Csillagos ég, lágy, nyári szellő és a háttérben kirajzolódó Szegedi Dóm… Figyelmemet a fényjáték és egy ismerős hangon felcsendülő dallam tereli a színpad felé. Dolhai Attila áll ott, és hangja betölti az egész teret – a szívekig hatol. A Rebecca című musical próbájára pillanthatok be. Részese vagyok, ahogy formálódik az előadás, és a rendező az utolsó instrukcióit is átadja a művészeknek, de valójában már minden tökéletesen működik. Aztán másnap a Tisza-parton találkozunk Attilával, és egy limonádé mellett beszélgetünk. Régóta nem volt arra időnk, hogy egy-egy előadás után a „hogy vagy?” kérdésnél mélyebbre menjünk. Most viszont mindent sorra veszünk.

dolhai attila musical Impulzív Magazin

Szeged nektek, művészeknek a nyári táborok emlékét idézi?
Teljesen azt az érzést kelti bennünk. Szeretjük ezeket az alkalmakat, ilyenkor kiszakadunk a hétköznapokból, és a munkát összekötjük a feltöltődéssel. A nyári színháznak megvan a maga varázsa, a Szegedi Szabadtérin játszani pedig már önmagában megtiszteltetés. Régóta vágytam arra, hogy újra itt lehessek, mert annyi emlék köt ide. Ugyanakkor régen sokkal több időt töltöttünk együtt a színházon kívül, a próbákat éjszakába nyúló beszélgetések követték, és közösen jetskiztünk a Tiszán. Viszont az is teljesen érthető, hogy idő kell ahhoz, hogy egy csapattá kovácsolódjunk, miközben mindenki a lelkét is beleadja a munkába. A premier előtt egy héttel valójában készen áll a produkció – úgy érzem, minden a helyére került, és a főszerep már csak az önfeledt játéké.
Itt, a strandon szabad tudsz lenni?
Teljesen természetesen viselkedem, nem keltek feltűnést: olvasok és napozom a parton, aztán csobbanok a vízben. Én szeretem a hétköznapi életet, számomra az lenne furcsa, ha feszengenem kellene, vagy épp rejtőzködnöm az emberek elől. Olykor persze felismernek, mint a legutóbb is. Ahogy sétáltam itt, Szegeden egy iskolás csoport jött velem szembe, és a tanítónő rám nézett: Micsoda meglepetés, Művész Úr! Összemosolyogtunk. Érzem a szeretetet, ami felém árad, és ez kifejezetten jól esik. Amúgy pedig már felnőtt egy új generáció, akik nem biztos, hogy látták a Rómeó és Júliát, a Mozartot vagy a Rudolfot, így az sem meglepő, ha nem ismernek fel.
Most te játszod a Rebecca férfi főszerepét. Anno eljátszottál a gondolattal, hogy mi lenne, ha téged kérnének fel?
 Megfordult a fejemben, de azzal is tisztában voltam, hogy még nem állok készen erre a mély karakterre. Túl fiatal lettem volna hozzá, mert ehhez a szerephez az kell, hogy az őt alakító színész mögött legyen elég tapasztalás, megélés, és akkor még a hangom is inkább a lírai darabokhoz illett. Azóta viszont eltelt tizenöt év, és nem is találhatott volna meg jobb élethelyzetben a felkérés. Béres Attila rendező úr azt mondta: Attikám, van egy rossz hírem, megértél erre a feladatra. (nevet)
Milyen lenyomata maradt benned az korábbi előadásnak?
 Akkor értettem meg, hogy az emberek miért járnak színházba: szerintem nagy részük arra vágyik, hogy kapcsolódni tudjon a történet főhőseihez, hogy a darab az érzelmeire hasson és kapaszkodókat találjon benne. Az emberek érezni és szeretni akarnak, és a színházban ezt mind megtehetik!

