Árad belőle a természetesség, nincs benne semmi művi, mesterkélt. Az életének minden egyes apró részlete összefonódik a természettel. Számára még a pihenés és a hobbi is ehhez kötődik, nem beszélve a munkájáról, hiszen reflexológusként és fitoterapeutaként is arra ösztönzi a vendégeit, hogy természetes gyógymódokkal támogassák szervezetük öngyógyító folyamatait. Mivel Gabi már mesélt magazinunkban a hivatásáról, így most egy másik oldaláról szeretnénk őt bemutatni nektek. #csakpozitívan beszélgetésünkben egészen izgalmas vizekre eveztünk, olyan személyes élményeket, vágyakat osztott meg velünk, amikről eddig még sosem mesélt.

1. Mi az, ami nélkül nem indulhat el a reggeled?
Természetesen ez a citromfű tea, de olykor szívesen készítek borsmentát is. A másik reggeli szokásom a kertészkedés. Képes vagyok csak azért felkelni korán reggel, hogy egy órácskát szorgoskodjak a saját kis veteményesemben. Erre máskor nem tudok időt szakítani, ilyenkor viszont még csend van, a természettel együtt ébredezem, miközben gondozom a kertet.
2. Melyik gyógynövény nélkül nem tudnál élni?
Ez egyértelműen a körömvirág! Kisebb horzsolások, égési sérülések, vágások esetén egyből segít. A második helyen pedig a levendula áll.
3. Mi volt az eddigi legnagyobb sikered a munkád során?
Egyszer egy vendégem már éppen műtét előtt állt, amikor eljött hozzám. Emésztő szervrendszeri problémáival küszködött, már az epehólyagját is kivették, de még mindig fájdalmai voltak. Ekkor kipróbálta a reflexológiát, aminek a hatására – pár kezelés után – enyhültek a tünetei.
4. Mit tanultál a stílussal kapcsolatban?
Egyszer jártam szín- és stílustanácsadáson, és ott jöttem rá, hogy ösztönösen is választok olyan színeket, amik az én színtípusomnak felelnek meg. Abban is megerősítettek, hogy nekem az egyszerűbb, letisztult fazonok állnak igazán jól, de arra bíztattak, hogy merészebb szabásvonalakat, bevállalósabb színeket és extrémebb anyagokat is nyugodtan próbáljak ki, mert így megismerhetem egy új oldalamat. Ott megmutatták azokat a színeket, amik az egyéniségemhez illenek, és azóta is vágyom arra, hogy legyenek saját színkártyáim.
5. Mivel lehet meglepni?
A kézzel készített termékeket imádom: a szörpöket, az isteni lekvárokat, és a szappanokért is rajongok. De egy szál virággal is mosolyt lehet csalni az arcomra.
6. Milyen étellel tudod levenni a családot a lábáról?
A brassói az örök kedvenc, de isteni profiterolt készítek, a padlizsánkrém is sikert szokott aratni, és van egy szupertitkos krumplisaláta receptem is. Szeretek kísérletezgetni a konyhában, és az a típus vagyok, aki abból főz, amit otthon a spájzban talál. Én képtelen vagyok listával a kezemben vásárolni, inkább otthon improvizálok valami finomat.
7. Mit szimbolizál a tetoválásod?
Nonfiguratív, igazából nincsen különösebb jelentése, bármit bele lehet látni.  Érdekes a története: a barátnőmmel közösen döntöttük el, hogy tetkót szeretnénk csináltatni, együtt mentünk el a szalonba, és amíg nekem készült a motívum, a testvérem közben lebeszélte őt a tetoválásról.
8. Mikor érezted magad utoljára igazán bátornak?
Amikor eldöntöttem, hogy a szülést követően elhagyom a könyvelői pályát és belevágok abba, amire már régóta vágytam. Így lettem reflexológus és fitoterapeuta.
9. Mi kell ahhoz, hogy kikapcsolódj?
A teraszomon kialakítottam egy „zen-sarkot”, ami egy csajos búvóhely. Ott a növények árnyékában, pihe-puha párnák és finom textíliák közt, az udvarunk végében lévő tó látványában gyönyörködve tudok feltöltődni. És esténként, olykor ott szoktam a barátnőimmel egy pohár bor mellett beszélgetni.
10. Mit tartasz a legnehezebb feladatnak a szülői szerepben?
A következetességgel gyűlik meg olykor a bajom. Régen az gondoltam, hogy én biztosan nem fogok könyvet olvasni a gyermeknevelésről, mert abban bíztam, hogy ez majd belülről fakad, és az adott helyzetben majd úgyis a legjobb döntést hozom meg. Na, azóta már több szakmai könyvet is végiglapoztam. (nevet)
11. Melyik gyermekedben látod leginkább önmagad?
Emi stílusa épp olyan ironikus, mint az enyém. Áron könnyebb természet, belátóbb, de ő is tud makacs lenni.
12. Mi lenne a legfontosabb útravaló, amit a gyermekeidnek átadnál?
Legyenek mindig hűek önmagukhoz és ezt vállalják fel őszintén!
13. Ha lenne egy másik életed, abban mivel foglalkoznál?
Szerintem írnék. Gyermekkoromban született egy kis regényem is, ennek ellenére nem gondolom, hogy tehetséges író lennék, mégis vonz az írás.
14. Szokott visszatérő álmod lenni?
Van egy maradandó álmom, amiben repültem, de közben nem éreztem félelmet, sőt utána kellemes érzés maradt bennem. Még szárnyaim is voltak, úgy éreztem magam, mint egy tündér.
15. Mit teszel a saját egészséged érdekében?
Igyekszem minőségi alapanyagokat használni a konyhámban, ezért is motivál az, hogy saját kertem legyen. Azt is el kell fogadni, hogy a kor előrehaladtával az emésztés lelassul, és át kell alakítani a táplálkozást. Pontosan tudom, hogy 40 éves kor felett még fontosabb a rendszeres mozgás, főleg, ha minőségi öregkort szeretnék. Ha lesz unokám, akkor nem szeretném, ha az egészségem gátolna abban, hogy a csöppséggel együtt lehessek, játszhassak. Szeretném élvezni a nyugdíjas éveimet is, ahhoz pedig már most le kell tennem az alapköveket.
16. Mi az, amire régóta vágysz, de még nem merted kipróbálni?
Szeretnék több idegen nyelvből is nyelvvizsgát szerezni. A karantén idején kezdtem el a spanyolt online tanulni, és élvezem minden percét.
+1 Mi áll a bakancslistád első helyén?
Vágyom arra, hogy egyszer egy óriási tulipánültetvényem legyen, talán ez az ötletem talán film- vagy könyvihletésű.

Gabinál is felhasználhatjátok az Impulzív Plusz kártyánkat, részletek: itt.
Fotó: Panna

Szerző