Kevés lehangolóbb látvány van, mint egy üres sütisüveg. Most viszont eljött végre újra az az időszak, amikor ez az üveg tömve lehet. Nincs ugyanis negyven fok, így a sütés nem jelent egyet a szaunázással, sőt kész terápia a borongós napokon. Márpedig ha minden adott a sütögetéshez, akkor már a süteményes üveg sem állhat tovább üresen.


És hogy mi az a sütisüveg? Nos, egy üveg, amiben süti van. Leginkább keksz vagy valami olyasmi, ami hosszabb távon is eláll. Egy üveg, amit csak úgy mellékesen ott hagyhatsz az asztalon, hogy aztán aki arra jár, és épp szüksége van egy életmentő falatra – ami, valljuk be, olyan feltétel, amely bármely adott pillanatban igaz lehet –, az egyszerűen hozzájusson. Ami mindig ott terem, amikor szükséged lenne egy kis ropogtatnivalóra olvasás közben. Vagy filmnézés közben. Vagy csak úgy.


Egy üveg, ami esszenciálisan otthonos. Végtére is, az ember nem botlik bele lépten-nyomon egy üvegnyi süteménybe csak úgy akárhol, olyanba legalábbis nem, amibe bármikor beleehet. Szóval igen, van a sütisüvegben valami végtelenül otthonos, szerintem. Amikor egy-egy borongós, esős estén bekuckózok egy könyvvel, és megakad a szemem a teli üvegen, na, az elég utánozhatatlanul otthonos.


Ráadásul egy ilyen édességes palack tökéletes ajándék is, hiszen nem sok egyéb dologgal lehet meghittséget ajándékozni másoknak, mint egy üveggel, csordultig tömve frissen sütött süteménnyel. Ennél az ajándéknál már csak abban manifesztálódhatna jobban az otthon melege, ha valakihez egy kandallóval állítana be az ember. Ami – bár nyilván kivitelezhető –, egy kicsit bonyolultabb, mint ez a kis édes varázslat. Csak egy kicsit.
A sütisüveg lehet egy egyszerű befőttesüveg vagy akár egy fémdoboz is, a lényeg, hogy jól záródjon. Egyrészt, hogy ne száradjon ki a benne lévő sütemény, másrészt, hogy ne szökjön ki belőle az a frissen sült finomság illata, amit én gondolkodás nélkül elviselnék akár parfümként is. Na, meggyőztelek?

Fotó: Emma