Test és lélek egymástól elválaszthatatlan egységet alkot – ezt már az ókor tudósai is felismerték. Bár az emberiség történetében voltak időszakok, amikor ez a tudás háttérbe szorult, de úgy tűnik, hogy napjainkban ismét egyre nagyobb teret kap. Ma már a nyugati orvoslásban is terjed az a szemlélet, hogy az emberre egészként kell tekinteni, és nemcsak a testét, de a lelkét is gyógyítani kell. Nem véletlen tehát, hogy a fizikai okok mellett a pszichés érintettség kérdése is felmerül a ma oly sokakat érintő meddőség kapcsán is. Erről beszélgettünk Horváth Viktóriával, a Budai Termékenységi Centrum pszichológusával.

– Valóban a lelkiállapotunk okozza a testi panaszainkat, vagy ezzel csak a megjelenő tüneteinkre akarunk magyarázatot találni?
– A testünk, a lelkünk, és a minket körülvevő környezet egymással szoros összhangban működik, kölcsönösen hatnak egymásra. A modern orvostudomány és pszichológia ezt nevezi biopszichoszociális modellnek. Ez azt jelenti, hogy a lelkiállapotunknak valóban lehet szerepe a testi tüneteink kialakulásában, hiszen a megélt érzelmeink (például a stressz) az idegrendszerünkön, a hormonrendszerünkön és az immunrendszerünkön keresztül „lefordítódnak” a testünk nyelvére. A stressz tehát mindenképp hat a szervezetünkre, viszont panaszok többnyire csak akkor alakulnak ki, ha ennek a hatásnak időben elhúzódóan vagyunk kitéve. Azonban fontos kiemelni, hogy még a krónikus stresszre is csak olyan tünetek tudnak megjelenni, amelyekre van biológiai hajlamunk, érzékenységünk. Erős stresszhatásra például sokaknál jelentkezhetnek gyomor- és bélrendszeri panaszok, míg másoknál esetleg ekcéma, vagy egyéb bőrproblémák fordulnak elő. A minket érő lelki megterhelések tehát nem közvetlenül okoznak testi tüneteket, hanem az egész szervezetünkre gyakorolt hatásuk révén, s ott fognak „megmutatkozni”, ahol a szervezetünk a legérzékenyebb.
– Értelmezhetjük a pszichoszomatikus jeleket egyfajta nyelvként, amelyen a testünk beszél hozzánk?
– Alapvetően bármilyen testi tünetre, melyet észreveszünk magunkon, érdemes figyelmet fordítani, hiszen ezek a problémák mindig azt jelzik, hogy valami megváltozott a szervezetünkben. Az első lépés ilyenkor mindig az alapos orvosi kivizsgálás, és csak azt követi a pszichés oldal feltérképezése. A testi tüneteinkre olyan értelemben tekinthetünk jelként vagy nyelvként, hogy míg az agyunkat sokszor „át tudjuk verni”, addig a testünket nem. Például ha egy stresszes időszakban meg is győzzük magunkat arról, hogy minden oké, bírjuk a gyűrődést, a szervezetünk akkor is jelezni fog (pl. testsúlyváltozással, az alvás felborulásával), hogy valami nincsen rendben, és egy kicsit lassítanunk kellene. A testi állapotunkra, a testérzeteinkre tehát mindenképp figyeljünk oda, de azért óvakodjunk attól, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le az észlelt tüneteink alapján. Ez ugyanis nagyon félrevihet minket, és akár károsan is hathat az egészségünkre, ha útját állja annak, hogy szükség ellenére orvoshoz forduljunk.
– Milyen testi panaszok utalhatnak pszichoszomatikus érintettségre?
– Klasszikusan ilyen típusú megbetegedés az asztma, a colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás), a gyomorfekély, a rheumatoid arthritis (sokízületi gyulladás), neurodermatitis (bőrgyulladás), a pajzsmirigy-túlműködés, és a magas vérnyomás. Mindemellett persze – az egyéni biológiai érzékenységek mentén – más betegségek, tünetek is lehetnek pszichés érintettségűek.
