Elfeledett és újra felfedezett szokások kezdenek terjedni a nőket érintő jelentős életesemények kapcsán. Egyre divatosabbá válik a szülésre bocsátó ünnep (blessingway) vagy a szülést lezáró rituálé, ahogyan az első virágzás, azaz a menarké is egyre gyakrabban válik ünneppé – végre. Hosszú, mondhatni évezredes út vezetett el odáig, hogy mi nők újra merjünk emlékezni az ajándékainkra, és méltó módon tudjuk megélni azokat. Mindez a női minőségünk újjászületését, az erejével való élést és nem visszaélést teszi lehetővé.

Sokan megrettennek a rituálé szó hallatán, mert pejoratív jelentést tulajdonítanak neki, pedig egy házasságkötés is rituális keretek között zajlik. A természet áramlásában is vannak ünnepeink, melyekről minden évben megemlékezünk – ilyen például a karácsony. Ugyanígy lehet értelmezni a női élet kerekén megjelenő nagy rítusokat, amelyek leginkább egy-egy új élethelyzetre segítenek felkészülni, vagy éppen az integrációt és a lezárást támogatják. Manapság egyre inkább népszerűbbé válnak ezek az ünnepek, amely számomra rendkívüli boldogság, mert végre tudunk emlékezni arra, hogy a női életút nagy eseményei igazi csodák, amelyek új minőségeink felé nyitnak meg bennünket. Sokan csak külsőségekben élik meg a nőiségüket, és a tartalom hiányzik, ezért folyamatos keresésben vannak az életük során – már sok vendégem megfogalmazta ezt a kihívást. Amikor képessé válik a nő a saját működését megérteni, megélni és ünnepelni, akkor a nőisége eredeti minőségében újra kivirágzik.

Az első és legfontosabb pontja a női életútnak az első virágzás, azaz a menstruáció. Sajnos ez a jelentős alkalom sok esetben még anya és lánya között is tabunak számít, s a kis tinik csupán élettani szempontból ismerik meg a folyamatát az iskolában. Ez az esemény azonban a női lét első nagy kapuja, fontos lélektani és szellemi mozzanatokkal kísérve. Az első virágzás ünnepe az erre való felkészülésben nyújt támaszt. Ezen a rítuson anyák és lányaik vesznek részt, ezáltal egy mélyebb kötelék szövődhet közöttük. Mivel én még csak most sajátítottam el ennek a rituálénak a vezetését, ezért erről egy nagy tapasztalattal rendelkező tanáromat kérdeztem, akitől először tanultam a női jógát. Csuday Dóra két napos elvonulásként vezet ilyen ünnepeket, ezzel is támogatva a hozzá forduló nőket és lányaikat.

