Ilyenkor, tél közepén mindig azt érzem, hogy a tájjal együtt az étkezésem is beszürkül. Pedig a színes-illatos nyári gyümölcsök mellett a szezon zöldségei is megállják a helyüket. Színben például abszolút verhetetlen a cékla, mai főszereplőnk.
Szezonálisan étkezni talán ebben az évszakban a legnehezebb. Amikor elkezdtem téli, melengető ételinspirációkat keresni, csupa olyan receptbe botlottam, melyek hozzávalói nem hogy nem szezonálisak, de még csak a környéken sem teremnek meg. Először próbáltam vegán irányban gondolkodni – ha már január és veganuár van –, de a legtöbb ilyen recept olyan messziről exportált hozzávalókat sorolt fel, ami számomra teljesen agyonütötte a vegánságnak azt a részét, amit a környezettudatossággal azonosítok. Lehet, hogy csak bennem van a hiba, amiért azt gondolom, hogy semmivel nem vagyok előrébb azzal, ha itt, az európai mérsékelt övezetben mindenbe kókusztejet vagy a társait pakolok – akkor már inkább a szomszéd faluból érkező tojások és a házi tejtermékek a piacról. De nem filozofálgatok, nem én fogom megoldani a globális felmelegedés kérdését, ebben biztos vagyok, és magam is messze vagyok még attól, hogy a lehető legokosabban csináljam a dolgokat. Mindenesetre próbáltam olyan receptet összeállítani, ami ízletes, szezonális, és talán lokális(abb) is – ebből született ez a nagyon egyszerű, de nagyon színes tésztaszósz, amit akár előre is elkészíthetünk, egy kis időt spórolva ezzel a rohanós hétköznapokban.
Figyelem! Tekintve, hogy a cékla a recept sztárja, ennek a szósznak bizony alapvetően cékla íze van. Aki nem szívleli, óvatosan haladjon tovább, de egy próbát mindenképp megér.
Hozzávalók:
- 1 nagy vagy két közepes cékla megsütve, meghámozva (kb. 400g legyen a végén)
- 3 gerezd fokhagyma
- fél teáskanál chilipehely
- 1 evőkanál olívaolaj
- 2-3 evőkanál víz (vagy ha eresztett levet a cékla, annak a leve)
- 90 g feta- vagy egyéb lágysajt
- 1 evőkanál fehérborecet vagy citromlé
- só, bors (kb. egy-egy nagy csipet)
- kedvenc tésztád
Elkészítés:
- A legelső lépés a cékla megsütése. Mivel nekem egy óriási céklám volt, először meghámoztam, felszeltem, és így sütöttem alufóliába csomagolva, amíg meg nem puhult. Főzve vagy párolva is jó.
- Választott tésztádat tedd fel sós vízben főni.
- Turmixold össze a hozzávalókat (céklát, sót, borsot, vizet, olajat, fokhagymát, chilit, vizet, ecetet, sajtot) egyenletes állagú szósszá.
- Ha kész a tészta, szűrd le – tegyél félre egy kicsit a levéből.
- Keverd össze a szószt és a tésztát. Szükség esetén hígítsd kicsit tésztalével, mert így könnyebben rátapad a tésztára a szósz.
- Szórd meg még egy kis sajttal, és már eheted is.
Tippek:
- Extra ízért pirítsd meg olajon a fokhagymát egy kicsit, esetleg egy kisebb fej vöröshagymával együtt.
- Bármilyen tésztát használhatsz, ha nagyon profi vagy, sajátot is készíthetsz hozzá, de akár gnocchival is el tudom képzelni.
- A sajt krémességet és plusz ízt ad a szósznak, de helyette akár tejjel vagy növényi tejjel is készítheted – ebből kevesebb fog kelleni –, illetve más krémes állagú sajtokkal is próbálkozhatsz.
- Ha kísérletező kedvedben vagy, akár fűszerezheted is – a rozmaring például biztosan jól állna neki, akár olajon lepirítva a fokhagymával.
- Ez a szósz kb. négy adagra elég: amikor kevered össze, látni fogod, mennyit vesz fel a tészta.
- Hűtőben pár napig tárolhatod.
Gyors, színes, szezonális, ízletes – pont, ahogy szeretjük itt az Impulzív Falatok rovatban.
Még több receptért kattints ide! Ha pedig a gasztrofotókra vagy kíváncsi, azokat itt találod!