Az asztalon kinyitva fekszenek meseszép könyvei, így óhatatlan, hogy rögtön belelesek az egyikbe: ámulatba ejt a természet valósághű ábrázolása, az apró részletek hihetetlenül precíz kidolgozása, a lágy vonalvezetés, az életvidám színek, a játékos formák. Aztán a könyveket lapozgatva, már konkrétan keresnem kell a szavakat, mert amit látok, az számomra a csodával határos. Szalay Andrea rajzaira a véletlen folytán találtam rá, és az csak később derült ki róla, hogy ő is kalocsai, míg a gyermekkori emlékei – no meg a természet iránti szeretete – Hartához kötik. Úgy hét évvel ezelőtt kezdett el botanikai ábrázolásokat készíteni, azóta pedig az életének meghatározó része a természet gondos megfigyelése és megörökítése. Csak lassan kezdek visszatérni az ámulatból, amikor elkezd mesélni…

– Az összes rajzomat egy könyvbe készítem el – ez már önmagában egyedi megoldás. Tulajdonképpen ez a saját rajzgyűjteményem, melyből művészi nyomatok születnek, illetve egy gondosan eltervezett tematika mentén előre kiválogattam belőle a képeket a Növénylapozgató című kötetemhez. Két könyvet készítek párhuzamosan. Az egyikben egy-egy növényt mutatok be, lerajzolom annak bizonyos részeit, miközben kiemelem azt, ami éppen foglalkoztat vele kapcsolatban. Az ábrázolások mellé pedig rövid jellemzéseket írok, így a képeimhez ismeret is társul. Ezen kívül vezetek egy növénynaplót, melyben az adott hónap élővilágát örökítem meg. A lapokat dátumozom, így visszanézve a rajzokat pontosan meg tudom figyelni a természet változását, körforgását.
– Ennél a módszernél nincs hibázási lehetőséged!
– Valóban, a könyv szigorú határokat szab nekem, persze, ha nem vagyok teljesen elégedett egy rajzommal, akkor át tudom alakítani, de a lapokat nem lehet kiszedni. A könyv ad egy jól körülhatárolható folytonosságot, a témát pedig, hogy aznap mivel foglalkozom, mindig a természetre bízom. A naplózás állandó megfigyelésre ösztönöz, hiszen csak így tudom hitelesen dokumentálni mindazt, ami a természetben zajlik. Eszméletlenül felszabadító érzés úgy jönni-menni, hogy közben a környezetemet lesem, ahelyett, hogy a telefonomat bűvölném. Pontosan ismerem a környékünk növényeit, tudom, hogy mikor merre érdemes éppen sétálni – egyszerűen nincs olyan, hogy ne nézném meg az út szélén pompázó vadvirágokat.
– Ha jól tudom, sosem szeded le őket, hogy aztán otthon is gyönyörködhess bennük.
– Képtelen lennék letépni a növényeket. Valahogy mindig úgy érzem, mivel nekik az a természetes közegük, az élőhelyük, és ott növekednek, fejlődnek, ezért nem szakíthatom ki őket onnan, inkább képeket készítek róluk. A vázában különben sem mutatnának úgy, ahogy a természetben, és mire hazaérnék velük már egészen másképp lehetne lerajzolni valamennyit. A tanulmányok készítésénél használok elszáradt növényeket is, sőt, olykor szét is szedem őket, hogy megnézzem a belső szerkezetüket, de alapvetően fotók alapján dolgozom. Egyébként azért olyan is megesett velem, hogy kiástam egy növény… Már évek óta szerettem volna keleti mákot a kertembe, és rendeltem is egy palántát, de valahogy nem tudtam életre kelteni. Aztán éppen tegnap megláttam egy példányt az útszélén, ott árválkodott egyedül. Teljesen bezsongtam! Rávettem a férjemet, hogy menjünk vissza a növénykéért, így egy vödörrel és egy ásóval a kezünkben indultunk útnak, hogy beszerezzük a keleti mákot.



