Nyilvánvalóan minden kismama leghőbb vágya, hogy egészséges gyermeket hozzon a világra, ugyanakkor maga a szülésélmény is meghatározó, ami nem attól lesz csodás, hogy a szülő nő nem érez fájdalmat, hanem az érzelmi támogatottságtól, a nyílt kommunikációtól és a közegtől, amelyben biztonságban érezheti magát. Egy gyermek születésekor elsősorban a szülésznő az a személy, aki eloszlatja a kétségeket és végig támaszként áll az anya mellett. Dicsa Barbara empatikus hozzáállása, gondos odafigyelése és a szakmája iránti elhivatottsága minden egyes mondatában érezhető, pozitív kisugárzása pedig egyenesen ragadós, mert még az interjú után is velem marad. A fiatal szülésznő az éjszakai műszak előtt viharzik be a kávézóba, és épphogy megrendeljük a jeges italainkat máris lelkendezve kezd mesélni.

– Imádok belépni a szülészetre, mert talán nincs is jobb dolog, mint érezni a finom babaillatot. Én minden egyes műszakban abban bízom, hogy egy újabb szülést kísérhetek végig. Annak, aki már évtizedek óta dolgozik szülésznőként, óhatatlanul csökken a lelkesedése, én mégsem tudom elképzelni, hogy ez a fajta rajongás, amit a hivatásom iránt érzek, elmúlik majd az évek során. Én is megtapasztaltam már, hogy a szülésznők élete nem egy babaillatú, rózsaszínű köd, mert a felelősség folyamatosan ott van a vállunkon, és olykor találkozunk nehezebb esetekkel is. A veszteség megélése sem kerül el bennünket, de még az érzelmileg megterhelő helyzetekben is biztos támaszt tudunk nyújtani, miközben óhatatlanul is bevonódunk, mégis úgy érzem, hogy a helyemen vagyok – ez az, amiben kiteljesedhetek.


– Erre születtél?
– Ezt nem lehet másképp csinálni, csakis szeretettel és teljes odaadással. Tisztelem és szeretem a szülésznőket, akikkel együtt dolgozom: segítőkészek, és maximálisan átadják a szakmai tudásukat, ráadásul azt érzem, hogy megbíznak bennem. Ma már azt sem bánom, hogy anno nem vettek fel a nemzetiségi óvodapedagógus-szakra. Akkor halasztanom kellett egy évet, ez idő alatt pedig elvégeztem az OKJ-s ápolói képzést. Az élet úgy hozta, hogy egyszer dr. Szívós Etelka (a kalocsai Szent Kereszt Kórház megbízott főigazgató-helyettese – szerk.) felvetette, hogy mi lenne, ha szülésznőnek tanulnék, mert a személyiségem illik ehhez a hivatáshoz. Nem zárkóztam el az ötlettől, de szerettem volna bent lenni egy szülésen, mielőtt belevágok – akkor és ott minden eldőlt.
– Milyen kép él benned erről a pillanatról?
– Abszolút katartikus volt! Mondanom sem kell, hogy a meghatódottságtól végigsírtam az egészet. Fantasztikusan jó élmény volt, teljesen magával ragadott mindaz, amit ott láttam és tapasztaltam. Farkas Lászlóné vérbeli szülésznő, aki végtelenül empatikusan kísérte végig az édesanyát, és megnyugtató szavaival átsegítette őt a nehéz pillanatokon. Az egész folyamat békésen, az anya saját tempójában zajlott, és amikor a mellkasára tették a kisbabát, mintha megszűnt volna minden fájdalma, és az arcán felhőtlen boldogság látszódott – még kívülállóként is szívszorító jelenet volt. Szerintem nincs meghatóbb pillanat, mint amikor világra jön egy gyermek. Abban a percben eldöntöttem, hogy szülésznő szeretnék lenni.
–  Mit veszel észre a munkád során, a nők mennyire tudatosak a szüléssel kapcsolatban?