– A meddőség kialakulása szempontjából nagyjából milyen a százalékos megoszlás a testi és lelki okok között?
– Azt, hogy a testi és lelki okok hogyan oszlanak meg, azt sem a meddőség, sem más egészségügyi állapot esetén sem lehet igazán számszerűsíteni, a kettőt egymástól elválasztani. A pszichés állapotunk (a gondolatainkkal, érzéseinkkel, attitűdjeinkkel) egyaránt lehet előzménye és következménye is bizonyos problémák megjelenésének. Meddőség esetén például jellemzően egy ördögi kör alakul ki: ha bármilyen oknál fogva a gyermekvállalás nehézségbe ütközik, az stresszt okoz. Ez a krónikus stressz pedig (hiszen ezek a problémák általában időben sokáig elnyúlnak) visszahat a szervezetre – többek között az idegrendszerre, a hormonrendszerre és az immunrendszerre –, és felborítja annak működését, egyensúlyát, s a fogantatás így még inkább nehezítetté válhat. A stressz kezelésének és a meddő párok lelki támogatásának éppen ezért nagyon nagy szerepe van!
– Miért így reagál a test krízis esetén a termékenységre?
– A reproduktív működés és a stressz kapcsolatának van egy evolúciós magyarázata. Eszerint, ha a szervezetünk azt érzékeli, hogy veszélyben vagyunk – azaz krónikus stresszhatás ér minket –, hajlamos lehet háttérbe szorítani a reproduktív funkciókat, a szaporodást, hiszen számára a körülmények nem adottak ahhoz, hogy az utódot ki tudjuk hordani és fel tudjuk nevelni. A szervezet szempontjából ugyanis nincs különbség abban, hogy a krízist a kiállhatatlan főnökünk okozza, esetleg háború vagy éhínség, hiszen minden ilyen esetben ugyanaz a stresszválasz aktiválódik. Ugyanakkor van, aki a legnagyobb megrázkódtatás közepette is megfogan és kihordja a magzatát. Tehát nem mondhatjuk, hogy a stressz közvetlen kiváltó oka lenne a meddőségnek, de azt igen, hogy a termékenységet befolyásoló tényezőként fontos szem előtt tartani.
– A meddőség kapcsán általában mennyi idő után kezdik számításba venni a párok, hogy lelki elakadás is állhat a háttérben?
– Általában egy év sikertelen próbálkozás után szoktak szembesülni azzal, hogy náluk a gyermekvállalás valamilyen akadályba ütközik, s ekkor keresnek fel először szakorvost a problémájukkal. Egyébként az orvosi iránymutatás is az, hogy 35 év alatt egy év, 35 év felett pedig fél év elteltével érdemes szakemberhez fordulni. A lelki okok szerepe jellemzően akkor merül fel a pároknál, amikor már megtörténtek a szükséges kivizsgálások, de mégsem mutatható ki semmilyen olyan rendellenesség, mely indokolhatná a sikertelenséget. Ezt szokták ismeretlen eredetű meddőségnek nevezni. Persze ez nem azt jelenti, hogy valóban nincs testi ok a meddőség hátterében, csak ezek sokszor nagyon nehezen beazonosíthatók. Emiatt ilyenkor gyakran elkezdődik egyfajta „ködszurkálás”, vagyis az ember tehetetlenségében mindenféle vizsgálatra elmegy, és éppen ennek kapcsán kerülnek elő a pszichés tényezők, mint másodvonalbeli okok. De itt is fontos hangsúlyozni, hogy ezek önmagukban nem okoznak meddőséget!
– Sokszor nincs szervi eltérés, mégsem jön a baba. Valójában ezzel is a testünk akar üzenni?
