Az olvasás több, mint egy kellemes időtöltés, hiszen számtalan lélektani hatása van – általa fejlődhet az önismeretünk, és hozzájárulhat a mentális jóllétünkhöz, ha a műben a személyes érintettségünket és önmagunkat is megkeressük. Az irodalomterápia során kiválasztott szöveg olykor helyettünk mondja ki azt, amit addig nem mertünk, vagy nem tudtunk pontosan megfogalmazni, segít árnyaltabban szemlélni az életünket és a minket körülvevő világot, támpontokat ad az érzéseink beazonosításához, és általa ráláthatunk mindarra, ami velünk és bennünk történik. Az Élet a sorok között című irodalomterápiás könyv szerzője, dr. Béres Judit arról az önismereti útról beszélt nekünk, amelyen ez a módszer elindíthat bennünket.

Fotó: Csorba-Simon Dalma

Az irodalomterápia egy önismereti út társas élményekkel gazdagítva.
– Az olvasás és az írás is segít azonosítani az érzéseinket, egy új nézőpontból tekinthetünk önmagunkra és a minket körülvevő világra. Mivel a terápia során megoszthatjuk egymással az olvasási élményt, ezáltal új perspektívák nyílnak meg előttünk, és így többet kapunk, mintha otthon, egyedül bogoznánk ki mindazt, amit a könyv elindított bennünk. Az olvasott szövegről való közös gondolkodásnak ereje van. A mű egy elrugaszkodási pont, és az ülésen egyre távolabb kerülünk a konkrét cselekménytől, sokkal inkább a csoporttagok saját megéléseire kerül a fókusz, mely az olvasmányban felvetett problémák kapcsán fogalmazódik meg. Egymás élettörténetéből rengeteg tanulságot szűrhetünk le. A terápiás csoportokban fontos tényező az is, hogy mindenki visszajelzést kap a saját működésére, viselkedésére, így képes az irodalomterápia túlmutatni az olvasáson.

Sokféle motivációval érkezhetünk, ebből is látszik, hogy több út vezet az irodalomterápia felé.
– Van olyan, aki célirányosan jön, mert szeretné fejleszteni magát, és keresi annak a lehetőségét, hogy az önismerete mélyüljön, ugyanakkor vonzzák a művészetterápiák, azon belül pedig az irodalomterápia keltette fel az érdeklődését. Az is gyakori, ha egy konkrét problémára keres valaki megoldást, de előfordulhat, hogy azért jön el, mert egyszerűen szeret olvasni és kíváncsi erre a módszerre. Aztán a terápián egyszer csak kiemelkedik egy-két olyan téma, amely érzelmileg felkavarja őt, és ez egyértelmű jele annak, hogy dolga van vele. Érdekes állomás, amikor a folyamat közben a kliens rá mer nézni az élete azon pontjaira, amelyekre egyedül még nem vállalkozott. Olyan is előfordul, hogy valaki elhatározza, bizonyos problémáról nem szeretne a csoportban beszélni. De az irodalomterápia tele van tudattalan folyamatokkal is, így akár az adott irodalmi szöveg vagy egy asszociációs kártya segítségével felszínre jöhet mindaz, amivel eddig igazából nem akart foglalkozni. Amikor kiderül, hogy nem kerülheti el, ebben a biztonságos közegben lehetőséget kap arra, hogy megnyíljon.


A művészetterápiás ülésen a szöveg és az írás, mint eszköz jelenik meg.
– Nemcsak szövegeket olvasunk, amikről aztán személyes beszélgetés indul, hanem megjelennek más művészetterápiás technikák is, ilyen a rajzolás, az asszociációs kártyák használata, sőt saját szövegeket is alkotunk. Az ülések általában egy nyitó körrel kezdődnek, ahol az asszociációs kártyák segítségével megpróbáljuk elérni, hogy a rohanó világ embere megérkezzen a foglalkozásra, el tudjon csendesedni, másképp figyeljen magára és az őt körülvevő világra is. Ezt követően a szöveggel való munka egy felolvasással indul. Érdemes rövidebb írásokat választani, ha viszont egy hosszabb műről van szó, akkor a résztvevők előre elolvassák, és az ülésre már a tapasztalataikat hozzák el magukkal. Az első körben a szöveghez közelítünk és megfogalmazzuk, milyen benyomásaink vannak, bár a fő cél az, hogy eljussunk a személyes érintettségig. Tehát nem az írás tartalmi részét boncolgatjuk, hanem a hozzá fűződő érzéseinket, értelmezéseinket azonosítjuk. A folyamat mindig spontán és kiszámíthatatlanul zajlik, hiszen a résztvevők történetei alakítják. A mű kapcsán felszínre jövő gondolatainkat, élettapasztalatainkat elkezdjük új megvilágításba helyezni, és megérteni a mögöttes tartalmukat. A foglalkozás további részében már az élményekkel és a saját érintettségünkkel foglalkozunk, és csak időnként térünk vissza a szöveghez egy-egy kérdés erejéig. A terápiát egy záró körrel fejezzük be, ami az ülésen felmerült témák lecsengetésére szolgál.

