Büszkén írhatjuk, hogy a magazinunk szervezésében hirdetetett „Lélekmelegítők” kalocsai pódiumbeszélgetés-sorozat talán nem is nyithatott volna erősebben a nyári szünetről visszatérve, mint szeptember 21-én, Alföldi Róbert vendégül látásával. A Jászai Mari-díjas színész, rendező, nem csak a színpadon ülve szórakoztatta frappáns, metsző és humoros válaszaival az alkalomra jegyet váltó sokszáz nézőt. Arra is szakított időt, hogy az estet megelőzően meséljen nekünk kalocsai emlékeiről, „szöuliul” és „budapestiül” rendezésről, színházcsináló felelősségéről.

Mikor járt utoljára Kalocsán?
– Legutóbb apámmal voltam itt egy ócskásnál pár éve, hivatalosan pedig nagyon-nagyon régen a Kék madár fesztiválra jöttem kiállítani, illetve még korábban ugyancsak a Kék madáron voltan itt Eszenyi Enikővel.

Hogyan emlékszik vissza ezekre a látogatásokra?
– Eszenyi Enikővel egy beszélgetős műsorra voltunk hivatalosak, és nagyon büszke voltam rá, hogy mellette foglalhatok helyet. Jó volt itthon lenni!

Ha már kiállítás, egyszer azt mondta magáról, hogy hobbipiktor, és azért szeret festeni, mert ezt lehet egyedül csinálni. Szüksége van néha az efféle egyedüllétre?
– Olyan szempontból igen, hogy ahhoz, hogy az ember firkálgasson, valóban nem kell másik ember, míg a színházhoz minimum két ember kell. Egy, aki csinálja, és egy másik, aki nézni. Ez egyébként nehéz dolog, mert az ember mond mindenfélét (nevet fel), aztán később nehéz egy ilyen helyzetben valami frappánsat válaszolni. Nekem az egész életem a nyilvánosság előtt zajlik és állandóan emberekkel vagyok körülvéve, így jól esik néha egyedül lenni.

Egyetért azzal, hogy egy-egy elkészült alkotással az alkotó valamit üzenni szeretne a nézőnek, befogadónak?
– Én nem üzenek. Sem a színházzal, a képeimmel meg főleg nem! Azok tényleg csak hobbiképek, ezért nem is kell úgy kezelni engem, mintha rendes képzőművész lennék, mert nem vagyok az. Büszkén mondhatom, hogy ismerek rendes, csodálatos, nagy mestereket, akik valódi képzőművészek, én nem sorolom magam közéjük. Üzenni azért sem szoktam, mert szerintem az soha nem jó. Az a jó, ha mindenki megtalál egy színházi előadásban valamit, ami ismerős számára, ami őt is érdekli. Üzenni nem kell, eleget üzennek mostanában mindannyiunknak! Én magamat képviselem a munkáimban, és abban bízom, hogy ami engem érdekel, az érdekel másokat is. De ez nem több annál, minthogy az ember ott él, ahol él, kvázi értelmiségiként próbál létezni, és megpróbál észrevenni dolgokat. Vagy talán nem is észre kell venni ezeket, inkább úgy közelíteni hozzájuk, hogy ami engem zavar, az biztosan zavar sok más embert is, esetleg bennük is kérdésként és problémaként merül fel, ami számomra kérdés, vagy probléma.
…
Fotó: Atti
A cikk folytatását az Impulzív Életmód Magazin 2018/10. számában olvashatjátok el.