„A Nő misztérium. Minden életkorában szépséges. Elfogadja és szereti testét. Nem dől be holmi divatnak, trendnek, őrült kívánalmaknak. A Nő maga a változás, mert megéli az elengedést és újjászületést.” – hangzik Kornhoffer Tünde csodálatos gondolata.

női jóga Impulzív Magazin
Huszonnyolc éves koromra értettem meg, hogy a nőiség kérdése nem merül ki egy szép ruhában, a magas sarkú cipőkben, egy ízléses sminkben vagy a tökéletes hajkoronában… Minderre a matracomon ülve, egy ashtanga – intenzív, főképp surya, azaz férfi energiákat erősítő jógatípus – óra után jöttem rá. Ez a felismerés további kutatás felé vitt a nőiség kérdéskörét vizsgálva. Mivel jógatanárként ez tölti ki a mindennapjaimat, nem meglepő, hogy a női jóga felé fordultam, hogy megértsem ezt a misztériumot – mit is jelent nőnek lenni, a szó igazi, nagybetűs értelmében. Az elmúlt évek során és még most is tanulom a magam nőiségét, amely a folyamatos változások által, mindig új kérdéseket ad és új megvalósításokat hoz. A munkám során rengeteg nővel kerülök kapcsolatba – fiatal és érettebb hölgyekkel egyaránt. Általánosságban véve egy közös pont van az életükben: küszködnek azzal a kérdéssel, mit is jelent nőnek lenni, s hogyan kellene azt megélniük.Ezért fontos feltenni önmagunknak időről időre a kérdést: „Hogyan is vagyok én a nőiségemmel?” Nőnek lenni folyamatos változás, így nincs stabil válasz, és közben fontos az önreflexió: „Mit is hoz fel bennem egy adott életszakaszban a nőiség kérdése?”A női jóga sokat tud nyújtani ebben az útvesztőben, mert megteremti a lehetőséget arra, hogy mind fizikai, mind mentális, mind lelki szinten szembenézzünk önnön nőiségünkkel.

Ebbe a folyamatba szeretnék betekintést adni, hiszen sok eleme akár otthon is gyakorolható, és segít bennünket az úton.Egy jóga óra alatt kimondottan nagy hangsúlyt kapnak a csípőnyitó és csavaró gyakorlatok, hiszen ezekkel a női szerveket érjük el, hozzájárulva azok kiegyensúlyozott működéséhez, fokozva vitalitásukat. Sokan nem hinnék el, de a jóga ászanái segítik a hormonális egyensúly kialakítását vagy fenntartását, szerepük lehet egy görcsös menstruáció enyhítésében, sőt harmonizálják a ciklust is.Mentális síkon a női kör, a női közösség támogató ereje felbecsülhetetlen. Hiszen egy olyan helyen lenni, ahol mindenkinek ugyanaz a célja, mindenki más tapasztalatokkal és megélésekkel bír, az megsokszorozza a tudást és annak megosztását. Sok nőnek ez a valahova tartozás érzése is hiányzik az életéből, pedig fontos lenne a közösségi támogató erő. Az óra nem tradicionálisan vezetett jógaóra, megjelennek benne a táncból hozott finomabb áramló mozdulatok, sok csípő- és mellkas-mobilizációs gyakorlat, amellyel a testen kívül hatunk a tudattalan lévő női, zabolátlan energiák felszabadítására. Ez vezet a saját testünk elfogadása felé, amely – mint mindenki tudja – hatalmas nehézséget okoz manapság. Pedig ez esszenciálisan fontos ahhoz, hogy valóban megvalósuljon, és belülről áramoljon a sugárzó, teremtő és vonzó női erő. Sokak nem tudják, pontosan mi hiányzik az életükből, de mélyen legbelül érzik, hogy valami nincs a helyén, még nem teljesedett ki. Ebben segítenek a különféle imaginációk és megerősítések, amelyek sok esetben „betalálnak”, és megadják az irányt, ami felé menni kell, amibe még munkát kell tenni. Sokan kétkednek a megerősítő mondatok fontosságában, pedig működnek. Akár te magad is megfogalmazhatsz saját gyakorlásodhoz egyet. Képzeld el például, hogy egy intenzív mellkasnyitás közben ezt hallod: „Engedem szívem dallamát szabadon szállni, szabad utat engedek neki.” Milyen érzés lenne? Vagy egy békésbaba-pózban azt hallod: „Csodálatos és szerethető vagyok, biztonságos önmagamnak lennem.” Nem mindenkinél fog működni ugyanaz a megerősítés, hiszen mindannyian az út más-más pontján járunk, de elég, ha meghallod azt az egy mondatot, ami neked szól. Ezen túlhaladva a nőiség négy vérmisztériumát is megismerjük, amely sokaknál a mélybe van száműzve. Ez a négy mérföldkő egy nő életében: az első menstruáció, az első szex, az első gyermek születése, majd a menopauza. Mindegyikkel foglalkozni kell, még akkor is, ha még nem éltük meg, mert mind a női lét részei. A nőiség középpontja pedig a vér – a vérzés, hisz az egész életünk ekörül forog. Fontos megismerni testünk folyamatait, hogy az azokhoz kapcsolódó mentális történések könnyebben érthetővé és felismerhetővé váljanak. Fontos tudnunk, hogy ciklikus lények vagyunk, így jobban tesszük, ha ezt elfogadva igazodunk hozzá. A négy vérmisztérium egy-egy archetípushoz is köthető: a leány, a szerető, az anya és a bölcs asszony. Ez a négy időszak folyamatosan áramlik egy nő életében, harmóniában a hormonszint-változásokkal akár havi szinten, akár az életszakaszokat szemlélve.A női jóga olyan jógagyakorlásra rendezkedett be, amely figyelembe veszi a női test ciklikus természetét, a fent felsorolt kérdéseket is magába olvasztja, így egy rendkívül komplex eszköz a kezünkben. Nem csupán testmozgás, de pszichés és önismereti útként is tekinthetünk rá – csak a gyakorlón múlik, mire használja.

Fotó: Panna

Szerző