Soha ne mondd, hogy soha! – Hallottad már ezt a mondatot, ugye? Bár nem szeretem az általánosítást még tagadás esetén sem, de ez most pont illik ide. Idősödve (Jajj, de furcsa ezt leírni!) jutottam el ahhoz az igényhez, hogy megosszam az ezzel kapcsolatos érzéseimet, benyomásaimat – azt, hogy milyen ezt átélni nőként. Eddig nem írtam. Eddig nem ástam bele magam a női lét rejtelmeibe. Eddig nem foglalkoztam azzal, hogy nő vagyok. Nem álltam meg, mert vitt a lendület. Most egy picit megtorpantam. Ideje szemlélődnöm, közben értelmezni magam. Szigorúan női szemmel és szemet ráncolva, vállalva ezzel egy újabb szarkalábat. Teret akarok adni az új lehetőségeknek és élményeknek. Meg akarom osztani az írásaimban a dilemmáimat, az érzéseimet, természetesen kellő malíciával fűszerezve. Néha mérgelődve, meglepődve, nevettetve – hátha kedvvel olvasod Te is, és velem nevetsz, zokogsz, szájhúzogatsz, és így együtt nézünk a tükörbe.