Már megfigyeltem, hogy az életünkben van pár dolog, amire mindig van időnk még a rohanó hétköznapokban is. Nekem például ilyen a színház, mert általa újra és újra kiszakadhatok a valóságból, megismerhetek egy másik nézőpontot, és elgondolkodhatok az élet fontos kérdésein. Korsós Nórival mindig megosztjuk egymással a legújabb színházi élményeinket, és szeretnénk, ha ebből ti sem maradnátok ki. Az utóbbi időszakban számos kivételes előadást láthattunk, melyek mély nyomot hagytak bennünk. Volt, amelyik komoly érzelmi tartalmával és mondanivalójával fogott meg minket, és akadtak olyanok is, melyek hatására előkerült néhány zsebkendő a táskánk mélyéről, mert a meghatottság vagy épp a felszabadító nevetés könnyet csalt a szemünkbe.
Most jöjjön 11 felejthetetlen darab tőlünk, nektek!
- Az ajtó
Az egyik meghatározó élményt Szabó Magda Az ajtó című regényének koncertszínházi adaptációja jelentette. Az Örkény István Színház előadása igazi érzelmi hullámvasúton repíti a nézőt, hiszen Gáspár Ildikó rendezése a szemünk előtt bontakoztatja ki az emberi kapcsolatok szövevényes rendszerét. A színpadon csak úgy cikáznak a karakterek között meghúzódó igencsak viharos érzelmi szálak, ugyanis a Pogány Judit alakította Szeredás Emerenc és a Szandtner Anna által megformált írónő új megvilágításba helyezi az emberi viszonyok bonyolult hálóját. Folyamatosan szembesít minket azokkal a hétköznapi kérdésekkel, hogy kiben vagyunk képesek megbízni, kit engedünk magunkhoz közel, kivel osztjuk meg a belső titkainkat, és végül kit engedünk be azon a képzeletbeli ajtón, amely a lelkünket tárja ki. Végigkísérhetjük, ahogy a külvilág felé lelkét erős páncélba öltöztető idős hölgy lebontja védfalait, és kinyitja az ajtót, mely a sebezhetőségét rejti. A darab során megjelenő ezüst, vörös és fekete színek mély jelentéssel bírnak, hiszen az osztályon felüliség státuszszimbólumaként jelennek meg, hátteret adva a szeretet és a bizalmatlanság feszült táncának a két karakter között. Emerenc jelleme maga a rejtély, ám őszinte és tűpontos megszólalásai súlyos kérdéseket, gondolatokat vetnek fel. Az előadás folyását tagoló zenei egységek szinte érezhetővé teszik a tragédia elkerülhetetlenségét: a szeretet küzdelmes megszerzésének, majd elvesztésének drámája szinte tapinthatóvá válik. Minket, nézőket mégis arra késztet, hogy szívünk-lelkünk ajtaját még a nehézségek ellenére is megnyissuk mások előtt. Az darab magával ragadóan mutatja be, hogy az emberi kapcsolatok labirintusában milyen árnyak és félelmek rejtőznek a sötétben, és mekkora bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy az életünkben valódi, őszinte kapcsolatokat építsünk fel, és azokat képesek legyünk megőrizni.