dolhai attila musical Impulzív Magazin
Milyen művészgárda állt most össze?
A Szegedi Szabadtéri azért is érdekes kihívás, mert itt sosem egy összeszokott csapat játszik, de éppen ettől olyan izgalmas, hiszen ez új impulzust ad az egész folyamatnak. Gubik Petrával már dolgoztam együtt, sőt az Operettszínházban jelenleg futó Monte Cristo grófja című előadásban is közösen játszunk, anno pedig a Madách Színház Once darabjának főszereplői voltunk. Ismerjük egymás működését a színpadon, ezért bátrabban tudunk kimondani dolgokat a másiknak. De Medveczky Balázzsal még sosem dolgoztunk együtt, ahogy Udvaros Dorottyával sem szerepeltünk egy darabban egészen idáig. Ugyan mindannyian máshonnan érkeztünk, mégis az derült ki számomra, hogy nem is állunk olyan távol egymástól, ráadásul ugyanazt gondoljuk a színházról, ezért jól működünk együtt.
Tényleg elviselhetetlen vagy a premierhéten?
Ha sok a bizonytalanság bennem, akkor meglehetősen. (nevet) De most úgy érzem, minden adott ahhoz, hogy az előadásnak sikere legyen, és ez nyugalommal tölt el.
Megmondod a rendezőnek, ha nem értesz egyet vele?
Régebben nem szálltam szembe a rendezői utasítással, de most már, ha nagyon nem tudok azonosulni vele, akkor megpróbálom diplomatikusan és szakmailag megindokolva elmondani a véleményemet.
Milyen kérdéseket vet fel benned ez a darab?
Az általam megformált érett férfinek szembe kell néznie azzal a hazugsághalmazzal, amit hordoz magával, és szembesülnie a hibáival, amiket eddigi élete során elkövetett. Felmerül a kérdés, hogy vádolhat-e bárki mást, vagy vonhat-e felelősségre akárkit azért, mert ő maga rosszul döntött, és nem merte felvállalni a számára kellemetlen helyzeteket, csakhogy a társadalmi és családi konvenciók ne sérüljenek. Ebben a szituációban vajon ő az áldozat, vagy ő is éppúgy bűnös, mint a felesége? Végső soron meggyilkolja a nőt, és ennek a terhét cipeli magával, mi pedig nem mehetünk el a történtek mellett. A darab kapcsán az is felmerül, hogyan kezeljük vagy éppen leplezzük a saját hibáinkat, bűneinket. A férfi vajon dönthetett volna másképp? Egyáltalán jól döntött, amikor feleségül vette Rebeccát? Mi történik akkor, ha az ember szembe megy a társadalmi elvárásokkal, vagy a családi tradíciók ellenére hoz sorsfordító döntéseket? A főhős meggondolatlan választásai egymásra halmozódnak, amiből próbál kikecmeregni, és akkor szembejön vele egy tiszta lelkületű lány, akit őszintén érdekel, hogy mi nyomja a férfi szívét. A darabban felvetődő kérdéseket érdemes a saját életünkre vetíteni, és általa megtalálni a saját válaszainkat.

dolhai attila musical Impulzív Magazin
Szerinted lehet új életet kezdeni?
A múltat nyilván nem tudjuk elfelejteni, sem kitörölni az életünkből, de ha szembe merünk nézni a döntéseink következményeivel, és valahogy helyére tesszük a történteket a szívünkben, akkor szerintem kezdhetünk új életet, viszont ahhoz először muszáj szembenéznünk a múlttal.
Egy időre elbúcsúztál a musical világától, és az opera felé kacsingattál. El tudtad képzelni, hogy soha többet nem játszol musicalben?
Hát képzeld el, nem! (elmosolyodik)
Akkor mi állt a döntésed hátterében?
– Addigra már eszméletlenül dübörgött a színházunk, és sorra jöttek a szerepek, az életem pedig csak e körül forgott. Egy idő után azt éreztem, hogy ebből valahogy ki kell szabadulnom, mert már nem tudok azon a szinten teljesíteni, ahogy azt magamtól elvárnám. Vágytam arra, hogy ne csak a színháznak éljek, mert közben az élet elrobog mellettem. Ezt a döntést meg kellett hoznom ahhoz, hogy ma újra itt lehessek.
Nem lehetett csupán visszavenni a tempóból?
Talán nem, vagy csak nem volt hozzá elég bátorságom. Mindig azt sulykolták belénk a főiskolán, hogy színészként nem igazán mondhatunk nemet egy felkérésre, mert kiesünk a vérkeringésből, és legközelebb már nem jutunk eszmébe a rendezőnek. Nem mertem felvállalni azt, hogy pihenni szeretnék, így inkább belevágtam valami egészen másba.
– Ezzel együtt pedig lemondtál egy sikeres karrierről.
Saját elhatározásomból döntöttem úgy, hogy kiszállok a mókuskerékből, és megcélzom az operaéneklést, de ezzel gyakorlatilag lemondtam a musicaldarabokban megélt sikerekről. Természetesen ez a döntés nemcsak szakmai szempontól érlelődött meg bennem, hanem az is befolyásolta, hogy többet akartam otthon lenni a családommal, mert időközben kimaradtam az életükből. Kezdetben jó ötletnek tűnt, hogy elinduljak egy másik úton.

