Karácsony közeledtével a vásárlási láz, a csillogó üzletek és a hangfalakból dübörgő énekek forgatagában hajlamosak vagyunk megfeledkezni az ünnep valódi üzenetéről. A születés számomra az újrakezdést szimbolizálja. Azt, hogy igenis fel lehet állni bármilyen nehézségből, hogy van remény akkor is, amikor úgy gondoljuk, hogy nincs. Ismerek egy fiút, aki tudja, hogy ez így van.
A kamaszkor talán a legszebb és egyben a legnehezebb periódus az életünkben. Főleg akkor, ha nehéz sorsú, problémákkal és fájdalmakkal teli gyerekkorból kell átlépni a felnőttségbe. Nem minden kamasz olyan szerencsés, hogy biztos családi háttér, szeretetteljes óvó-védő kapcsolatok állnak a rendelkezésére. Bizony vannak sorsok. Felnőtteknek is nagy terheket jelentő kemény kihívások, élethelyzetek.
Beszélgetőpartnerem, Varga Barnabás élete a legjobb példa erre. Barnabás egy komoly, gondolkodó, okos meglátásokkal bíró 15 éves fiatal, akit nem kímélt a sors. Fegyelmezett, szinte felnőttes hozzáállása, az építő kapaszkodók megkeresése azonban jellemzően átsegítik minden kemény időszakon. Ránézésre egy átlagos tini, átlagosnak tűnő problémákkal. Nagyon sok nehéz sorsot láttam már eddigi pályafutásom során, előtte mégis megemelem a kalapom. Azt hiszem, sokat tanulhatunk tőle mi, felnőttek is.
– Mit mondanál el magadról? Milyen srácnak képzeljük el Varga Barnabást?
– Átlagos 15 éves kamasz vagyok. Középiskolába járok, pincérnek tanulok. Eléggé visszahúzódó, csöndes természetűnek tartom magamat.  Szórakozóhelyekre nem szeretek járni.
– Mesélnél a gyerekkorodról? Hogyan nőttél fel?
– Születésem óta a nagyszüleim neveltek. Édesapámat egyéves koromban egy súlyos betegség miatt elveszítettem. Nagyszüleim sajnos komoly alkoholproblémával küzdöttek. Ennek minden poklát megjártuk. Rendőrségi intézkedések, veszekedések, delíriumos állapotok jellemezték a mindennapokat. Majd nyolcéves koromban nálam is bekopogtatott egy betegség. Ez volt életem első legnagyobb kihívása: túlélni a leukémiát. Szerencsére sikerült. 13 évesen, miután kikerültem a kórházból, a nagyszülők állapota miatt édesanyámhoz kerültem. Az „új” családban négy kistestvér fogadott. Egészen addig egykeként éltem, így hát nehéz volt számomra a beilleszkedés. Elkezdtem lázadni anyuval szemben is. Valahogy másképp láttunk dolgokat. Hat hónap után édesanyám lemondott a felügyeleti jogáról, így nevelőcsaládhoz kerültem, akik a rokonaim. Nem volt egyszerű újra alkalmazkodni, beilleszkedni. Itt is ugyanazok a problémák léptek fel, de szerencsére a nevelőszüleimmel mindent meg tudtam beszélni. Ez segített áthidalni a gondokat, és a mai napig velük élek.
– Ezek a törések elvihettek volna egy másik irányba is. Hogyan formáltak téged a nehéz helyzetek?
– Először rossz irányba sodródtam. Nem értettem, hogy miért alakult így az életem. Később azonban rájöttem, hogy talán mindez azért történt meg, hogy erősebbé váljak és megtanuljam megbecsülni azt, amim van.
– Mi jelenti számodra az értéket?
– Szerintem az értékrendem eltér a korosztályométól. A menő ruhák, bandázások, bulik helyett számomra a család, a barátok a fontosak. Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy miben vagyok jó? Mi a célom az életemben? Hogyan és miben tudnék mások segítségére lenni? Foglalkoztat az önismeret: ki is vagyok én? Természetesen maga a szerelem is felvet bennem néhány kérdést, például az, hogy mikor találom meg a páromat? A hitem is nagyon fontos számomra. Sokszor abban találom meg azt a segítséget, amit más úton nem kapnék meg. Körülbelül másfél éve, egy táborban jött ez a fordulat. Akkor találkoztam a vallással, akkor határoztam el, hogy megváltozok, összekapom magam és megoldom a problémáimat ahelyett, hogy elfutnék előlük.
– Ezek szerint ugyanazokkal a problémákkal küzdesz, mint a kortársaid. Vagy mégsem?