– Mi vezetett el az első virágzás ünnepének megszervezése felé?
– Az első alkalmat saját igény hívta életre. A gyermekeink otthon tanulók, és a tanulócsoportjukban a lányok érésével sok téma előkerült a nőiséggel és a női ciklussal kapcsolatban. Szerettük volna az első menstruációt, ezt a küszöbátlépést emlékezetessé tenni a számukra. Beszélgettünk velük és az édesanyákkal is, hogy mi lenne a legjobb: ki, mit szeretne, és milyen közös alkalmat tudunk együtt elképzelni. Egy anyatársammal összeszedtünk néhány játékot, önismereti feladatot, bátorságpróbát és érzékenységet segítő gyakorlatot, amelyekből közösen választottuk ki azokat, amikkel a lányok és az édesanyák azonosulni tudtak. Egy-egy feladat levezetésébe az anyákat is bevontuk, ezért igyekeztünk olyan gyakorlatokat választani, melyekben a képességeiket, adottságaikat, tapasztalataikat átadhatják. Volt olyan édesanya, aki a táncban volt jártas, ő mozgásfoglalkozást tartott a lányoknak; volt, aki meditációt vezetett szívesen; és volt, aki a bátorságpróbát tudta szívből, hitelesen vezetni. Az még plusz öröm volt számunkra, hogy a gyerekek pedagógusa is jelen tudott lenni, afféle nagymama, kísérő szerepében. Nagyon szép alkalom kerekedett ebből az együttlétből. Ami még külön érdekesség volt az ünneppel kapcsolatban, hogy mivel több naposra terveztük, ezért az édesapák és fiaik magukra maradtak, így adta magát a lehetőség, hogy ők egy férfivá érő elvonulást tartsanak a fiúknak. Ez az esemény is nagyon jól sikerült.
– Mekkora igény mutatkozik egy-egy ilyen rituáléra?
– Az első alkalom után szinte azonnal érdeklődni kezdtek a barátok, tanítványok, hogy mikor szervezünk legközelebb ilyesmit. Szerencsére van rá igény, és sok édesanya nyitott rá. Örömmel tapasztaljuk, hogy a lányok is bevonhatók és felszabadultan, örömmel, hálásan járják végig ezt a közös utat. Minden egyes alkalom egy varázslat!
– Tanítóként, nőként és anyaként, miért tartod fontosnak, hogy az első virágzás ünnepe elérhető és megélhető legyen anyák és lányaik számára?
– A lányaim esetében azt tapasztaltam, hogy a női ciklusról, a menstruációról és annak valódi adományairól, lehetőségeiről nem kapnak szinte semmilyen információt a fiatalok. Nőijóga-oktatóként a felnőtt nők körében is azt láttam, hogy ez a téma még mindig tud kényes lenni, sőt akár tabu. A nők önismeretének sokszor nem része a ciklikusságunkban rejlő csoda felismerése, az élet körforgásáról való tanítás tudatosítása, pedig mindez itt lakozik a testünkben. Az is sokszor előfordul, hogy egy nő ma már ugyan könnyedén beszél ilyen témákról, de annak idején, amikor az első menstruációja megjött, még inkább szégyellte, vagy egyszerűen egyedül maradt az élménnyel, a kérdéseivel és az érzéseivel. Arról pedig szó sem volt, hogy ez esetleg egy csodálatos alkalom is lehetne, amellyel magát az élet továbbadásának lehetőségét ünnepelhetjük meg.
– Hogyan képzeljünk el egy ilyen rituálét?
– Minden egyes rítusra külön készülünk. Ha van lehetőség rá, akkor előre bevonjuk az édesanyákat és a lányaikat is a szervezésbe, így együtt alakítjuk ki az esemény kereteit. Mivel ez az alkalom szorosan összekapcsol bennünket a természettel, ezért vezetőtársammal, Burucs Andreával úgy találtuk jónak, ha természetközeli helyen rendezzük meg a rituálékat. Szeretünk teret adni az elmélyülésnek, ebből adódóan egy ilyen esemény rendszerint több napos elvonulást jelent, amelynek a közös este tábortűzzel és az együtt alvás is része lehet. Ehhez a Garuda Jurta Tanyán minden feltétel adott. Természetesen arra is volt már igény, hogy rövidebb programot szervezzünk, és persze zárt térben is kialakíthatók a meghitt körülmények. Szeretjük, ha a résztvevők finomságokkal készülnek, ezzel is összeadva a női energiákat. Minden alkalom több részből áll, amelyek megidézik a Hold fázisait és az élet körforgását. Hálát adunk az ősöknek, és lehetőséget az édesanyáknak és lányaiknak, hogy megnyílhassanak egymás felé, megoszthassák kérdéseiket, tapasztalataikat. Kapcsolódunk az elemekkel, a ciklusunk különböző szakaszaival, a bennünk élő különböző női minőségekkel. Bizalomjátékokat, művészetterápiás eszközöket, önkifejezést segítő technikákat, érintésterápiákat és önismereti játékokat hívunk segítségül a folyamat elmélyítéséhez. És természetesen a megosztókörök is elengedhetetlenek ennyi nő között.
– Hogyan élik meg a résztvevők ezeket az alkalmakat?
– Az esemény végére mindig érezhető a meghitt összekapcsolódás ereje. Hihetetlen átélni, ahogy a lányok valóban éretten válnak a női kör láncszemeivé, és egymás felé is felelősséggel, gondoskodással fordulnak. Az édesanyák és lányaik között megtapasztalni ezt a fajta összhangot, egy mélyen megérintő varázslat. Csodálatos visszajelzések érkeznek arról, miszerint a rituálé gyógyítóan hatott nemcsak a lányokra, hanem az édesanyákra is, kettejük kapcsolata pedig elmélyült vagy éppen helyrebillent. Idővel felmerült annak az igénye is, hogy jó lenne öt év múlva újra összehozni a kört, hogy más témákban – például párkapcsolat, szexualitás – kapcsolódjunk, és tapasztalatokat osszunk meg egymással. Aztán újabb öt év elteltével a házasság és a gyermekvállalás, majd egyéb, az újabb életszakaszokat érintő kérdésekben is támogassuk egymást. Akár úgy, hogy visszahívjuk a korábbi körök tagjait, hogy meséljenek a fiatalabbaknak, így téve élővé a női közösséget, miközben átéljük a támogató női kör megtartó erejét.

Nagyon hálás vagyok Dórinak, hogy ezeket a nagyon fontos építő és tápláló gondolatokat, tapasztalatokat megosztotta velünk. Azt hiszem, hogy valamennyi önmagáért beszél. Remélem, hogy csupán a szavak által is sikerült megmutatni számotokra ennek a rituálénak és együttlétnek a jelentőségét, valamint meghatározó helyét a mai nők és lányaik életében.