Fotó: Örkény Színház – Horváth Judit
- Menopauza
A cím nem sejtet, nem akar körülírni – egyértelmű, hiszen nincs mit takargatni, nem kell szemérmesnek lenni vagy épp csendben elhallgatni a női lét eme változásokkal teli időszakát. Négy vagány, egymástól egészen eltérő habitusú, esendő nő áll a színpadon, akiket egy dolog köt össze: mindannyian beléptek a „rettegett” menopauzába. Már önmagában az ötlet is zseniális, hogy egy színházi darab erre a témára fókuszál, méghozzá musical formájában, egy férfi (Bereczki Zoltán) rendezésében. Ez az előadás átszakítja a falakat, itt nincsenek tabuk! Bár nem könnyű erről beszélni, de ez a fajta szellemes humor, amely nem kevés öniróniával fűszerezett, mintha mindezt sokkal egyszerűbbé tenné. Miért is ne lehetne a hűhullámot, az alvászavart vagy a libidócsökkenést úgy szóba hozni, hogy közben képesek vagyunk saját magunkon is nevetni. Bár a négy nő a New York-i Bloomingdale’s áruházban fut össze, de egyéni történetük bármelyikünké lehetne, hiszen arról mesélnek egymásnak, ami azon a bizonyos ötvenen túl foglalkoztatja őket. A fülbemászó slágerekre írt dallamok ismerősen csengenek, mert a szövegekben magunkra ismerünk: arra, hogy mi él bennünk nőként, feleségként, anyaként. A témája alapján azt gondolhattam, hogy ez a darab nem nekem szól, hiszen még nem tartok ebben az életszakaszban, én mégis annyira megszerettem, hiszen ezek a zseniális színésznők mélységet adnak az egyes karaktereknek, akik minden életközépi nehézségük ellenére megtalálják ebben a korszakban is azt, amiért érdemes élniük, amiért minden áldott reggel felkelhetnek. Ha jól számolom, eddig már háromszor láttam az előadást, természetesen mindkét szereposztásban, és nem kizárt, sőt egészen biztos, hogy nem is utoljára. A Játékszín csodálatos színészeinek – Falusi Mariann, Hernádi Judit, Janza Kata, Náray Erika, Szőllőskei Tímea, Tóth Enikő – fergeteges játéka a napos B oldalról egyszerűen megunhatatlan!
Fotó: Játékszín
- Médeia
A fővárosi Katona József Színház Sufni-projektjének előadását Szegeden láttam a Thealter-fesztiválon a Régi Zsinagógában, amely különleges élményt nyújtott számomra. Euripidész drámája – bár több mint 1500 éve íródott – ma is rendkívül aktuális témát boncolgat. A történet középpontjában Médeia áll, aki egyedül neveli gyermekeit, miközben saját depressziójával és elhagyottságával küzd, mert a férje már egy fiatalabb, vonzóbb nő társaságát élvezi, és úgy tűnik, elfeledkezett a családjáról és gyermekei anyjáról. A darab az emberi kapcsolatok bonyolultságát és az élet nehézségeit tárja elénk, olyan témákat érintve, melyek napjainkban is érzékenyek és relevánsak. A rendező Bagossy Júlia kortárs átiratából született előadás címszerepét Pálos Hanna alakítja, Iászónt, a férjet Bányai Kelemen Barna, a fiatal szeretőt Kanyó Kata, míg a gyerekeket Jakab Balázs és Pásztor Dániel formálják meg. A helyszín egy pincelakás, ahol a kopott szőnyegen, a gyerekágy rácsai között zajlik a kiszolgáltatott kisfiúk élete: a szülők közötti heves vitáknak ők is részesei, az olykor ki nem mondott feszültséget ők is érzik, ami jól megmutatkozik nyugtalanságukban és zaklatottságukban. Medeia ugyanis órákig bezárkózik a fürdőszobába, majd fehér ruhában, egzaltált állapotban tér vissza hozzájuk. A nagyobbik fiú születésnapján aztán az indulatok elszabadulnak, ugyanis a szerető is meghívást kap a családi eseményre, és a még friss lelki sebeket egyikük sem tudja palástolni. Egyre inkább érződik a feszültség, és a békés ünnepséget hamarosan durva konfliktusok zavarják meg. Míg Iászón megpróbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, Medeia látszólag finomkodva kínálgatja a vendégeket, majd elborul az elméje: elégtételként minden fájdalmáért és megaláztatásáért nemcsak a szeretőt, de még a saját gyermekeit is megmérgezi, hogy megbüntesse a férjét.
