Április 22-e van, a Föld napja. Ez minden évben az a nap, amikor megfogadjuk, hogy kedvesebbek leszünk az otthonunkhoz, ehhez a csoda szép kék bolygóhoz, és igyekszünk jobban odafigyelni rá. Aztán másnap, általában folytatjuk tovább a fogyasztói mindennapjainkat, mintha mi sem történt volna. Ez a világnap régen reménytelinek és felemelőnek hatott, mára viszont ijesztővé vált.

2022-ben a Föld napjára hangolódva nem visz rá a lélek, hogy szerelmes levelet írjak a bolygóhoz, mert képmutatásnak érezném. Pedig oldalakat lehetne megtölteni mindazzal a széppel, jóval és gondoskodással, amit a Föld ad nekünk. De mindezt tudjuk. Nem erre kell felhívni a figyelmet. Amikor az ENSZ klímajelentése három évet ad nekünk arra, hogy elkerüljük a felénk tartó globális klímakatasztrófát, akkor bizony a Föld napja arról kell, hogy szóljon, hogy nézzünk végre szembe a tényekkel, és cselekedjünk.


Nézzünk szembe velük, mert ezzel a mindannyiunkat húsba vágóan érintő problémával foglalkozunk a legkevesebbet. Lefoglal minket minden más borzalom, politikai játszma, hatalomfitogtatás, triviális információk áradata más emberek életéről vagy éppen az akciós vásárlási lehetőségek. Jobban érdekelnek az árak, mint az, hogy ez a globális helyzet mit jelent. Hogy a kertben nem terem már gyümölcs a fán, hogy idén hónapokig nem volt számottevő csapadék, hogy a nyári hőség lassan már elviselhetetlen, és vannak olyan fajok, amik a szemünk láttára tűnnek el. Nem kötjük össze a pontokat, csak húzzuk a szánkat, hogy milyen drága minden, és a fülünket befogva keressük a felelőst, az újabb ellenséget, a nagy főgonoszt – pedig elég lenne csak a tükörbe néznünk. Mi vagyunk ugyanis a főgonosz. Mi, emberek, a mértéktelen fogyasztásunk, és a vállalatok, melyeket az általunk kreált kereslet és profit tart fent, okot adva a környezet további kizsákmányolására. Mi, akik mostanra már évtizedek óta tudjuk, hogy baj van, de inkább nem is foglalkozunk vele, és a döntéshozóink, akik meg aztán végképp nem törődnek mindezzel.


Így hát, 2022-ben tényleg képmutatásnak érezném, hogy arról írjak Föld napja alkalmából, milyen gyönyörű, amikor áprilisban átsejlik a napfény egy frissen kihajtott, zöld falevélen. Hogy milyen érzés óvatosan belelépni egy csörgedező patak jéghideg vízébe. Hogy milyen volt gyerekként szentjánosbogarakat látni a kert végében. Helyette csak annyit írok magamnak és mindenkinek: tegyünk többet!

Fotó: Emma