Bár sokszor nem is tudunk róla, nap mint nap abortálunk. Mindenki érintett ebben. Nők és férfiak egyaránt. Lehet, hogy az abortuszt mélyen elítéled, ennek ellenére a saját életedből kitépsz valamit, ami addig meghatározó része volt – vagy éppen valakit, akivel egészen addig tervezted a jövőt. Bali Edina Zsanna Abortáltak című könyvében 16 történettel találkozhatsz, 16 döntéssel, melynek vége az abortusz lett.

– Az Abortáltak az Azanőből fakad. Abban a könyvben többek között egy olyan „Azanő” sorsára tekintünk rá, akinek életében a férfi az első házasságából fennmaradt rettenetes fájdalmak hatására arra a döntésre jut, hogy neki ne szüljön senki gyereket, nem akarja újra átélni, hogy őt egy nő gyerekkel manipulálja, sakkban tartja. Ezért Azanő, Mariann hiába szeretne babát, a férfi folyamatosan abortuszba kényszeríti, és Mariann belehal a történetbe. Ezt a tragédiát ismerve, éreztem, hogy erről könyvet kell írnom. A könyv jelenleg e-könyvként érhető el.
Az írónő tőle megszokott módon érzékenyen közelít a témához.
– Az abortusszal kapcsolatban egy élményem van, amikor 18 évesen elkísértem valakit, aki az abortusz bizottság elé ment. Kint, a váróban láttam azokat a nőket, akik a „sorsukra vártak”. Éreztem a tekintetükön, hogy azt hiszik én vagyok az érintett és szeretnék tudni, hogy ilyen fiatalon, hogyan kerültem ilyen helyzetbe. És valahogy attól a pillanattól kezdve lett közöm ehhez a női sorshoz.A meghökkentő címre pillantva hirtelen felkavaró érzések járhatnak át. Abortusz. Edina a fizikai abortusz mellett felhívja a figyelmet, hogy ezeregy más szituációba is kerülhetünk, amikor valójában saját magunkat abortáljuk.
– A cím arra utal, hogy nemtől függetlenül egész életünkben abortálunk, mert az álmainkat, a vágyainkat, a saját érzéseinket, a szeretteinket, a másik embert a saját életünkből kiabortáljuk, mert nem merjük közel engedni magunkhoz. Miközben lehet, hogy a terhesség-megszakítást bűnnek ítéled, elkövetsz naponta több ezer nem bűnnek számító abortuszt. A saját életed kiabortálása legalább akkora tragédia, mint amikor egy nő fizikai abortuszra kényszerül.A könyvben olyan sorsokat láthatunk, férfiak és nők történeteit, melyekből jól kirajzolódik, mennyi abortuszt követnek el, mire eljutnak a tényleges tettig.
– Péter története úgy kezdődik, hogy lánynak várták, és az édesanya nehezen fogadta el, hogy fia született. A fiúnak azért nem lettek meghitt kapcsolatai, mert a valódi szerelemét is kiabortálta az anyja az életéből. 16 hasonló történetet mesélek el az olvasónak és csak kettőben nem jutunk el a tényleges abortuszig. Ezek a családi tragédiák mutatják, hogy rengeteg sérült élet van, nem kell megijedni ettől, inkább el kell fogadni, hogy tanulni kell az életet. Jól látszódik, milyen mélységekben roncsoljuk saját életünket, mert azt szeretnénk, hogy szeressenek, elfogadjanak, elismerjenek. És lehet, hogy nem mondja senki, hogy szeretlek, miközben mégis örökké erre vágyunk.
A könyv sikere abban rejlik, hogy az írónő nyitott szívvel adja át ezeket a történeteket, nem ítélkezik, nem alkot véleményt, nem uszít, hanem mesél emberekről, akik sorsáról olvasva sokan magukra ismerhetnek.
– Nagyon fiatalok is olvassák a könyvet, hiszen mindenkinek szól. Ha ránézel más történetére, abban meglátod saját sorsodat, és máris rólad is szól. A te tükrödben, amilyennek őt látod, az megint rólad szól. Sose tudhatjuk, mikor kerülünk hasonló helyzetbe.
Edina az a nő, aki felvet olyan kérdéseket, amik mindenkit foglalkoztatnak, mert a való életről szólnak.
– Érzékenyen kell a témához nyúlni, mert csak akkor lehet igazán átérezni, amit ők átéltek és csak akkor tudom hitelesen átani az olvasóknak ezeket a tapasztalatokat. Fontosnak tartom, hogy beszélgessünk erről a tabunak számító témáról, mert csak a kommunikáció tudja megtisztítani az utakat. A nyílt kommunikáció során léphetsz az önmagaddal való békekötés útjára. Misszióm, hogy közérthetően beszéljünk ezekről a tabukról. Nagyon fontos visszajelzés a fiatal olvasóimtól, hogy azért szerették a könyvet, mert értették minden szavát. El kell kezdeni beszélni az élet legmélyebb kérdéseiről, én szívesen megteszem az első lépést a közös kommunikáció felé, mert az érzem, hogy erre szükségük van az embereknek.