Tessék komolyan venni a cím minden egyes szavát: valóban egy félve kibeszélt, tabutémaként kezelt területre tévedünk aktuális Jelenlét-epizódunkban, ugyanis a gyermekvállalás kérdéskörét járja körül szerkesztői csapatunk. Mikor? Miért? Miért ne? Meddig várhatok? Mi van, ha nem szeretném? Önző vagyok? Mi van, ha nem jön össze? Örökbe fogadjak? Csak néhány gondolat, a felmerült kérdések közül.
Akik pedig a mikrofonok mögé ültek: főszerkesztőnk, Gillich Panna, aki ezúttal inkább moderál, mintsem állást foglal a beszélgetésben, teret engedve a gyermekvállalásról igen határozott elképzeléssel és már gyakorlattal is rendelkező dr. Mahalek Juditnak, valamint a témával kapcsolatban egyelőre várakozó állásponton lévő Enzsel Adélnak.
Judit két kislány boldog, ám sokszor fáradt édesanyja, míg Adél élete más mederbe terelődött és jelenleg úgy érzi, hogy még nincs itt az ideje a gyermekáldásnak, holott a harmadik iksz betöltése előtt még – ahogy ő fogalmazott – teljes mellbedobással készült az anyai örömökre. Mondja ezt úgy, hogy rendszeresen érik olyan kérdések, amelyek elől szinte egyetlen harminchoz közeli, stabil párkapcsolatban vagy akár annak hiányában élő nő sem tud kitérni: Mikor lesz már esküvő? És mikor jön a baba?
Utóbbi különösképpen kegyetlenül hangozhat, és vele a legnagyobb jóakarat mellett is húsba vágó fájdalmat okoz a kérdező – még akkor is, ha érdeklődését a maximális szeretet, jóindulat és törődés vezérli. Hogy miért? Erről is szó lesz az adásban.
Judit a médiában talán kevésbé jellemző nyíltsággal és őszinteséggel vall egy kezdő anyuka csetléseiről, botlásairól, sikerélményeiről, az örömteli büfikről és az „elcsúsztatott” karrierről. Ezeket a történeteket hallania kell minden családot tervező és várandós nőnek, valamint azoknak is, akik tartanak a gyermekvállalástól és a szüléstől – írom ezt férfiként és apaként, aki a vajúdás kezdetétől a szülés pillanatáig a szülőszobában fogta gyermeke anyjának a kezét. Légy jelen ezen a héten is Adéllal, Judittal és Pannával – őszintén a családtervezésről, a gyermekvállalásról!
- Impulzív rajongónk vagy?
- Szeretnél minden hírünkről időben értesülni?
- Ott szeretnél lenni a programjainkon?