Mai beszélgetőtársamról gyorsan kiderült, hogy tehetségét, tudását a táncban jól kamatoztatja, s hazánk egyik legsikeresebb női versenytáncosa és táncművésze lett. Pálinkó Lujzát sokan szeretik, tisztelik, ismerik és elismerik. A profi előadó ugyanakkor az élet minden pillanatában: igazi nő! Csillogó szemmel, finom sminkben és elegánsan, színekben is harmonizáló öltözékben libbent be az interjú helyszínére. A kiegyensúlyozottság és a harmónia érzése árad a táncművész megjelenéséből, bár az összképet egy kis bohóság is fűszerezi.

A közönség a Szombat esti láz-ban ismert meg igazán. Nagyon természetesen mozogtál a kamerák előtt, ez a műsor passzolt hozzád!
Örülök, ha – a képernyőn keresztül – ezt így láttad! Szeretem a természetességet, ódzkodom a műanyag dolgoktól! A tévéműsor a táncról szólt, ami gyerekkorom óta áthatja az életem, ezért ebben a témakörben otthonosan mozogtam. Szereplésemet nem terveztem meg, minden megszólalásom improvizáció volt. Nehéz volt véleményt nyilvánítani a produkciókról, mert nem szabad szigorúan ítélkezni: tudjuk, hogy a versenytáncot nem lehet „öt perc alatt” megtanulni, a versenyzőknek pedig nem volt sok idejük. Ezt én figyelembe vettem, és így próbáltam, általában, „építő kritikát” mondani.

Az improvizáció a hétköznapjaidra is jellemző?
Ahogy mondani szoktam: legyen az, „amit hoz a szél”! Nem tervezem „halálra” a dolgokat, mert az biztos nem úgy sül el; jobban szeretem a spontán történéseket. Ez pedig azt eredményezi, hogy rugalmas vagyok. Ha van egy szituáció, arra érzékenyen reagálok, és egyből próbálom megoldani. Nyilván vannak ellentmondások – a habók, kísérletező hajlam és a precíz pontosság között -, de mindkettőt az improvizáció hatja át.

Bennem is kialakult rólad egy kép: egy ízig – vérig nő, akinek minden mozdulatában benne van a nőiesség, de mégis tartja a három lépés távolságot…
Ez érdekes, mert aki nem ismer – de a férjem is ezt mondja-, azt gondolja, nagyon távolságtartó, kemény nő vagyok. Egyébként szigorú vagyok néhány dologban, és a férjem szerint általában nem eléggé vicces. De ez nem igaz, mert szeretek bolondozni, bár nem ész nélkül! Sajnos, néha elfelejtek dicsérni, lehet, ezért tartanak szigorúnak. Persze, az apróságoknak is lehet örülni, akár táncról vagy bármi másról van szó. Most, hogy beszélünk róla, eszembe juttattad, hogy ne felejtsek el dicsérni.…….

A cikk folytatását az Egészség és sport magazin 2017/2. számában olvashatjátok el.
Fotók: Kesztyűs Attila