Új sorozatunkban, a magazinból már ismert arcok köszönnek vissza, és mesélnek karácsonyi élményeikről. Olyan emberek osztják meg veled legkedvesebb történeteiket, akiknek az életébe korábban már bepillanthattál az Impulzív oldalain keresztül. Az aranytorkú Benedek Viktória és nevelőanyja, Kocsis Erzsébet életének összefonódását ezrek olvasták anno. Most arról kérdeztük Vikit, hogy milyen volt az új családjában az első karácsony, és milyen gyermekkori emlékeket őriz korábbi életéből. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy miután tanulmányai Fajszról Budapestre szólították – ahol lázasan készül a megálmodott előadóművészi pályára, dolgozik, és közös lakásban él párjával –, hogyan próbálja megteremteni az ünnepvárás hangulatát.


– Az adventi időszak sokak számára különös jelentőséggel bír az ünnepvárás és a készülődés tekintetében. Te amolyan „lelkes karácsonyi manó” vagy inkább „korai még díszítgetni- grincs” típus vagy?
– Ha már közülük kell választanom, akkor inkább a grincs típus. (nevet) Imádom a karácsonyt, de én inkább belecsöppenni szeretek az ünnepbe. A tanulmányaim miatt idén elköltöztem otthonról, és persze ott, a párommal közös kuckónkban is szeretnék egy kis díszítést, egy pici, jelképes fát és fényeket, de nem vagyok az a típus, aki hetekig készülődik az ünnepre. És persze tudom, hogy a hamisítatlan nagykarácsonyi hangulat otthon vár majd. Egyébként inkább az adott pillanatban szeretem megélni a karácsony csodáját – nem készülök hosszan rá, talán inkább lélekben hangolódom.
– Korábban már meséltél nekünk az életedről, és megismerhettük azt a szeletét is, ami azelőtt történt még, hogy Erzsi magához fogadott volna téged és a testvéredet. Ezután a karácsonyok is mások lettek, mint korábban, mondjuk a nagymamádnál?
– Persze, sok minden változott. A mamánál sokáig össznépi, igazi nagy, családi ünnep volt a karácsony, ami az évek során, ahogy szétszóródtak a családtagok az ország különböző pontjaira, elkezdett zsugorodni, csendesedni. Vannak kedves emlékeim ezekből az időkből – szerettem ezeket a nagykarácsonyokat. Arra is emlékszem, hogy az asztal körül próbálgattam az ajándékba kapott pótkerekes biciklimet, később pedig a lila-rózsaszín görkorimat. Erzsiéknél éltük meg újra ezt a „nagykarácsony-érzést”, amikor nemcsak otthon állítunk fát, hanem elmegyünk a mamához, és neki is segítünk, közösen sütünk-főzünk, készülődünk… de amennyire tudom, azért ma még ott sincsen díszkivilágítás az ablakban. (az interjú november 25-én készült – a szerk.)
– Utólag visszagondolva az első közös karácsonyotokra: érezted, hogy Erzsi nagyon igyekszik a kedvetekben járni? A karácsonyt mégiscsak egyféle felfokozott lelki állapot lengi körül, főleg gyerekkorban…
– Őszinte leszek: nem éreztem, hogy különösképpen figyelt volna arra, hogy sokkal különlegesebbé tegye az ünnepet, mint ahogy az a lényegéből fakad. Talán azért is volt így, mert Erzsi alapból megteremtette azt a szeretetteljes légkört, ami karácsonykor talán még fontosabb. Így utólag visszagondolva, biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten dolgozott benne a tudat, hogy ez az első közös ünnepünk, de valahogy erről később sosem beszéltünk. Én mindig azt éreztem, hogy ő sokat tesz azért, hogy megéljük az otthon melegének az érzését, talán ezért tűnt olyan magától értetődőnek, hogy a karácsony is így telt. Érdekes egyébként, hogy bár tervezgetem, hogy néhány égősort, egy kis dekorációt és egy pici díszfát kiteszek a pesti otthonunkban is – előcsalogatva a karácsonyi érzést –, de igazából azt várom, hogy hazamenjünk és otthon, együtt ünnepeljünk a családdal.


– Milyen érzések, illatok, színek jutnak eszedbe a karácsonyról?
– Tudom, hogy közhelynek tűnik, de olyan jó lenne, ha a meghitt boldogság érzése legalább egy kicsit része lehetne a mindennapoknak, akkor is, amikor nincsen ünnep. A másik érzés, ami beugrik a karácsony szó hallatán, a családi együttlét öröme. Most jövök csak rá, hogy a napi rohanásban – a suli, az otthon és a munka közötti folyamatos ingázás közben –, milyen kevés is jut belőle. Egyébként sokszor vágyom haza. Aztán az ízek… minden klasszikus karácsonyi fogást nagyon szeretek. Egyszerűen imádom a jó ételeket! (ismét nevet) Színek, illatok… régen volt már igazi, fehér karácsony, arra nagyon vágyom, és a gyertyafény – a „karácsonyillatú” gyertyákat szeretem.
– Legkedvesebb karácsonyi emlék?
– Hirtelen nem a karácsonyhoz, hanem egy Mikulás naphoz kötődő kép ugrik be. Emlékszem, hogy a mamánál voltunk, és valaki Télapónak öltözve jelent meg egy lovas kocsin, ami hatalmas élmény volt. Azzal is megleptek bennünket, hogy az ajándékainkat nekünk kellett megkeresnünk a házban és a ház körül – a csomagok az udvarban és az ablakpárkányon voltak elrejtve. Akkor kaptam egy MP3-lejátszót, ami nagyon menő dolognak számított! Aztán már Erzsinél történt, amikor egy mikrofont találtam a karácsonyfa alatt, a belém vetett bizalom jeleként, és emlékszem, hogy tőle kaptam az első saját, új telefonomat is, ami nem feltétlenül az értéke, hanem inkább a gesztus miatt volt megható.
– Van kedvenc karácsonyi dalod, zenéd vagy playlisted, ami már az adventi hetekben előkerül?
– Külön nincsen, de a rádió és a tévé ezt megoldja helyettem.
– Ha már említetted a tévét: nálatok létezik karácsony Kevin nélkül?
– Na olyan nincs! Nem is tudom, hogy amióta az eszemet tudom volt-e olyan ünnep, amikor ne futottunk volna bele valamelyik csatornán a Reszkessetek betörők! egyik részébe. Ha pedig az ember rátalál, akkor már ott is ragad! Ha Kevint esetleg mégis sikerülne elkerülni, akkor pedig A grincs áll ott lesben…
– Kedvenc karácsonyi film?
– Igen van, a Polar Expresszt nagyon szeretem! Kicsi voltam, amikor először láttam, de imádom. Ez egy gyönyörű mese.
– Azt mondják, hogy a karácsonyban rejtőzik egy kis „csoda”, ezért semmilyen más ünnephez sem fogható. Számodra mit jelent a „karácsony csodája”?
– A családi együttlétet, és azt, hogy ilyenkor sokkal jobban odafigyelünk egymásra.

Fotó: Emma