Címke

önismeret

Egyensúlyban

12 dolog, amiért hálás lehetek a jógának

Húsz éve jógázom, és tíz éve oktatom a jógát… Már csak leírni is szürreálisnak hat, mégis itt tartok az utamon. Amikor először hallottam a jóga kifejezést, számomra csupán egy semmitmondó szó volt, majd valamivel később, miután kipróbáltam ezt a mozgásformát,…

Lélekmelegítők

5 éves a Lélekmelegítők – életbölcsességek a vendégeinktől

Öt év, huszonöt felejthetetlen előadás, huszonhárom fantasztikus ember és egy csodálatos közönség – ez a Lélekmelegítők. Nagyon boldogok vagyunk, hogy lelkes kezdeményezésünk, hogy új színt és pezsdítő impulzusokat hozzunk az életetekbe, nyitott szívekre talált. Köszönjük Nektek és vendégeinknek, hogy velünk…

Egyensúlyban

Pozitívénkép-teszt, hogy közelebb kerülj önmagadhoz

Előző cikkünket az ókori Görögország leghíresebb jóshelyének bejárata felett olvasható bölcsességgel indítottuk: „Gnóthi szeauton”, azaz „Ismerd meg önmagad!” Ez az örök igazság ma is hozzásegít bennünket ahhoz, hogy közelebb kerülve benső énünkhöz, felismerjük valódi szükségleteinket, tudatosítsuk félelmeinket, és végső soron…

Egyensúlyban

„Ismerd meg önmagad!”

„Gnóthi szeauton”, azaz „Ismerd meg önmagad!” Ez az ókori bölcselet arra figyelmeztet bennünket, hogy a világ megismeréséhez önmagunk megismerésén át vezet az út, hiszen a jövőt nem készen kapjuk, nem tőlünk függetlenül történik meg velünk – a Sorsunk sokkal inkább…

Egyensúlyban

A jóga mindenkié – két új módszer a tudatos lazításért

2005-ben, amikor egy térdműtét után az ortopédusom a jógát javasolta a rehabilitáció zárásaként, még csak hírből ismertem ezt a mozgásformát. Főleg a kitekert pózok és a furcsa testhelyzetek kapcsán lehetett hallani róla, emiatt egyfajta prekoncepció élt bennem vele kapcsolatban, egészen…

Egyensúlyban

„Ha figyelünk a testünkre, és észleljük a jelzéseit, akkor hasznos iránytűvé válhat az életünkben” – beszélgetés a szomatodráma módszeréről

Amikor először olvastam a dr. Buda László nevéhez fűződő szomatodráma módszerről, elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehet egy ilyen játékot megtapasztalni, átélni. Még abban sem voltam biztos, hogy ez nálam egyáltalán működik-e: vajon én is képes vagyok egyszerre teremteni kapcsolatot…

Bezár
Bezárás