– A testi jelek, problémák ilyesfajta értelmezésével érdemes óvatosan bánni. Ha valakinél nehézségbe ütközik a gyermekvállalás, és a pszichés terheltség is felmerül, akkor az illető legtöbbször az anyával való kapcsolat (annak feloldatlan konfliktusai, „blokkjai”) vagy az aktuális párkapcsolat minőségének (többnyire a kötődési problémák) a problémájával találkozik először az interneten vagy az ismerősei körében. Fontos azonban tisztázni, hogy bár ezek a konfliktusok valóban okozhatnak az emberben krónikus stresszt, ami hátráltathatja a sikeres fogantatást, ugyanakkor önmagukban, direkt módon nem tudják „legátolni” a reproduktív működésünket. A szaporító szervrendszerünk akkor válhat érintetté a krónikus stressz hatására, ha arra van biológiai érzékenységünk. Persze, hogyha úgy érezzük, hogy vannak olyan lelki terheink, melyek szenvedésnyomást okoznak, s ezekkel jó lenne foglalkozni, akkor egy megfelelő mentál-egészségügyi szakember felkeresése mindig nagyon jó döntés lehet, de a gyermekvállalás sikerét nem érdemes a lelki blokkok feloldásához kötni.
– Milyen lelki tényezők kerülhetnek mégis fókuszba a meddőség, mint pszichoszomatikus tünet kapcsán?
– Mivel a gyermekvállalás nehezítettsége leginkább az anyaságot, a saját családdal való kapcsolatot triggereli, így főként ezek a témák szoktak előkerülni a terápiás munkában. S habár nem gondoljuk, hogy ezen területek megoldatlan konfliktusai eredményeznék a meddőséget, ezeknek a témáknak a felmerülése és átdolgozása mindenképp hasznos. A gyermekvállalás – mindenféle nehezítettség nélkül is – úgynevezett normatív krízisnek tekinthető. Ez azt jelenti, hogy az ember olyan kihívásokkal találkozik ebben az élethelyzetben, melyekkel korábban nem volt dolga, ezért nincsenek rá bejáratott megküzdési stratégiái, s egyúttal korábbi, akár belső konfliktusok is előkerülhetnek. Ezeket minden esetben érdemes átdolgozni, mivel egy elhúzódó meddőségi krízisben különösen hangsúlyosak lehetnek.
– Egy cikkben ezt olvastam: „A szervi szempontból teljesen egészséges párok esetében gyakran látjuk azt, hogy a laboratóriumi körülmények között fogant tökéletes embriót a méh mégsem fogadja be, mert a lélek legmélyén elutasítás a válasz.” Mi lehet ilyenkor az elutasítás hátterében?
– Az asszisztált reprodukciós módszerek hatékonyságát hajlamosak vagyunk túlbecsülni. Sajnos a lombik sem egy biztos módszer a sikeres fogantatásra, főleg nem az első beültetést követően. A kutatások szerint az első lombik sikeressége kb. 30 %, és 35 éves kor alatt is csak az első négy próbálkozás összesített sikerességi rátája éri el a 80 %-ot. Ez azt jelenti, hogyha egy beültetés sikertelen, akkor nem arról van szó, hogy a szervezet egy „tökéletes embriót” utasít el, amelynek „jónak kellett volna lennie”, hanem arról, hogy a reprodukció egy bonyolult rendszer, melyet sajnos nem tudunk teljes mértékben kontrollálni.
– Mint említetted, a stressz hatást gyakorol a szervezetünkre, ezért akár meddőséget is okozhat, ami újabb stresszforrást jelent, így kialakul egy spirál. Mi tapasztalható ilyenkor a test szintjén?
– A szervezetünket érő stresszhatások az úgynevezett HPA-tengelyre (hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengelyre) hatnak. Ennek következtében stresszhormonok (pl. adrenalin) szabadulnak fel, és stresszválasz aktiválódik – a test „üss vagy fuss” üzemmódba kapcsol. Ennek során a szervezetünk három nagy működési rendszere, az úgynevezett „szuperhármas” válik fokozattan érintetté: az idegrendszer, a hormonrendszer és az immunrendszer. Normál esetben ezek a stresszállapotok csak rövid ideig tartanak, s ahogy lecsengenek, úgy a szervezet is visszakerül a normál működési állapotába. A stressz hatása akkor válik kártékonnyá, ha krónikusan fennáll, és a testünknek nincs lehetősége megnyugodni, „újraindulni”. Ekkor a működése felborul, s problémák jelentkezhetnek például hormonális szinten, ami felboríthatja a reproduktív működést.
