Inspiráló és üdítő élmény volt beszélgetni az Kalocsa egykori két meghatározó kulturmissziós népművelőjével. Egyedülálló kulturális események, érdekes előadók, ma már történelminek számító, társadalompolitikai szempontból híressé lett személyek köthetők az általuk vezetett régi Művelődési Központhoz, melyet 2006-ban az ország tíz legjobb művelődési háza közt tartottak számon. A múlt idézése közben tengernyi archivált dokumentum és sztori került elő, melyeket saját gyermekkorom mélyén őrzök. Bende bácsi fazekasmester szakkörei, a könyvtáros Vali néni és Gizi néni gyermekkuckói, az emberi sokszínűséghez köthető tárgyi kultúra megjelenése a ház folyosóin. Interjúalanyaim kérdés nélkül is sziporkáztak, én pedig hátra dőlve hallgattam a tengernyi élményt, emléket, és próbáltam megfejteni, hogyan tudják ennyi tapasztalat birtokában is megőrizni energiájukat, nyitottságukat.
Gabi: A 2000-es évek elején három alkalommal kerestünk meg benneteket szervező barátaimmal, köztük Deák Gábor kalocsai képzőművésszel, hogy a fősodortól merőben eltérő zenekart és kreatív képzőművész gárdát hozhassuk Kalocsára. Nyitottságot, elfogadást, segíteni akarást kaptunk tőletek, amit a mai napig emlegetünk. Bátorító volt, hogy igent mondtatok, lehetőséget és a segítő szándékot kaptuk tőletek. Egy kisvárosi közegben, ahol meg kell küzdeni a nyitottság hiányával és kísérletezésből származó gyanakvással, bennetek honnan volt ekkora nyitottság? Mi táplált benneteket?
Klári: Igen, hogyne emlékeznénk. Formabontó volt, mi mindig is szerettük az ilyet. Falakra vetítés volt a művelődési ház udvarán, akkor ilyen még nem volt a városban, talán azóta sem. Mi örültünk annak, hogy megkerestetek, szerettük a kihívásokat, örültünk, hogy a fiataloknak is nyújthatunk olyat, amit ők választottak, valami újat és szokatlant. A nyitottság kérdését nehéz tetten érni, valahol alkati dolog is. Aki arra adja a fejét, amit mi csináltunk, ezt a pozitív értelemben vett kultúraközvetítést, annak alapból nyitottnak kell lennie. Számomra nem csak az az értelmiségi, aki kultúrát teremt. Az is kultúrát teremt, aki egy holt térben kultúrát hoz létre, alkot, valamit képvisel és üzenete van. Minőségi kultúrát közvetít, nem válogat a befogadó közönségből, mindenkinek akar üzenni.
Pista: A minőséget aláhúznám többször!
Gabi: Felkaroltatok egy olyan szubkultúrát a városban, melyet nem sok szórakozóhely mert bevállalni a 90-es évek közepén. Korosztályom, kortársaim meghatározó rock farsangjait is nektek köszönhetjük.
Pista: Igen, mi kezdtük el szervezni a Rock Farsangokat, ami megszűnt sajnos, pedig mennyire fontos terep volt azoknak a fiataloknak, akik zenéltek, és akik kedvelték ezt a műfajt. Kiskőrösről béreltük a hangtechnikát, hogy az a srác is, aki csak két hete gitározik, élje át, hogy úgy szól, mint egy nagy zenekar. Amikor elvették tőlünk az Ifjúsági Házat, akkor a Művelődési Központ udvarán rendeztük, és Rock Majálisra kereszteltük át. Örültek a srácok, hálásak voltak, beindult közöttük is a szervezés, egymást ajánlották, segítettek a plakátozásban.
Klári: Igen, volt, aki tovább lépett, de esélyt adtunk mindenkinek. Azt hiszem, esélyt adni, ez egy fontos üzenet…
…
A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018/5. számában olvashatjátok el.
Fotó: Kesztyűs Attila

Szerző