– Említettem, hogy egy átlagos kamasz vagyok, csak nekem több jutott a nehézségekből. A kortársaim a szüleikkel harcolnak a leginkább. Például azzal, hogy segíteniük kellene otthon, többet kellene tanulniuk, elmehetnek-e bulizni. A szülők gyakran nehezményezik, hogy kevés időt töltenek velük a tinik. Bár úgy érzem, hasznosan töltöm az időmet, hiszen sportolok, mégis az edzések és az iskola mellett nekem sem jut sok időm a családomra. Ez hozzátartozik a leváláshoz. Jó dolognak tartom a barátokkal eltöltött időt is, de figyelek arra, hogy ne minden percemet ez töltse ki. Számomra fontos a család, hálás vagyok érte. Egy olyan közösséget jelent, ahol megtalálom a helyemet, elmesélhetem a jó dolgokat és probléma esetén segítséget kapok, ahol szeretek „létezni”.
– Említetted a hálát. Hogyan jelenik meg ez az életedben?
– Hálás vagyok azért, hogy éppen ebbe a családba kerültem, hogy nagyon jó barátaim vannak, hogy megmenekültem a betegségemből, hogy megtaláltam a hitemet. Hogy ennyi minden és ennyi idő után képes voltam kibékülni az édesanyámmal.
– Te milyen eszközöket használsz a problémák megoldásához?
– Amit lehet, azt megbeszélek a nevelőszüleimmel. Sokszor a hitembe merülök bele, Istent keresem. Sokat segít a sport és a versírás is.
– Ezek szerint megkeresed azokat a kapaszkodókat, melyek felfelé húznak a mélységből.  Miről szólnak a verseid és miben segítenek neked?
– A verseim a kamaszkori kérdésekről szólnak, például a szerelemről, az életemről. Arról, hogy hogyan sikerült túllépnem a problémákon. Ami foglalkoztat, azt így kiadom magamból. A verseimből erőt merítek és választ kapok a kérdéseimre. Gyakran mire elkészül egy vers, rájövök a megoldásra is.
–  Fontosnak tartod, hogy kibeszéld magadból az érzéseidet?
– Igen. Csendesebb típusú gyerekként jó kiadni magamból a feszültséget. Ilyenkor megélem azt, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal, és az is előfordul, hogy a másik tud segíteni.
– Jön a karácsony, várod?
– Most már várom. Szeretem a karácsonyt. Lehet, hogy másnak az ajándékozásról szól, nekem az a legszebb benne, hogy családban lehetek, hogy együtt vagyunk. Ez nem mindig volt így. A nagyszüleimnél nem erről szóltak az ünnepek.
– Mit gondolsz, hogyan segíthet a te történeted a korosztályodnak?
– Nagyon sok kamasz attól érzi magát rosszul, hogy rászólnak a szülei, korlátozzák, „beleszólnak a dolgaiba”. Ez minden tiniben benne van, néha bennem is. Ha mesélek valakinek az életemről, az általában elgondolkodtatja őt. Megváltozik a véleménye arról, hogy mi is jelent igazán problémát. Átértékeli a saját helyzetét.
– Milyen üzenetet küldenél a felnőtteknek?
– Hogy figyeljenek jobban a gyerekeikre. Főleg a kamaszokra, akiknek nem könnyű ez az időszak. Amikor egy tini keresi a helyét a világban, és nem kapja meg azt a figyelmet, amire szüksége lenne, könnyen félrecsúszhat. Felnőttként is fontos, hogy mindenki keressen egy kapaszkodót az életében. Valakit, akinek el tudja mondani a dolgait. Ehhez az kell, hogy ápolják a kapcsolataikat. Mindig van legalább egy ember, akire számíthatunk. Ehhez nyitni kell. Én ebben hiszek.

Szép gondolatok ezek egy 15 éves kamasztól. Barnabás egyik versével szeretnék áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánni mindenkinek!

Fotó: Panna

Minden másodperc
Én e vándorló lélek
a szerelemtől félek.
Úgy csöppentél életembe mint egy álom,
De valahol már nagyon bánom.
Szívem szerelmes lángja hozzád húzott,
de az érzés mi eddig hajtott most elmúlott.
Hiába foglalkozom veled,
az ő kezét fogod szüntelen.
Mikor látom, hogy derekadnál átkarol,
az elmém komorba fordul.
Mikor helyettem az ő arcába mosolyogsz
lelkem sötét verembe borul,
s a szenvedésbe beleszorul.
Mégis egy kérdés vág szívembe:
Miért búslakodsz?
Mert nem lett a tiéd?
Vagy nem ő, kit neked rendelt az ég?
Van egy másik evilági,
Talán ő lesz az igazi…
De addig sem vagy egyedül.
Hisz van családod s barátaid,
megváltód és jótevőid.
Kik veled maradnak mind,

Minden másodpercben.

Szerző