Úgy érzem, egy fügés receptet nem is indíthatok mással, mint egy vallomással: nem szeretem a fügét. Ám meglepő módon a történet itt nem ér véget. De kezdjük inkább az elejéről, ami nem más, mint a kertünkben lévő szép nagyra nőtt fügefa, ami ilyenkor szeptemberben, telis-tele van érett, kövér fügékkel, amik, részben a fenti vallomás miatt is, nagyon nehezen fogynak. Idén az aszalással próbáltuk kiküszöbölni ezt a problémát, aztán kiderült, hogy aszalva sem fogy túlságosan rohamtempóban ez a gyümölcs. És itt jön a képbe a fügés muffin, ami, ha őszinték akarunk lenni, inkább fügés kenyér.
Ránéztem ugyanis a sok aszalt fügére, és azt mondtam, amit Micimackó szokott: gondol, gondol, gondol. Mi az, ami gyorsan és egyszerűen kész van, ráadásul még olyasmivel is finom lehet, amiért amúgy nem nagyon rajongok? Galette? Pite? Nem, a muffin! Így született meg egy kis keresgélés után a fügés muffin receptötlete. Összekotyvasztottam, megsütöttem, aztán megláttam és azt mondtam, ez bizony nem muffin, hanem kenyér. Kóstolás után pedig a gyanúm be is igazolódott, ugyanis mintha csak egy banánkenyérbe haraptam volna – banán helyett fügével.
Mégsem gondoltam meg magam. Lehet, hogy ez a muffin kenyér akart lenni, de azért ízig-vérig muffin. Gyorsan és könnyen elkészíthető, jó reggelire, tízóraira, uzsonnára, vagy csak úgy, desszertnek, ráadásul könnyen szállítható is. Nem egy tipikus példája a muffinnak, ám mégis tagadhatatlanul az. Ráadásul – és itt jön a csavar – hiába fügés, mégis ízlett, így bátran ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan idegenkedik a füge ízétől.
Hozzávalók:
- 300g aszalt füge
- 80g méz
- 250g liszt
- 2 ½ teáskanál sütőpor
- ½ teáskanál szódabikarbóna
- 1 teáskanál fahéj
- kis csipet só
- kis csipet szerecsendió
- 80ml olaj (én olívát használtam)
- 250g ricotta
- 2 tojás
- 1 púpos evőkanál tejföl
- 3 friss füge
Elkészítés:
- Aprítsd fel az aszalt fügét, és egy lábosban add hozzá a mézet, plusz két evőkanál forrásban lévő vizet. Keverd meg, és hagyd állni nagyjából 10 percig.
- Keverd össze a lisztet, szódabikarbónát, sütőport, sót, szerecsendiót és fahéjat egy tálban.
- Add hozzá az aprított fügés mixet, az olajat, a ricottát, a tejfölt és a tojást (előtte felverheted egy csészében).
- Keverd össze az egészet, aztán mehet a muffinformákba. Még sütés előtt negyedeld/nyolcadold fel a friss fügéket, és tegyél mindegyik muffin tetejére egy darabot.
- Előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt sül készre. (Akkor jó, ha már tisztán jön ki belőle a fogpiszkáló/hústű.)
Tippek:
- Ha nincs aszalt fügéd, próbáld ki friss fügével – esetleg előtte egy lábasban kicsit főzd össze a feldarabolt gyümölcsöt.
- Vajazd ki a muffinsütő formát, vagy használj muffinpapírt, esetleg szilikonos megoldást.
- Ne lepődj meg, nem fognak túl nagyra nőni a muffinok, épp ezért nyugodtan teletöltheted a formákat.
- Ha nincs muffinformád, nyugodtan használj egy kisebb tepsit, esetleg püspökkenyér formát.
Ha kenyered a füge, ha nem, próbáld ki ezt a fügés muffint, ami kenyér akart lenni és hagyd, hogy meggyőzzön!
Még több receptért kattints ide! Ha pedig a gasztrofotókra vagy kíváncsi, azokat itt találod!
Fotó: Emma