– És mi játszódik le a lélekben?
– A lélek szintjén a meddőség egy időben rendszerint elhúzódó, nehezített élethelyzet, krízis, melynek a jövőkép megingása mellett a legtöbb esetben a veszteség is része. Ez egy lelkileg nagyon megterhelő időszak a párok számára, egyes kutatások szerint a meddőség következtében megélt betegségterhük megegyezik azzal, ami a daganatos betegeknél figyelhető meg. A párok sokszor azt élik meg, hogy parkolópályára kerültek, tehetetlenek, kontrollvesztettek. Nagyon nehéz ilyen sokáig kitartani ezen az érzelmi …, így sajnos előfordulhat, hogy kialakulnak szorongásos vagy depresszív tünetek is. Ez viszont megelőzhető azzal, ha időben – amikor még nincs semmi gond – kérünk pszichést támogatást. A prevenciónak nagyon nagy szerepe van egy ilyen esetben, segít megőrizni a mentális egészséget, segít kitartani.
– Hogyan jelzi a testünk, hogy szorongunk?
– A szorongás testi tünete lehet a szapora szívverés és légzés, az izmok megfeszülése, az izzadás, a sápadtság, az émelygés vagy akár a remegés.
– Hogyan kezelhetők a pszichoszomatikus tünetek? Milyen módszereket ajánlasz?
– Minden testi tünetnél az első és legfontosabb az alapos orvosi kivizsgálás. Ha ez megvan, pszichés oldalról általában a stresszkezelés és a hatékony megküzdés támogatása kerül előtérbe. Erre léteznek különféle módszerek, kezdve a mind-body technikáktól – amilyen például autogén tréning relaxáció – egészen a kognitív viselkedésterápiás eszközökig. Persze előfordulhat olyan is, hogy esetleg egy mélyebb, feltáró terápiás munkára van szükség ahhoz, hogy a tünetek kezelhetőek, csökkenthetőek legyenek. Ez általában még a terápiás folyamatok elején, a diagnosztikus fázisban körvonalazódik.
– Ahogy egy kívülről jövő inger hat ránk, úgy tudunk hatást gyakorolni mi is a saját testünkre, lelkünkre? Pontosan hogyan működik ez a folyamat?
– Ahogy korábban már említettem, a test és a lélek egymással, valamint a minket körülvevő világgal is szoros összhangban működik. Ezt úgy érdemes elképzelni, mint egy rendszert, melynek elemei fogaskerék-szerűen kapcsolódnak egymáshoz: ha az egyikben változás következik be, az kihatással lesz a másikra is. Meddőség esetén például, ha egy szervi probléma áll fenn, ami nehezíti a fogantatást, akkor az pszichésen stresszt, szorongást okoz. Ez ahhoz vezethet, hogy elszigetelődünk másoktól: már nem járunk el a barátainkkal, mert nem szeretnénk magyarázkodni, vagy egyszerűen nem akarunk kismamákkal, kisgyerekesekkel találkozni. Ennek következtében viszont nem tudjuk a társas támogatás, a környezet pozitív hatásait sem megélni, amitől még inkább magunkra maradunk a megküzdésben. Az is lehet, hogy felhagyunk a sporttal, az egészséges életmóddal. Az így keletkező stressz viszont visszahat mind a testünk, mind a lelkünk állapotára. Szerencsére azonban ez a folyamat fordítva is működik: ha hatékonyan tudunk megküzdeni – ezáltal csökkentve a megélt stresszt –, az pozitív hatással lehet a fogantatásra is.
– Mit tehetünk saját magunkért?
– A legtöbb, amit önmagunkért tehetünk, ha priorizáljuk a testi és lelki egészségünket, és teszünk a megőrzésükért. Testi szinten odafigyelhetünk az étkezésre, a testmozgásra, az alvásra, és tartsuk be az esetleges orvosi utasításokat. Lelki szinten – akár szakember segítségével – dolgozhatunk a megküzdésünkön, a hatékony stresszkezelésen. A környezet szintjén pedig alakíthatjuk tudatosan a kapcsolatainkat, szabályozhatjuk, hogy kinek, mikor és mennyit mondunk el. Minél több „fronton támadunk”, annál többet teszünk önmagunkért, és nemcsak a sikeres gyermekáldásért, hanem a mentális egészségünk megőrzéséért is. Ez egyfajta irányításélményt is adhat, amire igencsak szükség van egy ilyen kontrollvesztett, bizonytalan élethelyzetben.