Fotó: Katona József Színház
- A majdnem tökéletes boldogság receptje
Pokorny Lia lenyűgöző egyszemélyes darabja mélyen megérintett érzelmileg, egészen a szívemig hatolt. Kell ennél több? Számomra egészen biztosan nem! A Botos Éva által rendezett előadásra életem egyik meghatározó színházi élményeként gondolok vissza. Már csak azért is, mert a vidéki premierre éppen nálunk, a Lélekmelegítők előadás-sorozatban került sor, így a közönségünk is részese lehetett ennek a katartikus élménynek. Az est valóságos érzelmi hullámvasúton repít minket. A történet életünk forgatókönyvét indítja el bennünk, s mialatt a lelkünk mélyén kalandozunk, az utazás közben felmerülő bonyolult kérdésekre a hősnővel együtt találjuk meg a válaszokat. Mindannyian bevonódunk a történetébe, mert olykor a saját döntéseinkkel szembesülünk. Ez persze időnként fájdalmas és marcangoló, de a mű szerzője – aki ugyancsak Pokorny Lia – különösen figyelt arra, hogy legyen lehetőségünk elsimítani és magunkban helyre tenni ezeket a felkavaró érzéseket, így az előadás végén egy másfajta, megújult minőségünkben tudjuk elhagyni a nézőteret. A darab megmutat egy lehetséges utat, amely ugyan nem nyílegyenes, sőt, néhol kész labirintusnak tűnik, mégis a boldogság felé vezet.
- Solness
Henrik Ibsen drámájának modern feldolgozása az Örkény Stúdiójában született, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel új helyszínt kapott a Szkéné Színházban. A Gáspár Ildikó rendezte színdarab olyan fontos témákat feszeget, mint az élethazugságok, a megalkuvás, a múltbeli események hatása a jelenre, miközben a főszereplő karakterfejlődése áll a középpontban. A megjelenő intim atmoszféra különleges élményt nyújt, ugyanis a színészek közvetlen közelében lehetünk, mert a nézőtér a szűk színtér körül helyezkedik el. Azáltal, hogy a művészek időnként köztünk foglalnak helyet – szinte megérinthetjük őket –, a darab mondanivalóját is sokkal közelebbinek érezzük magunkhoz. Solness (Mácsai Pál) egy kisváros középkorú építésze, aki saját félelmeivel és múltja árnyékaival küzd, miközben fiatal kollégája, Ragnar (Polgár Csaba) elismerésre és önállósodásra vágyik. Bár a karakterek közti feszültség élesen kirajzolódik, de múltbeli traumáik és sérelmeik rejtve maradnak. Azonban Hilde (Szaplonczay Mária), egy fiatal és határozott lány érkezése még inkább felkavarja a két férfi konfliktusát, rávilágítva Solness önző, manipuláló viselkedésére. Még az abúzus kérdése is felvetődik, ugyanis évekkel korábban az építésznek viszonya volt Hildével, amikor a lány még csak tizenkét éves lehetett. Solness képtelen felismerni, hogy kiöregedett a szakmájából, és ideje átadni a helyét a fiatalabb generációnak, helyette inkább a saját kicsinyes módszereivel igyekszik befolyásolni Ragnárt, ezáltal közel tartja magához és kihasználja őt. Az alkotók különös figyelmet fordítottak az előadás aktualitására, mert mondanivalója analógiát mutat a mai magyar színházi vezetők idősödő generációjának viselkedésével: sokan közülük képtelenek átadni a vezetést a fiatalabbaknak. Ez a párhuzam rámutat az emberi természet sötét oldalára és a hatalom megkísértő erejére. A második felvonásban lejátszott néma videókon Mácsai Pált látjuk a gyermekkorától kezdve egészen az ikonikussá vált Dicsőséges nagyurak elszavalásáig. mialatt a színész ironikusan kommentálja önmagát, a nézők magukra vállalják Solness sorsának terhét, és együtt zuhannak vele a mélybe.
