Andrea kozmetikus-bőresztéta, és még tavasszal beszélgettünk vele a Női Lét-podcast egyik adásában a test és lélek egymástól elválaszthatatlan, szoros egységéről. Arról is szó esett, hogy a testi tünetek mindig üzennek nekünk, csupán elég ébernek kell lennünk ahhoz, hogy ezt felismerjük. Kiderült, hogy munkája során évek óta támogatja lelkileg a hozzá forduló daganatos nőket, és hogy a szűrővizsgálatok fontossága evidens számára, mert szerinte nem kérdés, hogy ezek az egészség alapkövei. A kulcs pedig a prevenció. Egy évvel ezelőtt egy belső hang súgta neki, hogy érdemes elmennie egy újabb megelőző vizsgálatra, csak a biztonság kedvéért. Ő sem számított rá, hogy méhtestrákot diagnosztizálnak majd nála… Most a gyógyulásának történetével szeretné felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára.

– Jó rád nézni!
– Köszönöm, jól is érzem magam! Hullámzások ugyan jönnek, mennek, de ez valahol természetes. Még akkor is, ha nincs betegségtudatom, egy ilyen diagnózis fenekestül felfordítja az életet, nem csoda, hogy még jobban odafigyelek magamra. Ez az érzés azóta itt él a tudatomban, és nem moccan, így nem megyek el semmilyen újabb, apró tünet mellett. Próbálok erre úgy tekinteni, mint egyfajta éberségre: tudatosan figyelek a testem jelzéseire. Ez nem azonos a folytonos félelemmel, sokkal inkább arról szól, hogy nem dugom homokba a fejem, hanem ha úgy érzem, hogy valami nem stimmel, akkor inkább utánanézek, mi lehet a hátterében.
– Derült égből villámcsapásként ért a diagnózis.
– Nekem mindig is az életem része volt, hogy az egészségem érdekében évente menjek szűrővizsgálatokra. Ha ezt nem tartanám szem előtt, akkor lehet, hogy most nem ülnék itt veled. Tavaly decemberben a megérzésemre hallgatva kértem egy időpontot. Nem volt gyanús tünetem, csak jött egy átsuhanó gondolat, hogy nem árt még egy ellenőrzés. Fel sem merült bennem, hogy valami nem stimmel, hiszen abban az évben már voltam egy teljes körű kivizsgáláson, és mindent rendben találtak. A nyári szűrésen még 5 mm-es méhnyálkahártya-vastagságot mért az orvosom, viszont decemberben 25 mm-est. Ez jóval nagyobb volt a normál értéknél, ezért azonnal szövettant rendelt el, amely alapján felmerült a méhtestrák gyanúja. Ez a méh belső hártyájának daganatos elváltozása, a második leggyakoribb nőgyógyászati tumor. Nem hittem el, hogy mindez velem történik. Ott és akkor megfordult velem a világ. A mai napig nem tudom, hogy vezettem haza Szegedről. Az elkövetkező három napban temettem magam. Idő kellett, míg a negatív gondolatok mögött megtaláltam a kapaszkodókat, és a mélyrepülésből valamennyire fel tudtam hozni magam…
– Mégis hogyan?
– Arra jutottam, hogy bármivel is kell szembenéznem, biztos, hogy még időben vagyok, és a legjobb kezekbe kerültem: az orvosom szakmai tudására bátran támaszkodhatok, úgyhogy nincs mitől félnem.
– Két műtét is várt rád.
– A méhemet, a méhnyakat és a petevezetéket vették ki, de a petefészkekhez nem nyúltak, mivel a szövettani eredményem rendben volt – nem volt semmilyen eltérés azokon a területeken. A nyári kontroll után úgy döntöttek, hogy hormonpótlást kapok, abból is a minimális adagot. A legfrissebb szövettani eredményeim jók. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen időben, úgymond rákmegelőző állapotban vagyok.