– Te az a típus vagy, aki szeret órákat eltölteni a kertje gondozásával?
– Sajnos nem szentelek rá annyi időt, mint amennyit kellene, és nem szoktam különösebben babusgatni sem a növényeimet. Szeretem látni a változásaikat, azt, ahogy szabadon fejlődnek. Persze gondozzuk a kertünket, de egyáltalán nem esek kétségbe, ha az egyik levél elkezd barnulni. (mosolyog)
– A növénynaplódat minden nap vezeted?
– Igen, de egyébként nem lenne muszáj. Tavasszal mindig rengeteg fotót készítek, aztán nem győzöm megrajzolni őket. Általában néhány hét lemaradásban vagyok, mert ilyenkor borul virágba az egész természet. Az augusztus például sokkal nyugalmasabb időszak ebből a szempontból, de ilyenkor szinte naponta nekiülök rajzolni, ha egy kis időm van. Mondhatni bármikor előkapom a könyvemet. A múlt héten éppen az orvosi váróban rajzoltam. Tudod, milyen gyorsan elröppen így az idő?
– Gyermekként is szerettél rajzolni?
– Nem fogod elhinni, de az általános iskolában hármas voltam rajzból! Belém is ivódott, hogy én ebben teljesen tehetségtelen vagyok, talán ezért is van bennem egyfajta bizonyítási vágy. Főként magamnak szeretnék megfelelni, az már csak hab a tortán, ha mások is értékelik a munkámat. Egyébként még a főiskolán kerültem közelebb a művészetekhez, mert szerettem a festmények által visszarepülni a régi korokba. De ha jól belegondolok, akkor inkább a növények szeretete vezetett a rajzolás felé.



– Ez is a gyermekkorodból jön?
– Rengeteg időt töltöttem a nagyszüleimnél, Hartán. A kertjük telis-tele volt szebbnél szebb virágokkal, és sokféle zöldséget, gyümölcsöt is termesztettek, mi meg a fák árnyékában játszottunk. Persze nekünk is segítenünk kellett a növények gondozásában, amihez akkoriban nem sok kedvünk volt. Ma már tudom, hogy a gyermekkorom legszebb emlékei abból az időkből valók. Ha egyetlen napot újraélhetnék az életemből, akkor az biztosan egy hartai nyáreste lenne. Pedig nem történt ott velünk semmi eget rengető, mégis szerettem a nagyszüleimnél lenni, látni, ahogy összhangban élnek a természettel. A kert állandó figyelmet követel, hiszen egy adok-kapok kapcsolatról szól: ha elég időt szentelünk neki, akkor többszörösen meghálálja. Azt hiszem, hogy nálam tudat alatt a rajzolás, ennek a gyerekkori kellemes létezésnek az érzését adja vissza.
– Mi alapján választod ki a virágokat?
– A belső intuíciómra hagyatkozom. Mindig kitűnik egy a többi közül, mondjuk az élettel teli színével vagy a különös formájával. Nem ragaszkodom a gyógynövényekhez, a vadvirágok is éppúgy közel állnak a szívemhez, sőt még a fűfélékben is meglátom a szépet.
– Kitől örökölted a szépség iránti fogékonyságodat?
– Na látod, ezen még sosem gondolkodtam. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy már gyermekkoromban is csodáltam a balerinákat, mert ámulatba ejtettek a kecses, finom mozdulataik. A növények is épp ilyen lágyan tudnak mozogni, amikor a szél meglengeti őket… Azt szoktam mondani, hogy a kertben is a balerinákat keresem. (mosolyog)



