Hosszasan bűvölöm az ékszereket, és hagyom, hogy összeálljon bennem egy kép róla, az ötvösről, ahogy az asztalánál ülve „csodát” formál az anyagból. Így képzelem el a lelki szemeimmel a kézművest, aki ezeket az alkotásokat életre hívta. A Bargentum ékszerei letisztultak, a színviláguk pedig azt sugallja, mintha a természet alkotta volna őket évtizedek, évezredek során, az idő múlásának nyomait őrizvén magukon. A váratlan formavilág teszi igazán különlegessé ezeket a darabokat. Az biztos, hogy az alkotó nem szeret szigorú szabályoknak megfelelni, és még véletlenül sem követi a divatot. Hogy mennyire áll közel a valósághoz a róla alkotott képem, csak az interjú után derült ki. Azt hiszem, nem sokat tévedtem, mert az ékszerei pont olyanok, mint Pasztorniczky Balázs megjelenése és személyisége: vagány, művészi, de talán mégis a különc szó jellemzi a leginkább.


– Hogyan jött az ékszerkészítés az életedbe?
– Jó pár évvel ezelőtt a hajamba kerestem kiegészítőket, és nem találtam olyat, ami ezüstből készült, így hát rendeltem ezüstdrótot, alapszerszámokat, és elkezdtem „játszani” az anyagokkal. A képzőművészetek mindig is vonzottak, szerettem rajzolni, és próbálkoztam festéssel, valamint fotózással is.
– Ezek szerint autodidakta módon kezdtél el ékszereket készíteni?
– Az elején YouTube-oktatóvideókat néztem, majd kisebb-nagyobb sikerrel megpróbáltam megvalósítani a látottakat. 2016-ban hazaköltöztünk Angliából, és rájöttem, hogy Kalocsán komolyabban szeretnék foglalkozni ezzel, de ahhoz, hogy egy vállalkozást létrehozzak, ötvösvégzettség kellett, így hát másnap jelentkeztem is a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba (Kisképző), ahol 2018-ban megszereztem az ötvösképesítést.
– A szépség iránti fogékonyságot a gyermekkorból hozod?
– Édesanyám festő, de a családom egyébként is abszolút nyitott a művészetek iránt. Anyai ágon Hövejről származom, és a család női tagjai közül többen is készítettek világszinten elismert színvonalú höveji csipkét. Még a Vatikánban is van pár darab, ami az ő kezük munkája.


– Hogyan születik meg benned egy ékszer alapötlete?
– Ritkán szoktam előre rajzot készíteni, legtöbbször csak meglátok valamit az utcán, az interneten vagy valahol máshol, amiből ihletet tudok meríteni, vagy egyszerűen megálmodom az ékszert. Néha rögtön kitalálom, hogy mit fogok készíteni, de az esetek nagyobb részében az alkotás folyamata közben alakul ki a végleges forma. Kifejezetten szeretek kísérletezni a különböző anyagokkal. Jellemzően ezüsttel dolgozom, és sűrűn használom a tűzzománcot is, amit sokszor meglepő eredményt hoz még számomra is. Izgalmasnak találom a véletlenszerűséget, ami főleg a tűzzománccal való munka során valósul meg, ilyenkor ugyanis nem is tudom előre megmondani, hogy mi fog születni a kezeim között, és pont ez az érdekes benne.
– Miért éppen ezeket az alapanyagokat használod?
– Mindenképpen szerettem volna nemesebb anyaggal dolgozni, így esett a választásom az ezüstre, ami egy jól megmunkálható fém. Olykor szoktam aranyat is használni, de mivel az jóval drágább, így csak egyedi kérések esetén készítek belőle ékszert.
– Ezek szerint szoktál egyéni elképzeléseket is megvalósítani?
– Szoktam, de csak úgy, hogy az én stílusom is benne legyen. Szóval egy virágos, köves gyűrűt nem fogok elvállalni, mert az nem áll közel hozzám. Hogyha valaki megkeres egy ötlettel, akkor leülök vele beszélgetni, és az esetek nagy részében találunk egy olyan megoldást, ami közel áll a megrendelőhöz, ugyanakkor egyértelműen tükrözi az én stílusomat is.