– Szívesen foglalkozol a testi tünetek lelki hátterével. Mi üzent neked a saját tüneted?
– Azt már nagyjából sikerült megfejtenem, hogy mi volt az a stresszor, amely kiváltotta ezt a betegséget. Az utóbbi időben azt hajtogattam, hogy elég, nem bírom tovább, elfáradtam lelkileg és fizikailag is. Telítődtem, és ez belső feszültséget okozott, amely bennem ragadt – nem engedtem, hogy kiszakadjon belőlem. Olykor elhamarkodottan mondunk ki dolgokat. Én nem feladni akartam, csak nyugalmat szerettem volna magam körül, de lehet, hogy ezt nem fogalmaztam meg elég pontosan, pedig a gondolatnak teremtő ereje van – ebben mélyen hiszek. Tehát innentől azt próbálom kifelé kommunikálni, hogy a saját érdekemben szeretném jobban meghúzni a határaimat, mert ezáltal csökken bennem a szorítás. Azt is megfogalmaztam, hogy szeretném megvalósítani az álmaimat.
– Azóta már kihúztál valamit a bakancslistádról?
– Régi vágyam volt egy kandalló a nappali közepén, ám eddig mindig elhalasztottam ezt a tervemet. Ennek technikai akadályai is voltak, ugyanakkor mindig találtam valami mást, ami háttérbe szorította. Idén mégis úgy döntöttem, hogy az 55. szülinapomra végre megérdemlem. Azóta a hideg estéken begyújtom, hogy nézzem a lángját, és befogadjam, átengedjem magamon a melegét. Mindazt, ami napközben ér, a befelé figyelés segít elengedni.
– Milyen volt megélni, hogy te kerültél az első helyre az életedben?
– Valahol hihetetlen erőt ad a tudat, hogy beleálltam ebbe, és megvalósítottam, amire legbelül vágytam. Szerintem a női szerep tradicionálisan azzal jár, hogy a háttérbe vonulunk, és mindent előrébb helyezünk magunknál. Ezzel én is így vagyok. A kisebbik lányom még velem él, tehát abszolút rám támaszkodik, és bár a nagyobbik önálló, viszont ha szüksége van rám, a mai napig bármikor számíthat a segítségemre. A 83 éves édesanyám pedig már nyolc éve, hogy velem él, ami manapság nem egy megszokott dolog – tehát van feladatom bőven. Olyan magától értetődő, hogy támogatom a körülöttem lévőket, de így olykor elfelejtem, hogy önmagamat is töltsem, habár én is csak abból tudok adni, amim van.
– Általában egy súlyos trauma után az emberekben megfogalmazódik egyfajta küldetés. Nálad ez pont fordítva történt.
– Hét éve önként vállalva kezelek olyan nőket, akik daganatos betegséggel küzdenek. A belső hang, amely erre ösztönzött abból fakad, hogy lelki ráhangolódást érzek azokkal szemben, akiket daganattal diagnosztizáltak. Azt tapasztaltam, hogy ezek a nők gyakran kerülnek a perifériára, miközben egyedül kell megküzdeniük egy teljesen váratlan kihívással. Ilyenkor különösen előrevivő, ha érezhetik maguk körül az odafigyelést és a szeretetet. Nyilvánvaló, hogy aki ilyen típusú betegséggel néz szembe, abban alapjaiban kérdőjeleződik meg a saját nőisége, és az önmagáról alkotott képe is romokban hever. A kemoterápia hatására ráadásul a bőr egyszerűen olyan lesz, mint a pergamen: rettenetesen elvékonyodik és nagyon könnyen sérül. Szerencsére az egyik kozmetikai gépemmel kifejezetten daganatos betegeket is lehet kezelni, és mivel intenzíven hidratálja a bőrt, így életet lehelek ezeknek a nőknek az arcbőrébe.