– Ma már nem meglepő, sőt egyre gyakoribb, hogy a kismamák konkrét szülési tervvel érkeznek. Számomra ez azt jelenti, hogy lelkileg is felkészültek, és elhiszik magukról, hogy képesek rá. Látszik, hogy ki az, aki utánaolvasott, és tudja, mi történik a testével, ezáltal nem fél annyira az ismeretlen helyzettől. Aki felkészült, könnyebben átvészeli a szülés során jelentkező hullámzó érzelmeket, és a fájdalom is elviselhetőbbé válik számára, hiszen tudja, hogy már csak egy hajszál választja el attól, hogy a kezében tarthassa a kisbabáját. Aki, úgymond nincs ott fejben a szülés alatt, annál sokkal inkább szükség lehet a külső beavatkozásra, és az egész folyamatot küzdelmesebben élheti meg. A félelem ugyanis meggátolja, hogy a saját ritmusában történjenek a dolgok.


– Ezért is érdemes részt venni a szülésfelkészítő tanfolyamon?
– Akár csoportos, akár egyéni konzultációról van szó, lehetőség nyílik arra, hogy támogató közegben nyíljanak meg a kismamák, és bátran feltegyék a kérdéseiket, megfogalmazzák a kétségeiket, elmondhassák a vágyaikat. Minden lehetséges forgatókönyvre felkészülünk, és lépésről lépésre végigmegyünk a folyamaton. A leendő édesanyák teljes körű tájékoztatást kapnak a szülés valódi természetéről, egyes szakaszairól, a természetes vajúdástámogatási alternatívákról, a leggyakoribb orvosi beavatkozások okairól, céljairól, kockázatairól és mellékhatásairól, valamint a megküzdési stratégiákról. A kismamák megismerik a megfelelő nyomási technikát, azt, hogyan tudják a légzésükkel segíteni a folyamatot. A szülésznő feladata az is, hogy átvezesse az anyukát a gyermekágyi időszakba, és megmutassa neki a helyes szoptatási technikát. Öröm látni, amikor az édesapák elkísérik a párjukat a felkészítésre, hiszen fontos szerepük van abban, hogy jól támogassák a szülő nőt. A legutóbbi tanfolyam meghatározó élménye volt számomra, hogy a párok mertek beszélni az érzéseikről és a félelmeikről, így egy igazán tartalmas beszélgetés alakult ki.
– Milyen jelekből tudhatja a kismama, hogy ideje elindulni a szülészetre?
– Ha már rendszeres, 3-5 percenként jelentkező méhösszehúzódásokat észlel, illetve, ha elfolyt a magzatvíz, vagy esetlegesen vérzés jelentkezik, akkor mindenképp útnak kell indulni. Egyébként a 37. hétre vízválasztóként tekintünk, mert onnantól kezdve a fájások már azt jelzik, hogy a test készül a szülésre. Ilyenkor nem szükséges egyből a kórházba rohanni, mert otthon sokkal szabadabban mozoghat a kismama, úgy tud vajúdni, ahogy ő szeretne, abban a környezetben, ahol jól érzi magát. Van egy műszer is, amivel mérhetők a fájások, így szépen nyomon tudja követni a folyamatot, és felkészülhet a következő összehúzódásra. Persze teljesen érthető, hogy aki az első gyermekét készül a világra hozni, abban kétség és nyugtalanság van, de tudni kell, hogy minden egyes fájás szükséges ahhoz, hogy a baba megszülessen, és ez a fájdalom bizony fokozatosan erősödik, hogy az édesanyát testileg-lelkileg ráhangolják a szülésre.
– Mikor kapcsolódsz be a folyamatba?
– Amint a kismama belép a kórházba. A szülésznő ugyanis a szülés elejétől fogva az egyik legfőbb támasza az édesanyának, mert szakmai tapasztalatával, empátiájával támogatja őt, valamint felismeri, hogy mikor van szükség az orvosi kompetenciára.


– Lehet természetes egy szülés kórházi környezetben?