Bármelyik szöveg lehet terápiás jellegű.
– Az a lényeg, hogy érzelmileg hitelesen jelenítsen meg egy problémát, bizonyos helyzetet, ami a résztvevők számára ad valamit. Az irodalomterapeuták általában szépirodalmi művekkel dolgoznak, mert ezekhez sokféleképpen tud kapcsolódni a terápián résztvevő személy. De nem ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenképp magas irodalom legyen a választott mű.  Kiindulhatunk akár egy dalszövegből is, de a filozófiai írásoktól, a mangákon (a képregény japán nyelvű általános elnevezése – szerk.) és fantasykon keresztül, akár egy Facebook-posztig, többféle szöveg is alkalmas lehet arra, hogy megjelenítsen egy problémát, ami gondolkodásra és reflexióra készteti a csoporttagokat. Gyakran előfordul, hogy a szöveg nem azt az élethelyzetet jeleníti meg, amelyben mi vagyunk, mégis megérint, mert valami olyat ismerünk meg általa, ami az emberi sorshoz kapcsolódik, bár velünk még nem történt meg. Ennek ellenére hatékonyan részt tudunk venni a foglalkozáson, mert a többiek tapasztalatai minket is elindítanak.

Annak is jelentése lehet, ha a műben felvetett probléma egyáltalán nem érint meg bennünket.
– Ha tényleg úgy érezzük, hogy nem nekünk szól az írás, még mindig ott vannak a csoporttagok tapasztalatai, amik kapcsolódási pontok lehetnek, és sokszor a beszélgetés hatására nyílik ki számunkra maga a mű. Ahogy elkezdünk közösen gondolkodni a szövegről, olyan dolgokat is megláthatunk, amiket azelőtt nem feltétlenül vettünk észre. Azonban annak is üzenete van, ha a klienst nem érinti meg az olvasmány, vagy épp ellenkezőleg, felbosszantja. A mű által kiváltott érzések jelentőséggel bírnak, és a terápia szempontjából fontos információt hordoznak. Ebben az esetben arról kezdünk beszélgetni, hogy mi az, ami nyugtalanító a történetben, majd egészen odáig eljutunk, hogy az adott személy mit nem tud elfogadni a saját életében.


A mű tükröt állít, és bátorság kell ahhoz, hogy belenézzünk.
– Molnár Krisztina Rita – Csillagánizs című novellájának a felolvasása után az egyik csoporttag láthatóan feszültté vált. A beszélgetés során kiderült, hogy halálra idegesíti, ahogy a főszereplő úgy halad az autójával a ködben, hogy semmit sem lát, és azt sem tudja merre tart. Megtaláltuk azt az érzelmi fókuszt, ami kiváltotta a kliensben ezt a negatív érzést, ez pedig egészen pontosan a bizonytalanság volt, amit a saját életében is erősen megélt, de egyedül nem tudott vele mit kezdeni. Elkezdtünk intenzíven foglalkozni azzal, hogy mit tehet azért, hogy ne legyen olyan kiszolgáltatott az életében visszatérő bizonytalan helyzetekben. Ahogy a folyamatban haladtunk előre, egészen kinyílt, látszott rajta, hogy fizikailag és érzelmileg is jobb állapotba került, mert már képes volt továbblépni a bizonytalansággal teli élethelyzeteken – megszüntette vagy csökkentette azokat a faktorokat, amelyekre hatással tudott lenni.

Aki még soha életében nem alkotott szöveget, annak is sikerélményt adhat az írás.
A kreatív, önfeltáró írásfeladatokban arra kérjük a klienseket, hogy írják át vagy folytassák a művet, egészítsék ki azzal, ami szerintük nincs benne, és arra is lehetőség van, hogy másik befejezést írjanak hozzá. Ezekkel a módosításokkal máris egy olyan dolgot jelenít meg az olvasmány, amihez kapcsolódni tud a kliens. A cél nem az, hogy irodalmi szöveget alkosson, hanem hogy megtapasztalja az írás és az irodalom önsegítő, terápiás erejét. Az írás ugyanúgy, mint az olvasás eszközt ad ahhoz, hogy az érzéseinket kifejezhessük és beazonosíthassuk. Sokan szívesen meg is osztják ezeket a kis alkotásokat, és ez egy újabb lehetőség arra, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban őszintén megnyíljanak.

