Egy magabiztos, stílusos jogász, aki megszokottan mozog a paragrafusok és szabályok világában, és mégis belevág valami teljesen másba, valami kötetlenbe, amiben egy új oldalát mutatja meg. Mariann példája nekem azt bizonyítja, hogy sosem késő kipróbálni magunkat egy új szerepben, és kilépve a megszokásokból fejest ugrani az ismeretlenbe – ez számára az írás. A vele való közös munka inspiráló, a lelkesedése engem is motivál. Nyugodtan rábízhatok új feladatokat is, mert maximálisan teljesíti őket, precíz és ügyel a részletekre. A kihívásokra úgy tekint, mint az élettől kapott lehetőségekre, amik során tapasztalatot szerezhet. Büszke vagyok rá, hogy rögtön egy óriási vállalásra szánta el magát, amihez nem kevés bátorság kellett: általa egy fiatal pár életébe tekinthetünk bele, akik azért küzdenek, hogy gyermekük születhessen. A Mindenáron kapukat nyit meg, és falakat dönt le, Mariann pedig egy bátor nő, aki erről hitelesen mer és tud írni humorral fűszerezve, miközben valódi kérdéseket és élethelyzeteket vázol fel.


Ha egy szempillantás alatt eljuthatnál bárhová, akkor, merre indulnál?
Elég hosszú a lista, de valószínűleg Ausztria és Olaszország közül választanék.
Jogász vagy, ha írhatnál egy új törvényt, amelyet mindenkinek be kell tartania, mi lenne az?
Ezen a kérdésen sokáig töprengtem, és végül arra jutottam, hogy az általam alkotott törvény az anyagi javak halmozásának a tilalmáról rendelkezne. A legtöbb ember mindig többet, jobbat, nagyobbat szeretne annál, amije már van – több pénzt, jobb autót, nagyobb házat, mert azt gondolja, hogy ezektől lesz még boldogabb. Közben pedig nem veszi észre, hogy mit áldoz fel mindezért: értékes időt, családi és baráti kapcsolatokat, vagy a már meglévő boldogságát, sőt néha akár önmagát is. A halmozás minden energiáját felemészti az embernek, és közben elmegy mellette az élet. Nagyon sokszor azt érzem, hogy az anyagi javak fontosabbá váltak, mint az emberi kapcsolatok. Jó lenne ezen változtatni.
Melyik döntésedre vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy belevágtam a Mindenáron írásába. Már egy ideje feszegettem a határaimat, kilépve a komfortzónámból, és azt gondolom, hogy ezzel a történetfolyammal igencsak meghaladtam a saját elképzeléseimet, aminek nagyon örülök.
Milyen szerinted az álommunka?
Amikor valaki azzal a foglalkozik, amivel igazán szeretne. Amikor nem azért jár be nap mint nap a munkahelyére, mert muszáj, mert valamiből élnie kell, hanem, mert olyan munkát végezhet, amit tényleg a magáénak érez, és ezért még fizetést is kap.
Milyen gondolatok kavarogtak benned, amikor felvetődött a Mindenáron ötlete?
Félelemmel vegyes izgatottság. Egy ideje foglalkoztatott már, hogy jó lenne kiírni magamból az érzéseimet, a gondolataimat, hátha ezzel másoknak is segíthetek. Aztán mindig elvetettem az ötletet azzal, hogy biztos senkit nem érdekelne, meg egyébként is semmi közöm az íráshoz. Olvasni imádok, de írni… az egy egészen más dolog. Amikor felvetetted, hogy lenne-e kedvem egy ilyen történetfolyam megjelentetéséhez az Impulzív Magazinban, akkor úgy éreztem, hogy tarthatok ugyan a dologtól, de egy ilyen lehetőség nem biztos, hogy még adódik, ezért bár továbbra is féltem a fogadtatástól, mégis belevágtam. Most viszont már nagyon örülök, hogy megtettem.
Milyen érzés a Mindenáron történetét szőni?
Nagyon érdekes, mert van a fejemben egy elképzelés arról, hogy mit szeretnék elmesélni, aztán miközben írok, azt veszem észre, hogy végül teljesen más lesz belőle. Olvastam, hogy a karakterek és a történet sokszor menet közben fejlődnek, változnak. Ezt nem igazán hittem el, de be kellett látnom, hogy tényleg így van. Sokszor a történet szövése során jutnak eszembe azok a dolgok, amiket még szeretnék elmondani, törnek elő érzések, amiket át szeretnék adni, akár olyanok is, amikre korábban nem gondoltam. Szóval ez egy igazán izgalmas folyamat.
Mit olvastál legutóbb, ami meghatározó volt számodra?
A Napsugárlányt, Julianna Margulies önéletrajzi könyvét. A színésznő kendőzetlen őszinteséggel mesél élete legfontosabb állomásairól, és osztja meg az ezekkel kapcsolatos gondolatait, érzéseit az olvasókkal. A könyv elgondolkodtat és inspirál is egyben – nálam ezt a hatást érte el.
A tánc egyben önismeret is. Te mit tanultál meg magadról a Salsation által?
Azt hiszem azt, hogy próbáljak meg jobban hinni önmagamban. Sokáig azt gondoltam, hogy rettenetesen ügyetlen vagyok, és nem fogom tudni lekövetni és megtanulni a koreográfiákat, de erre az idő rácáfolt – mára egészen jól megy. (mosolyog) Ehhez az kellett, hogy ne adjam fel, és higgyek magamban, hogy kellő gyakorlással és kitartással menni fog.
Mi az, amire nem sajnálod a pénzt?
A szeretteim megajándékozására. Imádok valamilyen élményt adni ajándékba – például koncert- vagy színházjegyet –, valami olyat, ami maradandóbb, mint bármilyen tárgy. Ha mégis kézzel fogható dolgot keresek, akkor próbálok olyat választani, amit a megajándékozott szeretne, amiről tudom, hogy örülne neki – nem csak túl lenni a vásárláson.


Ki számodra a stílusikon?
Helen Mirren. Mindig elegáns és méltósággal viseli az életkorát, kilónyi smink és botoxkezelések tömkelege nélkül.
Életed melyik napját élnéd újra?
Egy konkrét napot nem tudnék megnevezni. Egy olyan napot viszont szeretnék átélni, amikor még egyszer újra találkozhatnék mindenkivel, aki sajnos már nem él, de része volt az életemnek.
Mit teszel, amikor összegyűlnek feletted a felhők?
Igyekszem türelmesen – bár nem az erősségem – és racionálisan átgondolni a problémát, aztán sorra venni a megoldási lehetőségeket. Általában alszom is rá néhányat, és hagyok időt magamnak, mert, egyetértek Márai Sándorral: … minden döntés az időben kap csak végső tartást és alakot.
Mi az, amiért most lelkesedsz?
Az írásért. Inspirál a rengeteg pozitív visszajelzés, amit az olvasóktól kapok.
Milyen szerepben látod magad öt év múlva?
Tökéletesen elégedett leszek, ha öt év múlva is olyan boldog és kiegyensúlyozott lehetek, mint, amilyen ma vagyok.
Ha van egy kis szabadidőd napközben, hogyan töltöd el?
Főleg olvasással, de szeretek színházba, koncertre és moziba járni. És persze írok. Rengeteg új ötletem van…