Ki ne félne az öregedéstől? Lassan, észrevétlenül kúszik be az életünkbe. Egyre több a gyertya a tortán, és egyre több hiányosságot fedezünk fel magunkon. Lépésről lépésre, egyik apró kellemetlenségtől a másikig lopakodik be a testünkbe és onnan a tudatunkba. Folyamatos elengedésbe kényszerülve próbálunk alkalmazkodni testünk és lelkünk változásaihoz.

Most, 49 évesen jómagam is megijedtem. Nem az öregedéstől, hanem attól, hogy milyen csomagban jön majd. Ágyhoz láncol-e? Esetleg a látásomat veszi el? És ha igen, akkor mivel fogom kitölteni az időmet, amihez nem lesz szükségem a szememre? Egy egyszerű törökülés már nem is olyan egyszerű. A magas sarkú cipő viselése egyre fájdalmasabb. Nem mindig fordul el a nyakam bal oldalra. Ma reggel nehezen pattantam ki az ágyból, kicsit irányba kellett állítanom magamat. Arra gondoltam, hogy biztosan elfeküdtem a derekamat. Ja, hogy már hetek óta ez van? Ahogy leltározom a tüneteket, rájövök, hogy megváltoztathatatlanul és visszafordíthatatlanul elkezdődött. Mivel nem tudok tenni ellene, elkezdtem megkeresni a jó oldalát. Egyrészt örülők, hogy öregedhetek, mert büszke vagyok magamra, hogy eljutottam idáig. Sokaknak sajnos nem sikerült. Az életem során számtalan esetben feladhattam volna. Ehelyett kúsztam-másztam az akadályokon át, és valahogy mindig kievickéltem. Így hát, puttonyomban az eddigi válságaim ajándékaival és a harcos énembe vetett hitemmel úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó beleveszni az önsajnálat spiráljába, és rettegve várakozni valamire még 30-40 évig. Inkább ünnepélyesen megfogadtam magamnak, hogy akkor most elkezdem életem legszebb 30-40 évét. Csak azért is.

Nem mindenki egyformán éli meg az életkorát. A legtöbben azonban már ötvenéves koruk körül szembesülnek az idősödés érzésével. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization) az idősödés folyamatát a következőképpen írja le: az 50-59 év közötti időszak az áthajlás kora, ezt követi az idősödés kora 60-74 év között, majd 75-89 év közé tehető az időskor. Ezt követi 90-99 évesen az aggkor, majd 100 év felett a matuzsálemi korral zárul a ciklus.

A legfontosabb, hogy el tudjuk fogadni, és ne akarjunk úgy tenni, mintha ez valamiféle merénylet lenne ellenünk a sors részéről. Ez egy természetes folyamat. Ha hirtelen terítene le a pörgésből, az letaglózna. Értelme van tehát ennek a lassú csikorgásnak a csontokban. Hogy legyen idő átállni, hozzászokni. A minap láttam a neten egy 102 éves nénit a kedvenc dalára mulatni. Egyik kezében járóbotra támaszkodott, másik karját valaki fogta, és közben királynői bájjal vezényelt egy egész zenekart maga körül, miközben mosolyogva énekelt. Hát kérem, így kell ezt csinálni. Nem csoda, hogy megélt 102 évet. Nem ritka jelenség ez. Hasonló példákkal találkoztam már személyesen is a munkám során: olyan idősödő emberekkel, akik elszigetelődés helyett klubokba, csoportokba, kirándulásokra járnak. Fiatalokat meghazudtoló életszenvedéllyel, nyitottsággal és humorral élik a mindennapokat, miközben arra panaszkodnak, hogy minden percük be van táblázva.

Személyes véleményem az, hogy akinek szerencséje van, az megöregszik. Az viszont nem mindegy, hogy hogyan történik mindez. Kell hozzá humor is: humor nélkül ugyanis nehezebben viselhetőek el a „B” oldal évei.

1. Tartsuk fenn aktivitásunkat. Tervezzük meg a következő életszakaszt, legyenek céljaink. A képességek és a készségek hanyatlását megállítani ugyan nem, de lassítani lehetséges.