Fotó: Örkény Színház – Horváth Judit
- Az Őrült Nők Ketrece
Régóta szerepelt már a bakancslistámon ez a musical, de mivel annyira sikeres, hogy szinte lehetetlen jegyet kapni rá, sokat kellett várnom az élményre. De MEGÉRTE! Az Őrült Nők Ketrece provokatív módon közelít az LMBTQ közösség életéhez és mindennapi küzdelmeihez, miközben olyan sztereotípiákat is megjelenít, mint a zenés mulatóban rózsaszín, csillivilli ruhában, sikítozva futkosó férfi tánckar. Korábban az Átriumban, most pedig a RaM-ArT Színházban játszott előadás egy társadalmi reflexió arról, hogy hogyan kezeli és reagálja le a társadalom a heteroszexuálistól eltérő nemi identitást. Alföldi Róbert valóságos emberi kapcsolatokat bemutató rendezése vezeti végig bennünket ezen az érzelmekkel teli utazáson, miközben megkérdőjelezi a sztereotípiákat és előítéleteket, melyek gyakran körülveszik ezeket az embereket. Stohl András (Albin) és Hevér Gábor (Georges) kivételes alakítása mélyrehatóan érzékelteti a transzszexuális édesanya és a meleg édesapa túláradó szeretetét, valamint kétségbeesett küzdelmét a társadalmi elfogadásért. A darab olyan kérdéseket vet fel, hogy miként értelmezzük a normalitást és devianciát, miközben arra ösztönöz bennünket, hogy újraértelmezzük a saját nézeteinket az elfogadás és az egyenlőség kérdésében. Az előadás végén a mulató helyszíne egy meghitt, otthonos környezetté alakul át, ezzel is jelezve, hogy a társadalomnak fel kellene nőnie ahhoz az irányhoz, amely elfogadja azt, hogy mindenki szabadon élhet, és szerethet.
Fotó: Lakatos Péter
- Házassági leckék középhaladóknak 1.
A darab könnyed komédiának indul, de a humorosnak tűnő jelenetek mögött bizony a hűtlenséggel és hazugsággal átszőtt valóságot látjuk. A két házaspár története egészen különös módon fonódik össze, de ők erről kezdetben még mit sem tudnak. Egy hétköznapinak tűnő élethelyzetben üti fel a fejét a hűtlenség, és átitatja a karakterek mindennapjait. Michel (Stohl András) szeretője nem más, mint a legjobb barátjának, Paulnak (Schmied Zoltán) a felesége, Alice (Kovács Patrícia). Paul mintha sejtené, hogy a felesége megcsalja, és kétségeit ki mással is beszélné meg, mint a legjobb barátjával, Michellel. Mindeközben Laurence (Balsai Móni), Michel felesége azt akarja elhitetni a férjével, hogy hűtlen hozzá, mivel kételkedik a férfi hűségében. A négy színész brillírozik a szerepében, és játszi könnyedséggel bújik a megformált karakterek bőrébe, míg a közönség időről időre felkacag, ha egy-egy jelenetben magára vagy épp a szomszédjára ismer, de gombócot érez a torkában, ha arra gondol, hogy valójában mindenki pont ugyanazt a játékot űzi: nem képes őszintén a másik szemébe nézni. A notórius hazudozó, Michel szerint minek is az őszinteség, hiszen a hazugság kevesebb hátránnyal jár. De vajon mi az igazság? Az, ha elhallgatunk valamit, vagy ha megszépítjük a valóságot? Ebben a történetben a hazugság mozgatja az szálakat, melyek egy idő után igencsak összegubancolódnak. Felettébb szórakoztató, ahogy a szereplők kikecmeregnek a hazugságaik spiráljából, miközben tükröt tartanak nekünk, így szembesülhetünk a saját tévedéseinkkel, melynek hatására olyan fájó érzések önthetnek el bennünket, melyeket lehet, hogy eddig még magunk előtt sem mertünk őszintén felvállalni. Most azonban minden a felszínre tör, ugyanakkor egy lehetséges megoldást is kapunk a helyzetre. A Centrál Színház műsorán szereplő, Puskás Tamás rendezte előadás számomra a nagybetűs életről szól. És annak, aki az első leckét már megtanulta, jöhet a következő: a Házassági leckék középhaladóknak 2. Hiszen van még mit tanulnunk az emberi kapcsolatok működéséről, ugye?