– Hiszek abban, hogy igen! Többek között azért is szeretek a kalocsai szülészeten dolgozni, mert itt tényleg megvalósul az, hogy lehetőség szerint minden kismamát szülésznő kísér végig a folyamaton. Nagyon ritka, amikor ketten vagy hárman szülnek egyszerre, és így meg kell osztanunk a figyelmünket. Persze szakmailag ez sem okoz problémát, de tény, hogy sokkal békésebb a szülés, ha egyszerre csak egy édesanyát támogatunk. Mindig figyelembe vesszük az egyéni szükségleteket, és csak akkor szólunk bele a természetes folyamatba, ha valóban szükségét látjuk. Szülésznőként abban is segítem az anyát, hogy jobban tudjon koncentrálni, mert ha összpontosítja az erejét, akkor úgy érzi, hogy ura a helyzetnek. A jelenlétünk biztonságot ad a kismama számára – ez az alapja mindennek. A vajúdás során természetesen a szülő nő igényeit nézzük, igyekszünk azt könnyebbé tenni számára, és ha arra van szüksége, hogy labdán üljön, akkor erre is van lehetőség. A kitolási szakaszhoz viszont mindenképpen a fekvő helyzetet javasoljuk, mert így tudjuk a legbiztonságosabban megvédeni a gátat.
– A szülés után mi a feladata a szülésznőnek?
– Megteremti az „aranyóra” lehetőségét, segédkezik az első szoptatásnál, és támogatja a kismamát a gyermekágyi időszakban.
–  Szerinted mitől válhat egy szülés negatív élménnyé?
– Szerintem az egyedülléttől, a magánytól. Ezért is szeretek ott lenni már az első pillanattól kezdve, mert ha az anya úgy érzi, hogy nincs egyedül, és mindig van mellette valaki, akire támaszkodhat, akihez szólhat, és akinek megfoghatja a kezét, akkor az tényleges biztonságot ad a számára. Mindvégig erősíteni tudom benne az érzést, hogy a küzdelme nincs hiába, hiszen hamarosan magához ölelheti a babáját – így biztosan pozitív szülésélményt élhet át. Viszont, ha magára marad a kétségeivel, akkor eluralkodik rajta a félelem, és nem tud a szülésre összpontosítani, ez pedig meggátolja a természetes folyamatot. Ezért is jó, ha a kismama nemcsak a szülésznő segítségére számíthat, hanem az apuka közelségét is érezheti.
–  Szereted tudni, hogyan élte meg az édesanya a szülés folyamatát?
–  Mindig megbeszéljük, hogy milyen érzések élnek benne a szüléssel kapcsolatban, amikor pedig olyan mondatok hangzanak el, hogy „ilyen csodálatos élményben még nem volt részem”, és közben látom, hogy mindezt hálával a szemében meséli, akkor az engem is feltölt. Ilyenkor még erősebben szeretném, hogy a következő édesanyának is hasonló élményben lehessen része.


– Bárcsak minden szülés happy enddel végződne…
– Még csak fél éve dolgoztam ápolónőként, amikor egymás után több komplikált szülésen is bent voltam. Azt hiszem, túl korán szembesültem mindezzel… Borzasztóan megviselt, de persze aztán jött sok szép szülés, amik újból visszaadták a hitemet. Az öt év alatt csak párszor fordult elő, hogy az anya lemondott a babájáról, és egyszer olyan is volt, hogy a szülés után a kismama eltűnt a kórházból. Sosem felejtem el… Rozikának hívták a kislányt, és éppen vittük ki szoptatásra, de az anya már nem volt a kórteremben.
– Mitől válhat valakiből jó szülésznő?
– Ha képes jól alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez, és empatikusan fordul a szülő nő felé. Pillanatok alatt fel kell mérnünk, hogy az édesanya személyiségéhez, hogyan tudunk kapcsolódni. Látjuk, hogy mennyire felkészült, és ebből tudjuk, hogy csak megerősítésre van szüksége, vagy éppen megnyugtatásra, és arra, hogy lelkileg is támogassuk a szülés során. A kommunikáció létfontosságú, főleg egy kiélezett helyzetben.
– Rendszeresen dolgoztok együtt a pároddal, dr. Lajkó Zsolt szülész-nőgyógyásszal. Különös érzés lehet együtt világra segíteni egy újszülöttet.