– Milyen a te stílusod?
– Egyrészt az összhatás a régi korokat idézi. Az egyes darabok olyan érzést keltenek, mintha a földbe találták volna őket, így magukon viselnék az idő nyomait, de épp ettől van mondanivalójuk. Nem olyan régen volt egy kiállítás, amit Réz András nyitott meg, és ő mondta az ékszereimről, hogy „megkínzott” darabok. Számomra fontos szempont, hogy különleges legyen a végeredmény, olyan ékszereket szeretek készíteni, amiket nem lehet boltban megvásárolni, mert nem átlagosak. Én arra törekszem, hogy az elkészült alkotás meglepő legyen.
– Jól látom, hogy te alapjáraton is olyan ember vagy, aki szeret kilógni a sorból?
– Valóban, már a hajam is extrább a megszokottnál, illetve az öltözködésemben is figyelek arra, hogy ne legyek hétköznapi, de távol áll tőlem a hivalkodás, abból már kinőttem. (nevet)
– Mennyire hat rád az éppen aktuális divat?
– Ebben a szakmában is fellelhetők különböző divatirányzatok, de én ezt abszolút nem követem, mert egyedit szeretnék alkotni, ami egyszeri és megismételhetetlen.
– Hogyan fogadod az építő jellegű kritikát?
– A feleségemnek mutatom meg először az elkészült alkotásokat, az ő véleménye mérvadó számomra. Egyben ő az egyik legnagyobb kritikusom, mert minden apró hibát észrevesz, ami szerintem az emberek nagy részének fel sem tűnik, de ő ügyel a részletekre.


– Mit teszel, ha nem jön az ihlet?
– Előfordul, hogy leülök, de egyszerűen nem bírok az alkotásra hangolódni, szóval ilyen szempontból a hangulatom is befolyásolja a folyamatot. Viszont éppen ezért, hogyha van egy egyedi megrendelés, akkor mindig egy-két hónap kifutással vállalom el. Aztán persze lehet, hogy két nap alatt elkészülök vele, mert sikerül ráfókuszálnom, de általában idő kell ahhoz, hogy megszülessen egy darab.
– Jól tudom, hogy Karafiáth Orsolyának is készítettél már ékszert?
– Még 2020-ban közösen állítottunk ki két egy másik ötvössel az Ékszerek éjszakáján, és akkor ugrott be Orsolya neve, mint egy olyan közéleti személyiség, aki szívesen hord különleges kiegészítőket. Megkerestem, hogy elvállalná-e, hogy megnyitja a kiállítást, és cserébe felajánlottam neki, hogy szívesen készítek egy közösen megálmodott ékszert. Akkor nem sikerült összehozni a dolgot, mert rengeteg elfoglaltsága volt, de ebben az évben megvalósult a tervem, és szerencsére nagyon tetszett neki az elkészített ékszer.
– Mitől lesznek különlegesek a kortárs alkotások?
– Mindenképpen attól, hogy minden egyes darabon látszik az alkotó érintése, személyisége, és az évek alatt szerzett tapasztalata. Mivel kézzel készített ékszerekről van szó, ezért biztosan feltűnhetnek rajtuk apróbb hibák, de épp a tökéletlenségük teszi őket különlegessé. Lehetetlen kétszer teljesen ugyanazt létrehozni, valami különbséget biztosan felfedezhetünk bennük, de ettől lesz minden egyes darab egyedi.



– Szerinted mi derül ki rólad az ékszereiden keresztül?
– Az biztosan látszik, hogy vonzanak a különc dolgok. Elég széles skálán mozog a stílusom, mert a kísérletezés a lételemem.
– Gondoltad volna, mondjuk 5-6 éves korodban, hogy egyszer ékszereket fogsz készíteni?
– Még harminc évesen sem! Előtte ugyanis eszembe sem jutott, hogy valaha foglalkozzak ezzel.
– Hobbinak vagy munkának tartod az ékszerkészítést?
– Már egyre inkább munka, de még mindig inkább hobbiként tekintek rá, persze remélem, hogy egyszer ez lesz a fő megélhetésem.
– Milyen cél lebeg előtted?
– Szeretném, ha minél többen ismernék a munkáimat, és büszkén viselnék az ékszereimet.
– Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást ebben a szakmában?
– Minden felkérésre erőpróbaként tekintek. Szeretem megismerni a megrendelő személyiségét, hogy az elkészült alkotás biztosan elnyerje a tetszését. Számomra az eljegyzési gyűrűk és a jegygyűrűk elkészítése egy igazán különleges feladat, hiszen a megrendelők remélhetőleg egy egész életen át fogják hordani őket. Ez a legizgalmasabb benne, de valahol stresszes is, hiszen nagyon fontos, hogy a gyűrűk tényleg olyanok legyenek, amelyek elnyerik a pár tetszését, és illenek is hozzájuk, hogy tíz-húsz év múlva is örömmel pillantsanak rájuk. 

Ha elvarázsoltak Balázs ékszerei, akkor válassz közülük Kalocsán a Párizsi udvarban vagy a weboldalán.

Fotó: Töce

(X)