Mostanában sok szorongást kiváltó tényező van a világban, és az irodalomterápia jó lehetőség arra, hogy megváltozzon a hozzáállásunk az élet nehézségeivel kapcsolatban.
– Az egészséges mértékű szorongás azt mutatja, hogy megéljük a világ dolgait, és ezek mind mélyen szántóak tudnak lenni. Egyáltalán nem baj, ha rossz érzésünk támad egy-egy krízishelyzetben. Inkább az a kérdés, hogy utána beleragadunk-e ebbe a szituációba, amitől aztán szenvedni fogunk, vagy megtaláljuk az új utat, megküzdési módot, és ezáltal ismét élhetővé válik számunkra a világ. Persze azt is meg kell tanulnunk, hogy időről időre újra körbevehetnek bennünket a szorongást keltő tényezők. A nehéz helyzetekben az okoz nyugtalanságot és félelmet, hogy úgy érezzük nincs kontrollunk az életünk felett, hiába tűzünk ki célokat, azok semmivé válnak egy váratlan fordulat hatására. Az irodalomterápián megvizsgáljuk, hogyan tudunk hatékonyabban működni, miként válhatunk kompetensebbé a saját életünk irányításában, ahelyett, hogy mindig csak túléljük a nehézségeket. A terápia segít új célokat találni, és megmutatja, hogy mi az élet értelme a gondok közepette.


A terápia során a szövegek segítenek kifejezni a bennünk kavargó érzéseket, gondolatokat.
– Sok olvasó alapélménye, hogy az adott irodalmi mű valami olyat tudott kimondani, amit ő eddig sosem. A laikus ugyanis nem mindig képes megtalálni azokat a szavakat, amiket egy irodalmi alkotás felkínál. Tulajdonképpen egy műnyelvet kínál ahhoz, hogy beszéljünk arról, ami bennünk zajlik. Az irodalom számos hasonlatot és metaforikus képet kínál nekünk, melyek segítségével ki tudjuk fejezni az érzéseinket, és körüljárhatóvá válnak érzelmi állapotaink, azáltal, hogy szavakba tudjuk önteni gondolatainkat. Az érzelmek verbalizálása egy tanulandó és tanulható folyamat, melyre egy irodalomterápiás közeg kifejezetten alkalmas. A foglalkozásokon gyakoroljuk, hogyan kell kompetens módon érzelmeket kifejezni, és azokat megosztani másokkal. Ilyen értelemben a kommunikációs képességet is fejleszti ez a módszer.

Az otthoni olvasásunkat is megváltoztatja, ha ismerjük az irodalomterápia módszerét.
– Megtanulunk másképp nézni egy műre – nem feltétlenül a cselekménnyel foglalkozunk, hanem a személyes érintettséget keressük benne. Van számos olyan gyakorlat, amely azt tanítja meg, hogyan tudjuk a napi önsegítő rutinunk részévé tenni azt, hogy szövegeket hozunk létre. Akár a naplóírás is lehet egy olyan tevékenység, amit magunkért tehetünk azért, hogy a mentális egészségünk jobb szintre emelkedjen. Ilyenkor arra reflektálunk, hogy mi történik velünk a jelenben, hogyan működünk, és mi az, ami nehézséget okoz. A naplóírás tulajdonképpen segít abban, hogy leülepedjenek azok az élmények, örömök, sérelmek és nehézségek, amik a mindennapokban érnek bennünket.

Az idő ebben a folyamatban is kulcsfontosságú.
– Már egy alkalom is hozhat katartikus élményt, és adott esetben átlendíthet egy nehéz élethelyzeten, de egészen mást kap a kliens, ha eljön egy terápiára, ahol van idő arra, hogy beérjenek a kérdéseire adott saját válaszai. Szoktunk nyílt csoportos irodalomterápiákat is tartani, de ez a módszer akkor igazán hatékony, ha egy hosszabb folyamatban veszünk részt. Ahhoz ugyanis, hogy tényleges pszichológiai változás történjen bennünk, időre van szükség.

A terápia által megérthetünk valamit az életünkből.
– A résztvevők általában arról számolnak be, hogy az ülés után egy-egy téma áthatóan kezdte foglalkoztatni őket. Azt is megfigyeltem, hogy a foglalkozás során néhányan nem nyilvánulnak meg intenzíven, ettől függetlenül mélyen megérinti őket mindaz, amiről szó esik. A csoporttagok sokszor számolnak be arról, hogy ugyan nem beszéltek sokat az ülésen, de valamilyen önismereti folyamat mégis elindult bennük. Náluk tulajdonképpen ugyanolyan hatékony a módszer, annak ellenére, hogy ez nem abban nyilvánul meg, hogy megosztják a saját élményeiket.

Igazi sikerélmény a terapeutának, ha a kliensben változás indul el a folyamat során.
– Számomra általában az mutatja a terápia eredményességét, ha azt látom, hogy valaki rálépett a saját útjára. Persze ahhoz, hogy ez megtörténjen, szükséges az irodalomterápiás folyamat, a csoport összetartó ereje, a kliens nyitottsága és persze az én szakmai segítségem is. Terapeutaként óriási élmény, amikor azt tapasztalom, hogy az ülések során a kliens kinyílik, és a módszer segítségével megtalálja a megoldást a problémáira, valamint intenzíven rálát a saját kérdéseire. Az irodalmi művek és az írásgyakorlatok által kibontakozhat a személyisége, új megvilágításba kerülhet az élete, a működése és ezáltal eljuthat az önismeret magasabb szintjére.