Egy illat, mely hatására váratlan és mély emlékek elevenedtek fel. Gász Mariann novellája.
Az idei gasztronómiai fesztivál forgatagában egy gombostűnek is alig maradt hely. A különféle finomságokat kínáló bódék mellett szinte hömpölygött az embertömeg. Bár öt éve élek Budapesten, de még nem jártam ezen az évente megrendezett, ínyencségeket felsorakoztató eseményen. Szívesebben ülök inkább a Duna-parton, egy padon, és bámulom a fodrozódó vizet. A zajos ünnepségeket kerülöm. Most sem így terveztem, de le kellett szállnom a villamosról, mert az utcát is betöltő kavalkád miatt rövidített útvonalon közlekedett. Tétován ácsorogtam a macskaköveken: megkerüljem a nyüzsgő sokaságot, vagy inkább átvágjak rajta? Ekkor hatalmába kerített egy érzés, ami arra késztetett, hogy belevessem magam a vigalomba. Az egyik pavilon előtt annyian ácsorogtak, hogy komolyan figyelnem kellett arra, nehogy átessek a bámészkodókon. Lépésben araszoltam mellettük, és közben meglestem az árus kínálatát. Kézműves lekvár és szörp. Felnevettem. Kézműves! Ez a marketing csodája. Gyermekkoromban csak háztájinak hívtuk. Vidéken, falun. Felvillant bennem egy nosztalgikus kép, ahogy a háziasszony kimegy a nyári konyhába, hogy előkeresse a húsz literes, piros, zománcozott vájlingot. Beérett a barack, befőzés lesz… A korábban rám törő érzés hirtelen feszíteni kezdte a mellkasomat. Valaki meglökött hátulról. Néhány méterrel előrébb kerültem. Most már nem állt előttem senki, szabad volt az út. Mehettem volna tovább, de az orromba egy ismerős illat kúszott be. Egy pillanatra lehunytam a szemem… A szívemet melegség járta át. Már nem siettem sehova. Magamhoz térve körülnéztem, és a vaníliás cukor aromájának forrását kerestem. A mellettem álló bódéban kézműves rétest kínáltak. A vásárlók egymás elől kapkodták el a túróval és almával töltött szeleteket. Rétes és kézműves. Ez a két szó nekem egészen mást jelent…
Melletted állok a konyhában. Az én derekamra is kötöttél egy hófehér kötényt, hogy abba töröljem a kezem, ha kell. Az asztalt már előre lefedted egy nagy terítővel, amit csak ilyenkor használtál. Gyakorlott mozdulatokkal meglisztezted. A kis asztalon fekvő deszkáról a kezedbe vetted az egyik gombócot. Mutattad, hogy nézzem, milyen apró buborékok vannak benne – ezek jelzik, hogy jól sikerült a dagasztás, megkelt a tészta, és kezdődhet a nyújtás. A gombócot letetted a lisztes abroszra, és finom mozdulatokkal húzni kezdted. Hol az egyik, hol a másik irányba. Csak a kézfejeddel dolgoztál, mert ujjakkal nem jó, kiszakad – mondtad. Nem tudom, hogyan csináltad, de tényleg sosem szakítottad el. Az a gombócnyi tészta néhány pillanat alatt beterítette az egész asztalt. Olvasztott zsírral locsoltad meg, és vaníliacukros, mazsolás túróval töltötted meg. Aztán mindkét kezeddel megfogtad a terítő túlnyúló széleit, és elkezdted vele feltekerni a tésztát. Addig görgetted, amíg egy hosszú, vastag, töltött „hurka” lett belőle. Mellé tetted a tepsit, és óvatos mozdulatokkal, gondosan belefektetted. Úgy festett, mint egy összetekeredett csíkos kígyó. Végül cukros vízzel megkented és betetted a sütőbe. Majd jött a következő gombóc.… Almás-mákos, káposztás, meggyes-grízes és egy újabb túrós, a kedvemért. Rosszullétig ettem magam, de finom ízét ma is érzem a számban.
Nem igazán értettem, hogy miért kell ott állnom melletted, hisz csak nézhettelek. De azt mondtad, most csak az a dolgom, hogy figyeljek és tanuljak. Süthetek, főzhetek még eleget. Akkor még nem tudtam, mekkora kincs az, hogy ott lehetek melletted. Mindennap főztél nekünk, sokszor sütöttél is. Kalácsot, buktát, rétest és néha tortákat. Mentél a kertbe, gondoztad a virágaidat, termesztetted a gyümölcsöt, zöldséget, hogy legyen mit eltenni télire. Fáradhatatlan voltál, nem volt szükséged énidőre. Tetted a dolgod, és csak legyintettél, hogy pihenhetsz majd eleget. Már hosszú ideje pihensz…
Fogalmam sincs, meddig állhattam a rétesessel szemben. Az emberek közben szétszéledtek. Odasétáltam egy padhoz és leültem. Remegett a lábam, és könny csordogált a szememből. Már értettem az érzést, ami a villamosról leszállva rám tört. Hálás vagyok érte, mert ma, hosszú idő után, a városi forgatag közepén újra találkozhattam veled, drága nagymamám.
