokták megkérdezni: „Hová valósi vagy? Még nem tudom, mert még nem nősültem.” Az esküvő után éreztem, hogy innentől ide tartozom.
– Mindig is ilyen határozott voltál?
– Ali: Egész életemben tudtam, hogy mit nem szeretnék, ezáltal kirajzolódott, hogy mi az álmom, amiért képes vagyok küzdeni. Tudtam, hogy nem szeretnék felesleges lenni a világban, valamit tennem kell, hogy hasznos legyek. Az orvosi szakma pedig pont a segítségről szól.
– Judit, belecseppentél egy iráni család életébe. Mi volt akkor az elképzelésed a keleti kultúráról?
– Judit: Próbáltam Alit, mint embert megismerni, és teljesen függetleníteni magam a minket körülvevő előítéletektől. Azt láttam, hogy a családjával napi kapcsolatban van, és a testvéreivel számíthatnak egymásra, ezért nem volt kétségem, hogy családszerető-e. Gyakorlatilag a személyisége teljesen más volt, mint ami bennünk, magyarokban él egy iráni emberről. Egy idő után ez csak megerősödött bennem, ahogy megismertem a rokonait is, és láthattam, hogyan működik egy iráni család. Az első iráni utazásom is kellemes élmény volt, várakozáson felüli fogadtatás várt.
– Doktor úr, te találkozol ezekkel a sztereotípiákkal, amik bennünk élnek?
– Ali: Velem nem éreztetik, hogy ki vagyok, honnan származom, sokszor még viccelődni is szoktam ezzel. Úgy érzem, elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Azt gondolom, csak azzal tudok bizonyítani az embereknek, hogy amit csinálok, az hasznos. Rajtam múlik, hogy az emberekben milyen kép alakul ki rólam.
– Nagy benned a bizonyítási vágy?
– Ali: Szerintem nekem többet kell bizonyítanom itt, mint a hazámban, de ez egyáltalán nem teher a számomra. Minden nap úgy kelek fel, hogy valami jó dolgot szeretnék tenni, és ezzel örömet szerezni az engem körülvevő embereknek.
– Mit szóltak a szüleid, hogy egy magyar lány lett a feleséged?
– Ali: Szerintem örülnek, hogy nem iráni nőt választottam, ezzel természetesen nem szeretném az iráni nőket megbántani, de egy lány mindig elviszi a fiút. El kellett döntenem, hogy családot szeretnék vagy iráni feleséget. Nekem a család a fontos.
– Judit: Ali családja testvérként bánik velem, nem éreztetik, hogy „külsős” vagyok.
– Iránban nem ünneplik a karácsonyt. Hogyan változott meg az ünnephez való viszonyod?
– Ali: Gyermekként a tévében néztük, amikor közvetítették az éjféli misét, amiből tudtuk, hogy megszületett Jézus, de nem éreztük át, hogy ez pontosan miről szól. Csak a vallási részt láttuk, amit tiszteletben tartottunk, de nem tekintettük a saját ünnepünknek. Egy ideig Dubaiban éltem az édesapámmal, ahol ugyanúgy az iszlám vallás van jelen, de sok nemzet él együtt, ezért ott ünnepelték a karácsonyt. Ott alakult ki bennem, hogy ez az időszak a szeretetről és a családról szól. Magyarországon pedig ez még jobban megerősödött bennem. Szeretem a karácsonyt, mert ilyenkor minden rosszat, haragot félreteszünk, és érezhetjük a család melegét, a békét az otthonunkban.
– Judit: Iránban van viszont egy másik ünnep ebben az időszakban: az év leghosszabb éjszakája, amit december 21-én ünnepelnek.
– Ali: Nálunk rengeteg ünnep van, ezek közül talán a legfontosabbat március 21-én tartjuk, egészen 15 napon át. Ekkor van a tavasz első napja, a perzsa újév, ami nagyon hasonlít a karácsonyhoz. Ilyenkor mi is ajándékozunk, de ami még ennél is fontosabb, hogy az egész család meglátogatja egymást. A fiatalok először az idősebbekhez látogatnak el, és utána a többi rokonhoz is. A szünet alatt az egész ország úton van. Ez a tavasz első napja, ekkor kezd ébredni a természet, ez jelenti az új élet és az új év kezdetét is nálunk.
– Milyen ízek, illatok jutnak eszedbe a karácsonyról?
– Judit: A friss fenyőfa illata, ami átjárta az egész házat, a sok-sok édesség finom illata, a fahéj és az sült alma íze. Ezek vannak most az emlékeimben.
– Milyen karácsonyt szeretnétek varázsolni a gyermekeiteknek?
– Ali: Idén már Alinát is szeretnénk bevonni a készülődésbe, a díszítésbe. Eddig pici fánk volt, most biztos nagyobbat fognak az angyalok hozni. Remélem, hogy együtt lesz majd a szűkebb család.
– Judit: Nehéz előre tervezni, az biztos, hogy teljesen más lesz, mint egy évvel ezelőtt, mert most már négyen fogunk a csillogó, fényes fa mellett állni.
Mire cikkünk megjelenik, Judit világra hozta második gyermeküket, Helena babát.
Fotó: Kesztyűs Attila