– Természetesen vele szeretek a legjobban dolgozni. (mosolyog) Szakmailag profi, ugyanakkor nyitott az anyaközpontú szemléletre, és fontos számára, hogy figyelembe vegye az édesanya igényeit, miközben mindvégig ügyel a szülő nő és a kisbaba biztonságára.
– Megosztjátok egymással a meglátásaitokat egy-egy szülést követően?
– Ez is része a munkánknak, mert ebből tudunk építkezni, ugyanakkor az alapvető kérdésekben nem tér el a véleményünk. Rengeteget tanultam tőle már akkor is, amikor az államvizsgára készültem – mindig bátran támaszkodom a szakmai tudására. Még a mai napig mosolyogva emlékszem vissza a vizsga előtti utolsó hajrára. Kimentünk sétálni a Duna-partra, de Zsolti még ott is a tételkérdésekkel bombázott, és elmagyarázta azokat a részeket, amelyeknél mélyebb megértésre volt szükségem. Mivel számos dolgot tőle tanultam, ezért ugyanazt tartjuk jónak a különböző helyzetekben, talán ezért sincs köztünk szakmai konfliktus.


– Szoktál szüléssel álmodni?
–  Képzeld, már nyolcszor szültem álmomban, és mindegyik abszolút pozitív élmény volt, még az is, amelyik császármetszésessel végződött. (nevet)
– Gondolatban már eltervezted, hogyan szeretnél szülni?
– Érdekes, hogy annyi mindent láttam eddig, mégsem tartok a szüléstől, inkább kíváncsi vagyok arra, hogyan működik élesben mindaz, amit elképzeltem. Minden egyes szüléskísérés alkalmával egyre jobban szeretném átélni ezt a semmihez sem hasonlítható tapasztalást. Csodálatos lenne, ha háborítatlanul hozhatnám világra a gyermekemet, a kettőnk tempójában haladva. Otthon szeretnék vajúdni, ahol Zsolti természetesen mellettem lenne – ez biztonságot adna. Annyira szeretem a munkatársaimat, hogy bárki is lesz velem akkor, teljesen megbízom majd a szakmai tudásában. Azt szeretném, hogy amint világra jön a kisbabám, még úgy, magzatmázasan és csupaszon magamhoz ölelhessem, kiélvezve az „aranyóra” minden egyes pillanatát.
– Számolod még, hogy hány gyerkőc született a kezeid között?
– Nem, pedig kellett volna! (mosolyog) A legelső babára viszont tisztán emlékszem, Dzsamillának hívták. Azóta több emlékezetes szülésem is volt már. Az egyik ilyen alkalommal az ultrahangon végig úgy látszódott, hogy egy kislány fog érkezni, de mindenki meglepetésére egy kisfiú bújt elő. Bár az édesanya végig Natasának szólította, végül a Kristóf nevet kapta.
– Pedig mostanában már trendi a „babamozi”, amikor a szülők valósághű ultrahangfelvételeket láthatnak a születendő piciről…
– Talán a kíváncsiság hajtja az embereket – ami valahol érthető –, ugyanakkor szerintem így elveszik a várakozással teli kilenc hónap varázsa. Természetesen egyetlen felvétel sem adhatja vissza azt a csodálatos élményt, amikor az édesanya először érintheti meg a gyermekét. Azt is megfigyeltem mostanában, hogy egyre népszerűbbek a babaváró bulik, ennek ellenére én úgy érzem, számomra a pici születése után fog elérkezni az ünneplés ideje. Aztán persze ki tudja, lehet, hogy én is szeretném majd kipukkasztani azt a bizonyos lufit, hogy a kirepülő rózsaszín vagy kék konfettikből tudjam meg, hogy kisfiút vagy kislányt hordok a szívem alatt. (nevet)
– Kívánom, hogy ugyanilyen csillogó szemmel mesélj nekem arról is majd évek múlva!
– Szerintem így lesz. (mosolyog) Tudod, olyan ritka, hogy valaki ilyen fiatalon tényleg azt csinálhatja, amit igazán szeret – ezért rendkívül hálás vagyok a sorsnak.