Bár a Lélekmelegítők előadás-sorozat szervezése még folyamatban van, és a Jelenlét podcast szerkesztői stábjának egy része is nyári szünetre ment, most mégis találkozik a két tartalom, hogy együtt tegyék színesebbé 2020 nyarát. Így nem hagyjuk a hallgatóinkat lelki „töltőanyag” nélkül a nyári hónapokra sem.
A „Lélekmelegítőket” ezen a nyáron összeolvasztjuk a „Jelenléttel”, amelynek szerkesztői olyan neves, közismert és közkedvelt szaktekintélyekkel, szerzőkkel és lélekdoktorokkal beszélgetnek, akikkel korábban akár személyesen is találkozhattál egy-egy előadásunkon. Persze lesz közöttük olyan is, akivel most „hozunk össze” először, kitöltve az elmaradt tavaszi előadások nyomán támadt űrt.
A „Jelenlét – Lélekmelegítők Extra” különkiadásainak sorát dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal nyitjuk meg, aki anno „Jó párkapcsolat, vagy jó pár kapcsolat” című sikeres előadásával töltötte meg a Kalocsai Színház nézőterét.
Most Vöri beszélget vele, akinek telefonon sikerült utolérni az egyetemi, szerzői, és bloggeri tevékenységei között ezerrel pörgő doktornőt. Vöri a nyár elejével hivatalosan is hátrahagyott karanténidőszak párkapcsolatokra és intimitásra gyakorolt hatásairól kérdezi dr. Hevesi Krisztát, de sok egyéb kérdés is a felszínre kerül. Válásból vagy „karanténbabából” lesz-e több? Ha kíváncsi vagy a válaszra, akkor kattints a cikk alján lévő linkre, és hallgasd meg a „Jelenlét – Lélekmelegítők Extra” első adását Dr. Hevesi Kriszta közreműködésével! Addig is ízelítőként néhány gondolat az epizódból.
– Hogyan élted meg a tavaszi hónapokat és hogyan léptél át a mostani „lebegés” időszakába, amikor a korábbi sokkból ugyan még nem léptünk ki teljesen, de a mindennapok már érzékelhetően könnyebbek?
– Pont azon gondolkodtam, hogy nyugdíjaskorunkban hogyan fogjuk majd ezt elmesélni mi, akik beleszülettünk ebbe a hatalmas szabadságba? Hogyan idézzük majd fel, hogy mekkora dráma volt, hogy nem úgy élhettünk, ahogy korábban megszoktuk? Most még valahol félúton járunk. Olyan ez, mint a kötéltánc. Egyébként szexuálpszichológusként én tudtam arra fogadást kötni, hogy mekkora lesz a bébibumm, és már most rengeteg „karanténbabát” váró családdal találkozom.
– Ugyanakkor azzal is számolni kellett, hogy az egymásra, vagy az újra egymásra találó párok boldogsága mellett, most tovább éleződhet a társas magányban élők helyzete…
– Igen, ez így van. Én a karanténos időszak kezdetén félig viccesen posztoltam is, hogy most iparkodjon helyre tenni mindenki a szexuális életét, különben borzasztóan unatkozni fog a karantén ideje alatt. A szexnek nyilvánvalóan van egy érzelmi biztonságot erősítő oldala, de a másik oldalon ott van az is, hogy akire traumaként és stresszként szakadt ez a veszélyeztetettség, az mindenre gondolt közben, csak a szexre nem. Ha az egyik fél ezt a felfokozott állapotot összebújással, a másik pedig befelé fordulással kezeli, máris kialakul egy konfliktushelyzet. Sajnos válások is születtek a karanténból, ami arra világított rá, hogy már csak arra nem volt energiája az elhidegült pároknak, hogy elváljanak.
– Szintén komoly hozadéka volt a veszélyhelyzetnek, hogy elültette bennünk a testi érintkezéstől való félelmet… gondoljunk csak a különböző üdvözlési formákra!
– Holott fontos kommunikációs csatornánk az érintés, az érintkezés. Gondoljunk csak bele, hogy már babakorunktól mekkora jelentősége van az érintésnek, a szeretgetésnek és az ölelésnek, aminek fájdalomcsillapító hatása van és euforizáló örömhormonokat termel. Nem is akartam szembemenni ennek a hiányával, amikor a karantén „pozitív” vetületeit említettem. Az azonban vitathatatlan, hogy a mögöttünk álló időszak megmutatta, hogy meg tudjuk látni a rosszban a jót, sőt építkezni is képesek vagyunk belőle, de az tény, hogy most még egy kicsit félünk. A pozitívumok között azonban nem mennék el amellett sem, hogy a rapid randi és a „rögtön szex” időszakából kicsit visszalassulhattunk, így lett ideje kibontakozni az érzelmeknek is.
Ha kedvet kaptál a témához, akkor hallgasd meg a teljes beszélgetést dr. Hevesi Krisztával, és keresd a podcast további részeit a Spotifyon, az Apple Podcaston és a Soundcloudon! Hamarosan újabb Jelenlét – Lélekmelegítők Extra résszel jelentkezünk, újabb neves vendéggel, addig is kövesd az Impulzív oldalát, valamint közösségi csatornáit az Instagramon és a Facebookon is!
- Impulzív rajongónk vagy?
- Szeretnél minden hírünkről időben értesülni?
- Ott szeretnél lenni a programjainkon?