– Ha a testünkkel dolgozunk, akkor a pszichés állapotunk is megváltozik, és fordítva?  A sikeres fogantatás érdekében melyik irány bizonyulhat hatékonyabbnak?
– Akkor tehetünk önmagunkért a legtöbbet, ha mind a testünkkel, mind a lelkünkkel foglalkozunk. És ez a sikeres gyermekvállalástól függetlenül is igaz – mindig érdemes priorizálni a testi és lelki egészségünket. A gyermekvállaláshoz sajnos nem vezet biztos út, néha a lombik sem jelent megoldást, főleg nem az első. Ugyanakkor az biztos, hogy az önmagunkba fektetett munka mindig megtérül, ráadásul az sem mindegy, hogy egy sikeres fogantatást követően milyen állapotban vágunk bele a várandósságba és az anyaságba.
– Mit tapasztalsz szakemberként, milyen utat járnak be a párok a meddőség árnyékában?
– Ennél a kérdésnél fontos tisztázni, hogy nemcsak a nőknél állhatnak fenn olyan szervi problémák, melyek nehezíthetik a fogantatást, hanem a férfiaknál is. Ezért egyrészt az ő kivizsgálásuk is elengedhetetlen – lehetőleg minél hamarabb –, másrészt az ő esetükben ugyanúgy fontos hangsúlyt helyezni a stresszkezelésre és a megküzdésre. Az, hogy a párok milyen utat járnak be ebben az élethelyzetben, az nagyon változó tud lenni, de ami elég jellemző, hogy amikor egyértelművé válik, hogy a gyermekvállalás nehezített az esetükben, az egyéni és párkapcsolati szinten is mindig krízishelyzetet okoz. Az, hogy ezzel a helyzettel hogyan tudnak megküzdeni, vagy akár fejlődni, erősödni általa – mert ez is gyakran előfordul –, az mindig a kapcsolattól, és annak erőforrásaitól függ. Amivel a legtöbb pár ilyenkor szembenéz, az a veszteségélmény, a szexuális élet felborulása, a már korábban meglévő konfliktusok, ellentétek kiéleződése, a társas elszigetelődés, és a kapcsolat újraértékelése. Éppen a párkapcsolati kérdések kapcsán is jó ötlet lehet szakember segítségét kérni, hogy minél inkább megőrizhessék, illetve kialakíthassák az egészséges működésüket.
– Minden emberi történet más, de tapasztalataid alapján, legtöbbször mire kell fókuszálnia a pszichológusnak?
– A lelki tényezők tekintetében sokszor az önmagunk elé állított mércékkel kell dolgozunk a terápiás folyamatban. Ha ezek a mércék ugyanis túl magasan vannak, akkor az arra sarkall minket, hogy folyamatosan hajtsuk magunkat és teljesítsünk, hiszen ez képezi az önértékelésünk alapját. Ennek hátterében gyakran az áll, hogy gyermekkorban azt tanultuk meg, hogy a saját szerethetőségünk a teljesítményünktől függ, így később, felnőttkorunkban is csak akkor érezzük magunkat elfogadhatónak és szerethetőnek, ha minduntalan megfelelünk ezeknek az elvárásoknak. Ha azonban sikerül változtatnunk ezen a beépült sémán, és reálisabb mércéket állítunk önmagunk elé, sőt, megengedjük magunknak a „tökéletlenséget”, akkor az a legtöbb esetben azzal is jár, hogy az életünkben csökkenni fog a stressz, több időnk és energiánk jut a rekreációra, ezáltal pedig kialakul egy egészségesebb életmód, amely kapcsán akár a reproduktív működésünk is spontán rendeződhet.