– Szerinted kell érzék a rajzoláshoz?
– Az a tapasztalatom, hogy bárki megtanulhat így rajzolni, csak az, akinek tehetsége is van hozzá, gyorsabban ráérez az ízére, míg másnak több idő kell ahhoz, hogy meglássa az apró részleteket. Talán inkább kitartás és végtelen precizitás kell hozzá, mert ha ez a két dolog nincs meg, akkor nem lesz valósághű a végeredmény. Ebben a botanikai művészeti ábrázolásban pontosan kell lemásolni a növényeket: csak azt és úgy rajzolok, amit látok, többet nem tehetek hozzá. Ennek ellenére a másolás folyamata éppen elég nehéz és aprólékos ahhoz, hogy a végén kiváltson valamit a szemlélőből. Ha azt mondanád, hogy rajzoljam le a szomszéd házat, biztosan nem sikerülne valami jól, és virágot sem tudok fejből rajzolni. Viszont megtanultam pontosan látni a növényeket, így már képes vagyok élethűen ábrázolni őket.
– Mire tanít a természet?
– A növények egyszerűen csodálatosak! Ahogy alkalmazkodnak a külső körülményekhez, ahogy évszakról évszakra megújulnak, és megpróbálnak létezni az élőhelyükön. Ebben én is követem őket: a jóra figyelek, és nem hagyom, hogy bármi kizökkentsen a nyugalmamból. Persze olykor én is dühös vagyok, főleg az igazságtalan helyzetek miatt, de mindig igyekszem megtalálni a belső békémet.



– A természet is folyamatosan változik, te hogy viseled az idő múlását?
– Rettenetesen! (nevet) Mert imádok élni! Az utóbbi időben az lebeg a szemem előtt, hogy minden nap jusson időm arra, amit fontosnak tartok. Azt is meggondolom, hogy mire szánom a szabadidőmet, mert az idő eszméletlenül gyorsan szalad. Azzal nyugtatom magam, hogy biztosan lesz következő életünk is.
– Melyik évszakban lubickolsz?
– Az ősz változatos színei, a bézs árnyalatok különösen közel állnak hozzám, és az eső illatát is nagyon szeretem. Gyerekkoromban imádtam hallgatni, ahogy az ablakpárkányon kopognak az esőcseppek. Szerencsére engem a meleg sem visel meg, jól bírom a nyári kánikulát. Talán a télből egy idő után hiányoznak a színek, ezért várom annyira, hogy el kezdjen ébredni a természet.
– A naplóvezetés biztosan arra is rávilágít, hogy az éghajlatváltozás a növényvilágra is hat, így évről évre új kihívásokkal kell szembenézniük. Te mit érzékelsz ebből?
– Abszolút megjelentek a szélsőségek, és ezek mellett nem lehet csak úgy elmenni, mert a természet fontos jelzései, amikre oda kell figyelnünk. Ettől függetlenül minden év másképp alakul. Pár évvel ezelőtt borzasztóan meleg nyarunk volt, mi és a természet is fuldokolt a szárazságtól, ezért megváltás volt az eső. Mostanában azonban nem tapasztaltam ilyen elviselhetetlen kánikulát. Az már tisztán látszik, hogy mivel idén minden korábban borult virágba, így a termések is előbb érnek be. Nincs két egyforma év, folyamatosan változik a természet ritmusa.



– Elárulod, mi a titka a rajzaidnak?
– A titok az elrendezésben rejlik. A tervezésnél arra ügyelek, hogy összhang legyen az oldalakon: a formák kiegészítsék egymást, a színek harmonizáljanak, a szöveg pedig jól illeszkedjen az ábrákhoz. Általában egy hangsúlyos rész van a képeken, és aköré rajzolom meg a többit. Azt szeretném elérni, hogy minden egyes oldal önmagában is teljes értékű kép legyen.
– Mi az, ami most inspirál?
– Régebben tanítottam, és ez most újra visszatért az életembe, csak most már a rajzolás szeretetét adom át. Jó érzéssel tölt el, hogy segíthetek abba, hogy valakinek sikerélménye legyen az ábrázolásban. Sokan el sem hiszik, hogy képesek rá, én viszont megmutatnom nekik, hogy ez egy tanulható technika. Úgy érzem, hogy sosem fogom megunni a rajzolást és a festést, mert a természet mindig tud újat mutatni, én pedig árgus szemekkel figyelem, hogy megörökíthessem.

Fotók: Panna