– Erősnek kell lenned ahhoz, hogy támogatni tud a daganatos betegséggel küzdőket, hiszen az arckezelés közben a lelki mélységek is felszínre kerülnek.
– Nem tudok kívülálló maradni. Nem engedem el a kezüket, így vagy úgy mindenkinek követem a sorsát. Egy különösen érzékeny időszakban kapcsolódnak hozzám, és amikor a szalonba lépnek, pillanatok alatt megnyílnak nekem, elém tárják a lelküket. Én a mai napig abból merítek erőt, hogy amikor eljönnek hozzám, tényleg a puszta lelkükkel vannak jelen, és megszépülve mennek el. Szinte ragyognak. Olyan erős hit és élni akarás van bennük. Hálás vagyok a bizalmukért, és azért, amit tőlük kapok.
– Ha jól tudom, akkor te is csatlakoztál a Mályvavirág Alapítványhoz. Mit jelent számodra ez a közösség?
– Személyesen ismerem az alapítvány két vezetőjét. Dedeó Anikó még a műtétem előtti napon eljött hozzám az összes létező kiadvánnyal, ami egy daganatos betegséggel küzdő nőnek hasznos lehet és egy horgolt mályvavirággal. Bár én addigra már sok mindent tudtam a lehetőségeimről, mégis óriási segítségnek tartom azt a hihetetlen információforrást, amit ők átadnak: felvázolják a lehetséges betegutakat, és fogódzókat is adnak hozzájuk. A Mályvavirág megtartó közössége valódi támogatást jelent a nőknek. Ezzel szemben számos olyan közösségi csoport létezik, amelyekben csak még inkább maga alá temetik az embert a negatív érzései – ezektől jobb távol tartani magunkat.
– Mit tapasztalsz, ma is még tabu a nőgyógyászati daganatokról beszélni?
– Minden tabu, ami a 40 pluszos nőket érinti. Gondoljunk a hormonális változásokra, a menopauzára, hiszen erről sosem esett szó a szüleink generációjában, és még ma is pironkodva beszélünk róla, miközben az élet természetes velejárója. Talán most végre megtörik ez a minta, mert a nők kezdenek megnyílni. Éppen ezért volt számomra olyan egyértelmű, hogy megosszam a saját megélésemet, ugyanis ha a történetemet olvasva többen mennek el szűrővizsgálatra, akkor már megérte beszélnem az átéltekről. Amúgy sem szerettem volna titkolózni, inkább felvállaltam a betegséget, és mindig hozzátettem, hogy mivel az élet a velem történtek ellenére is megy tovább, én az életet akarom választani.
– Mi változott a műtétek óta?
– A betegség abszolút megerősített abban, hogy a szervezetünkben minden mindennel összefügg. Az utóbbi időben a súlyommal küzdöttem, aminek nem igazán találták az okát, de a műtétek után leolvadtak rólam a kilók. Ahogy rend lett a testemben, én is kicserélődtem. A stresszt ugyan nem tudom kiűzni az életemből, mert az van, és kész! A kérdés inkább az, hogy mit tudok kezdeni vele. Folyamatosan próbálom bővíteni a módszereimet, és bármi is történjen, a nap végén mindig igyekszem lecsendesíteni a gondolataimat.


– Neked melyik módszer vált be a stressz oldására?
– Mivel hiszek az alternatív gyógymódokban, ezért előszeretettel alkalmazom őket. Ilyen a hangtál is, melynek épít az energiája, úgyhogy töltekezem belőle. Rátaláltam azokra a lelki segítőkre is, akiknek a gondolatait meghallgatva tudom formálni a látásmódomat. A barátnőm azt szokta mondani, hogy olyan vagyok, mint egy főnixmadár: hiába rántanak le a földre, én mégis képes vagyok újra és újra szárnyra kapni.
– Egy évvel ezelőtt, épp karácsony előtt történt mindez veled…
– Lejátszódott bennem, hogy mi van, ha ez lesz az utolsó karácsonyom… Mindent úgy terveztem, hogy ha nem lenne már hátra több időm, akkor a szeretteim a meghitt ünnep emlékét vigyék tovább magukkal, ez maradjon meg bennük. Azoktól a vendégeimtől is rengeteg szeretetet kaptam, akik beláttak a kulisszák mögé, úgyhogy a karácsonyt megelőző napokban sor állt az ajtóm előtt. Mindenki tudta, hogy az, ami szeretettel készül, az gyógyít. A mai napig erőt ad, hogy mellettem állnak és támogatnak.
– Az elmúlt egy év mire tanított téged?
– Hogy mindig van választási lehetőségem, csak élnem kell vele, nem pedig hagyni, hogy a külső körülmények áldozata legyek. Az én választásom az, hogy a jelen pillanatot a teljességében éljem meg.
– Mit kívánjak neked az elkövetkező időkre?
– Hát, nem is tudom. Egy Weöres Sándor idézet ugrott most be: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Ezt a teljességet szeretném megélni a jövőben!
– Így legyen!

Fotók: Panna