Egy Maya nevű írónő, aki méhekről ír… tréfás annak, aki, mint én is, a Maja, a méhecske című mesén nőtt fel. Hát, ez a könyv nem egy méhecske mindennapi kalandjait meséli el, annál sokkal többről van szó, még csak nem is a méhekről szól – közvetve és egyedül.

A méhek története egy különleges regény, amelyben minden mindennel összefügg. A fordulatos könyv három lazán kapcsolódó történeten, emberi sorson keresztül mesél veszteségről, reményről és küzdelemről. A történetek nem csak hogy másokról szólnak, de más idősíkban és földrajzilag is más helyen játszódnak.  Egyfelől a múltban, Angliában, a jelenben, az USA-ban, továbbá a jövőben, Kínában. Adott tehát három idősík, három helyszín, három főszereplő – na meg persze a keretet adó méhek.
A történetek külön-külön is gondolkodásra sarkallnak. Már a könyv olvasása közben éreztem, hogy megváltozik a világhoz, a környezetéhez való viszonyom. Értékelni kezdi az ember a körülötte „zajló” természetet, a fákat és a szabadságot. Tisztán látni kezdjük, hogy mennyire parányiak vagyunk mi is, (mint a méhek), mégis egy nagy egész részét képezzük, ahol tetteinknek bizony súlya van, és azok befolyásolják a jövőt.
Megrendítő rádöbbeni, milyen apró dolgokon – jelen esetben élőlényeken – múlhat a jövőbeni élet, akár az emberi faj fennmaradása is! Rájövünk a történetek egy-egy pontján, hogy az állatok mennyire tiszták és önzetlenek.
Ténykedésük nem az egyénről, hanem a közösségről szól.
Érdekes ugrálni a történetszálak között. Általában nem szeretem a hasonlót, megtöri azt a gördülékenységet, ami nekem segít a beleélésben. De itt éppen az ellenkező hatást érte el az írónő – frissítő és izgalmas, hogy a következő fejezet kiről szól majd, hogyan folytatódnak az egyéni történetek.
Ajánlom A méhek történetét azoknak, akiket érdekelnek az emberi kapcsolatok, kiemelten a szülő-gyermek viszony, akik kíváncsiak a világunk fontos kérdéseire, de nem riadnak meg egy ijesztő utópia hallatán.