Fotó: Centrál Színház
- Isten
2023-ban az Örkény Színházban mutatták be Ferdinand von Schirach drámájának adaptációját Mácsai Pál rendezésében, amely az eutanázia problémáját helyezi a középpontba. A darab főszereplője, Kertész Tibor (Gálffi László), egy hetven év feletti férfi, aki elveszítette a feleségét, és most úgy érzi, hogy inkább véget vetne az életének. Ehhez a háziorvosától (Bíró Kriszta) kér segítséget, ám ő nem támogatja az idős férfi döntését, és az ügy jogi útra terelődik. A vitaszínházi előadás bemutatja az orvosi és a jogi szakma képviselőinek, valamint az egyháznak az álláspontját is a komoly etikai kérdésben. Igazi különlegessége a darabnak, hogy az első és második felvonás közötti szünetben nekünk, nézőknek is szavaznunk kellett, hogy egyetértünk-e a főszereplő eutanáziára vonatkozó kérésével. Az álláspontunk eredményét aztán a második felvonásban felolvassák… Még napokkal később is az előadáson gondolkodtam. Vajon helyes döntést hoztam a rögtönzött szavazáson? Most különösen aktuális a színdarab mondanivalója Karsai Dániel közvéleményt foglalkoztató ügye kapcsán, aki gyógyíthatatlan beteg, s bár az állapota folyamatosan romlik, de a hazai jogrend nem teszi számára lehetővé az eutanáziát. A kérdés legalizálása körüli heves viták során sokan úgy vélik, hogy a gyógyíthatatlan betegeknek joguk van méltósággal befejezni az életüket, elkerülve a további értelmetlen szenvedést. Kertész Tibor és Karsai Dániel személyes küzdelme közötti párhuzam felhívja a figyelmünket a kegyes halál kérdésének sürgető, társadalmi fontosságára.
Fotó: Örkény Színház – Horváth Judit
- Hölgyválasz
Biztosan mindenki emlékeiben élénken él még Richard Gere és Jennifer Lopez szerethető karaktereinek híres, érzéki és szenvedélyes táncjelenete a Hölgyválasz című filmből. A történet is megvan? Azért elevenítsük fel! Richard (Kolovratnik Krisztián) sikeres üzletember, ám tökéletesnek mondható élete mégis rém unalmas, és a feleségéhez, Marthához (Lévay Viktória) fűződő kapcsolata is már egészen kihűlt. A férfi egy nap a munkahelyéről hazafelé menet megpillantja a tánciskola ablakában álló, távolba révedő, vonzó Juliát (Molnár Andrea). Ez a pillantás aztán nem engedi el. Minden bátorságát összeszedve beiratkozik az iskolába, hogy megismerje a titokzatos fiatal nőt. A tánctanár aztán hamar rabul ejti Richard egész lényét, és a darab több pontján is tanúja lehetünk kettejük elképesztően szenvedélyes kettősének a táncparketten. A színészeknek bizony fel kellett venniük a táncos talpú cipőjüket, de ezt láthatóan mindannyian nagyon élvezték. A pörgős tempójú, ismerős zenei dallamokkal és látványos képi világgal tűzdelt előadás Szente Vajk rendezését dicséri. A történet tulajdonképpen azt mutatja meg nekünk, hogy a tánc által kifejezhetjük az érzelmeinket: a szenvedélyes mozgás felszínre hozhatja a fájdalmainkat, és előcsalhatja az énünk egy másik, számunkra is ismeretlen, érzelmes oldalát. A Játékszínben látható produkció kellemes érzéseket hívott elő belőlem, és ennél többre ott és akkor nem is vágytam.
