Művészettörténész, művészettörténet-előadó és tanár vagyok, valamint kulturális menedzser, de legfőképp egy olyan valaki, aki mélyen hisz abban, hogy a művészet lehet mindenkié, csak megfelelő módon kell megmutatni azt. Ha olyan munkát választunk, amit szeretünk, soha nem kell dolgoznunk – szól a bölcs gondolat, amivel maximálisan tudok azonosulni. A képzőművészet egy olyan egyetemes nyelv, melyet mindannyian értünk. Összeköt minket, segít kapukat megnyitni, inspirálóan hat ránk, miközben elgondolkodtat, elmélyít, felszabadít, tanít, valamint többé és jobbá tesz minket. Arra hivatott, hogy lemossa a lélekről a mindennapok porát, ahogyan azt Pablo Picasso gyönyörűen megfogalmazta. Ez az én ars poétikám is: szeretnék segíteni abban, hogy a művészettörténeti kuriózumok megismerésével letörölhessük magunkról az élet hordalékát, hiszen természetes, hogy az emberi szem és lélek éhezi a szépet. Amikor azt látom, hogy valaki erre rálelt egy műalkotásban vagy történetben, akkor megszületik a csoda, és nemcsak számára, hanem számomra is. Hálás vagyok, hogy ebben segíthetek az érdeklődőknek. Hiszen lehet művészetek nélkül élni, csak épp nem érdemes.