Kicsit több mint három évvel ezelőtt, egy februári reggelen fordulatot vett az életem, megtudtam, hogy gyermekünk lesz. A következő néhány napban a boldogságtól faltól-falig járkáltam, mint egy kerge kacsa. Soha életemben nem izgultam még kilenc hónapon keresztül folyamatosan, egyszerre volt felemelő és kissé félelmetes is.
Mikor az ember eldönti a párjával, hogy gyermeket szeretne, megtesz mindent a cél érdekében, de abban a pillanatban, mikor a tetteket siker koronázza, kissé megtorpan. Legalábbis én megtorpantam, hisz a terv csupán idáig tartott. Mi lesz most? Mi lesz velem? Leszek én még egyáltalán én?
Ebben az izgalommal, kétellyel telített, féldelíriumos állapotban telt a kilenc hónap. Mígnem otthon ücsörögve éjfél előtt érkezett a telefon, elindult a kisfiam, elindul a biztonságos burokból, hogy végre megölelhesse a szüleit. Kezembe fogtam és elindult az időutazás.
Napi 4 óra alvás, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Persze, hogy fájt a hasa, persze, hogy sokat sírt, de mikor éjjel fel kellett kelni hozzá, minden alkalommal, olyan dinamikusan indítottam el a klasszikus ágyból való kipattanás mozdulatsorát, hogy nem túlzok, sokszor az ajtófélfa terelt vissza egyenesbe.
A természet jól kitalálta, hogy a nehéz percekre csak homályos, kedves teherként tudjunk emlékezni. Ez a pár óra alvás a testi regenerációra sem elég, nemhogy arra, hogy az agyunk kellemetlen emlékeket raktározzon. Az éjszakák így, a nappalok pedig internetes hírszerzéssel teltek. Nem is sejtettem, hogy a weben egész szubkultúra alakult ki baba témakörben.
…….
A cikk folytatását a Impulzív Életmód Magazin 2017/2. számában olvashatjátok el.
-
Amolyan „gondolkodó típus” vagyok, néha úgy érzem, túlságosan is. Rengetegszer nyúlok túl mélyre, de hiszem, hogy ha az emberben megfogalmazódik egy kérdés, nem kell fékezni, bátran utána kell járni! Ezért gyakran választ is kapok önmagamtól a legkülönbözőbb témákban. Ez nyilván nem elég, ezért figyelem kíváncsian az engem körülvevő emberek viselkedését, és törekszem az ebbéli tapasztalatok magamban való kamatoztatására, nem csupán öncélúan. Mindezt 21. századi férfiként teszem. Fontos ma férfinak maradni, igazán férfinak! Szeretem lerombolni a rossz berögződéseket, a sztereotípiákat, melyek sokszor csak humoros helyzeteket, de olykor mérges vitákat, ellentéteket szülnek. Ha mindenki nyitott volna a másik felé, ez egy szebb világ volna. Férfiként nagyvonalúság lenne magunkkal szemben, ha fejet hajtva az élet sodrásának, hagynánk magunkat azzal áltatni, hogy nem kötelességünk változtatni, mederben tartani a sodrást. Ehhez kell a kiállás, kell, hogy legyen stabil férfinézőpont!