Fotó: Játékszín
- Lidércek, Shaxpeare, Delírium
Az Örkény István Színházban bemutatott színdarab alapjául Shakespeare Szentivánéji álom című drámája szolgált. Az előadás Závada Péter átiratával és Bodó Viktor rendezésében született, melyben a társulat improvizációi is fontos szerepet kapnak. A cím rövidítése: LSD – találóan megmutatva, hogy a darab központi témája a tudatmódosított állapot és a valóság határainak feszegetése. A történet egy rehabilitációs intézetben játszódik, melynek fenntartója szeretné megnézni azt a terápiás céllal készült színi előadást, melynek megvalósítására anyagi támogatást biztosított. És az izgalom csak most kezdődik! Hiszen a vezetőség a pénzt teljesen más célra fordította, így az elvonókúrán részt vevő betegeknek egyetlen nap alatt kell összehozniuk egy szalonképes műsort. A castingon és a próbák alatt számos abszurd és humoros szituáció alakul ki, melyek során felszínre törnek a karakterek különféle függőségei és konfliktusai. A történet valósága és a benne megjelenített színházi világ határai elmosódnak, és egyre szürreálisabb, groteszkebb helyzetek tanúi lehetünk. A rehabon átélt, kisiklott életek az aktuális magyar valóságot is visszatükrözik, melyet Polgár Csaba kettős alakítása csak tovább erősít: ő egyszerre testesíti meg az elvarázsolt drogfüggőt és a könnyen befolyásolható kisembert. A szereplők zseniális alakítása és az improvizációk spontán energiája magával ragadja a nézőt, miközben a darab mélyebb rétegei a mai magyar valóságra is rávilágítanak. Polgár Csaba és Zsigmond Emőke hűen mutatják be a félrecsúszott életek küzdelmes valóságát, és csak a végén eszmélünk rá, hogy továbbra sincs változás: minden marad a régiben a kopott, penészedő falak között.
Fotó: Örkény Színház – Horváth Judit
+1 A Pál utcai fiúk
A Vígszínház zenés előadására jegyet is alig lehet váltani, a Marton László rendezte darab ugyanis eszméletlen sikernek örvend. A közönség rajong érte, és még a fiatalokat is becsábítja a színházba. A történet mindenki számára ismerős, hiszen generációk nőttek fel Molnár Ferenc regényén, és a grund szó azóta is sokat jelent mindenki számára: egy olyan hely, amely csak a miénk, ahol együtt van a csapat, ahol örök barátságok köttetnek. Valljuk be őszintén, valahol még ma is arra vágyunk, hogy legyen egy ilyen hely és közösség az életünkben, ahol önmagunk lehetünk. A Grecsó Krisztián által írt színházi változat főbb szerepeit fiatal, tehetséges színészek alakítják, köztük Wunderlich József, Medveczky Balázs, Brasch Bence és Ember Márk. Ha erre a színházélményemre gondolok, máris a fülemben cseng Dés László és Geszti Péter szerzeménye, a Mi vagyunk a grund, amely pillanatok alatt sláger lett. Szerencsére a darab során többször is felcsendül, sőt a végén, álló taps mellett teljes szívünkből, együtt énekeltük a színészekkel. Ez egy nemzedék közös dala lett, amely erőt ad, lelkesít és buzdít. Ezeket a sorokat írva azonnal rá is kerestem a slágerre, hogy meghallgatva újból felelevenedjenek bennem azok az érzések, amelyek a színházból kifelé jövet bennem éltek: az összetartozás, a közös célok és az egymásért való kiállás – mert az ezekbe vetett hitem az előadás után még erősebb lett. Egy visszatérő gondolat pedig azóta sem hagy nyugodni: „M’ért félnénk? M’ért élnénk, ha nem egy álomért?”
Fotó: Vígszínház – Gordon Eszter