2. Erősítsük önbizalmunkat azáltal, hogy nem csak a hátrányokra koncentrálunk. Ne szégyelljük a korunkat, hiszen „megdolgoztunk érte”. Tiszteljük magunkat, mások tiszteletét viszont ne várjuk el, hanem vívjuk ki. Az önismeret, a képességeink és lehetőségeink összehangolása a vágyainkkal hozzásegíthet ahhoz, hogy békét kössünk önmagunkkal. Ne csak a nehézségeket és a veszteségeket tartsuk számon életünkben, hanem gondoljuk át azt is, hogy mit kaptunk, mivel gazdagodott a személyiségünk, mi mindent tettünk le az asztalra.

3. Az elfogadásnak is fontos szerepe van abban, hogy ne teherként éljük meg az idősödést. Elfogadni a reális korunkat, a kor és az annak következtében fellépő jelenségek elfogadását jelenti. Ezt a folyamatot segítheti elő, ha napirendünket a teherbírásunkhoz igazítjuk, ha reális célokat tűzünk ki, elkerülve így a csalódásokat és kudarcokat, ha elfogadjuk a testi-lelki változásaink természetességét, és amin nem tudunk változtatni, azt nem erőltetjük, végül felhagyunk az örökös aggályoskodással.

4. Egészségünk megőrzése érdekében kerüljük a jóllétünkre ártalmas cselekvéseket. Változtassunk táplálkozási szokásainkon: együnk többször keveset, iktassunk be több egészséges ételt az étrendünkbe, és ügyeljünk a kellő mennyiségű folyadék bevitelére. Mozogjunk minél többet a passzív tévénézés helyett. Időnként mozgassuk meg végtagjainkat, sétáljunk, tornázzunk, jógázzunk.

5. A tevékenyen töltött időskorral javítható az életminőség, azaz a boldogság, ami viszont az élettel való elégedettség függvénye. A boldogság idős korban is „jár”, viszont annak megélése mindenkinek a saját felelőssége.

6. Társas kapcsolataink fenntartása érdekében vegyünk részt a környezetünk életében: ismerkedjünk, barátkozzunk. Számos módja van annak, hogy ne szakadjunk ki a társadalomból: vállaljunk önkéntes munkát, unokázzunk. Merjük újra megélni a régi vagy éppen egy új szerelmet, mert az is „jár”.

7. A folyamatos tanulás és kíváncsiság a szabadidő hasznos eltöltésén túl a szellemi fittséget is edzi, ezáltal lassítható a mentális öregedés folyamata. A különböző kreatív tevékenységek, mint a társasjátékok, a rejtvényfejtés, az írás, és a korrepetálás is hasonló célt szolgálnak. Akár nyelvtanulásba vágunk, vagy számítógépes tanfolyamra járunk, nagymértékben hozzájárulunk szellemünk frissen tartásához. Mindemellett az új ismeretek megkönnyítik a felgyorsult, változó világhoz való alkalmazkodásunkat, és megnyithatnak előttünk számos új lehetőséget is.

8. Engedjük meg magunknak a pihenést, és töltsük fel magunkat lelki „üzemanyaggal”: zenével, tánccal, egy új hobbival.

9. Egészségünk nagymértékben függ a gondolkodásmódunktól is, attól, hogy pozitívan vagy negatívan szemléljük az életet. Változtassunk a gondolkodásunkon: tekintsünk erre az életszakaszra úgy, mint egy esély a változásra, új élmények és örömforrások felfedezésére. A környezetünkben, életkörülményeinkben és életmódunkban bekövetkező átalakulások új megoldási, működési módokat követelnek meg tőlünk. Akkor vagyunk sikeresek az életben, ha képesek vagyunk megrögzött szokásainkat, gondolkodási sémáinkat elengedni és változni, változtatni.

10. Törekedni kell arra, hogy kihozzuk az új élethelyzeteinkből a maximumot, amikor is elmondhatjuk, mindent megtettünk, ami tőlünk telt.