dolhai attila
– Mivel nem számoltál?
Időközben beláttam, hogy túl későn hoztam meg ezt a döntést ahhoz, hogy operaénekes legyek, mert így nem tudtam felvenni a versenyt azokkal, akik a kezdetektől fogva ezt a karriert építették, és közben még operettet sem énekeltek. Idővel egyre többen megjegyezték, hogy „na mi van, kiestél a pixisből?”. Az elején nem akartam meghallani ezeket a mondatokat, mégis egyre inkább elbizonytalanodtam, és eljutottam odáig, hogy bevallottam magamnak: a francba, igazuk van! Az éneklés sem ment úgy, ahogy terveztem, és akkor eldöntöttem, ha szembejön egy nekem való feladat, akkor visszatérek a musicalek világába. Gyakorlatilag, ahogy meghoztam ezt a döntést, és lemondtam arról, hogy operaénekes legyek, abban a pillanatban eltűnt belőlem a görcsösség, és az éneklés újra jól ment. De még majdnem egy évet vártam az István a királyra.
– Erre az időszakra, hogy tekintesz vissza?
Nem bántam meg a váltást, mert komoly tanulási időszak volt számomra. Tudtam, ha szakmai szempontból fejlődni szeretnék, akkor klasszikus hangképzést kell tanulnom, és ezzel a karrieremet is meghosszabbítottam pár évvel. És végre a családommal is több időt tudtam együtt tölteni. Azért pedig külön hálás vagyok, hogy kaptam egy visszautasíthatatlan lehetőséget arra, hogy visszatérjek.
– Most megvan az egyensúly munka és család között?
Igyekszem ebben tudatos lenni, ennek ellenére most is van nyomás rajtam. Az elmúlt év elég húzós volt, úgyhogy a következő fél évben szeretnék több időt adni magamnak, és azon is gondolkodom, hogy belekezdek egy komolyabb szakmai fejlődésbe.
– Milyen szerinted az igazán jó színház?
A jó előadás a nézőből katarzist vált ki, mert az érzelmekig hatol. A színház felszabadít, gondolkodásra késztet, miközben szórakoztat, ugyanakkor az is feladata, hogy reflektáljon a közéleti kérdésekre, és társadalomkritikát fogalmazzon meg ezt a jogot nem szabadna tőle elvenni. Szerintem a színházat csak szerelemmel lehet csinálni, másképp nem is érdemes. Képzeld, egyre többször jut eszembe, hogy milyen jó lenne összefogni a régi csapatot, akikkel évtizedekig emlékezetes zenés darabokat vittünk színpadra. De erre sajnos kevés esélyt látok, mert jelenleg mindenki az önmegvalósításban éli ki magát. Aztán ki tudja, lehet, hogy egyszer majd összehoz még minket az élet.

dolhai attila musical Impulzív Magazin
– A fiatal kollégák szoktak tanácsért fordulni hozzád?
Nem igazán. Viszont, ha látom bennük a nyitottságot, akkor finom célzásokat teszek néhány dologra, és ha megnyílnak, akkor már érdemben tudunk beszélgetni a szakmai kérdésekről.
–  Nagy elvárást támasztanak feléd a nézők.
 Én is magam felé, és ez így van jól. (mosolyog)
– Taps és taps között van különbség?
 Itt, a Szabadtérin a távolság miatt nehezebb érzékelni a közönség reakcióját, persze előre sejtjük, hogy mely számok lesznek sikeresek a darabban. Igazából, ha tudom, hogy kihoztam magamból a legtöbbet, és jóleső érzés van bennem az előadás után, akkor nincs mitől tartanom, mert az a munka és energia, amit beletettem, biztosan eljut a közönségig.
– Mire készülsz még a nyáron?
– A Rebecca után gőzerővel készülök a Best of Dolhai koncertre, Siófokon. Egy felfrissített, újragondolt produkciót álmodtunk meg, ahol három különböző zenei világ – musical, operett és rock – találkozik a színpadon, méghozzá úgy, ahogy eddig még sosem, hiszen egy közel húsz fős zenekarral szólalnak meg ezek a dallamok. Füredi Nikolett-tel, Vágó Zsuzsival és a lányommal, Lucával egy igazi időbeli és lelki utazásra készülök. Főként a pályámat meghatározó musicalekből válogattunk össze néhány gyöngyszemet, de lesznek operettdallamok is, a koncert második felében pedig a Genezis lemezemről éneklek majd számokat. Úgy tekintek erre az előadásra, mint az elmúlt húsz évem összegzésére – egyfajta visszaemlékezés lesz azokra a színdarabokra, amelyek mérföldkövei az életemnek. Ezek a koncertek valahol megerősítenek abban, hogy bizony egy életen át kell játszani.



Fotók: Szegedi Szabadtéri Játékok/Tari Róbert 

 

Szerző