A Török testvérek hobbija a motorozás. Ha tehetik, minden hétvégén a rajtkocka mögé állnak, hogy bizonyítsanak maguknak, átéljék újból és újból a verseny élményét és száguldjanak a pályán, de határokon belül. Miközben versenyeznek, a szeretteik izgulnak értük, hogy ne essen bajuk. A fiúk csillogó szemmel, egymás szavába vágva meséltek a veszélyesnek tűnő, izgalmas szórakozásukról.

Mit éreztek a rajtrácshoz állva?
Krisztián: Van egyfajta nyomás rajtam, de igazából csak a gyomromban érzem a pillangókat. Annyira fantasztikus odaállni a rajtkockákhoz és várni, hogy kigyúljanak a fények, és induljon a verseny!
Panna: Elemzitek egymás között a meccseket?
István: Ha észreveszem, hogy a testvérem lehetne gyorsabb a pályán, akkor adok neki ötletet. Folyamatosan kell gyakorolni ahhoz, hogy haladjunk előre lépésről-lépésre. Megbeszéljük, hogy egy kanyarból, miért tudott a másik jobban kijönni. Ez azért fontos, mert ha ő előttem meg merte tenni, akkor nekem is sikerülhet. Miért ne próbálhatnám meg?
Akkor vakmerők vagytok?
Krisztián: Ha félsz, akkor nem szabad felülni a motorra, mert máshogy fogsz dönteni egy-egy szituációban, és biztos nem te leszel a leggyorsabb.
István: Egyszer már az első versenyemen el is dobtam a motort.
Krisztián: Ezért kell az utolsó matrica felragasztása utána ellökni a gépet, hogy a versenyen már ne sajnáljam.
De nem csak a motort sérülhet meg fiúk…
István: Több sérülésem is volt, de ezek nem hagynak bennem mély nyomot. A kanyart, ahol a balesetem volt, azt viszont megjegyeztem.
Krisztián: Nem mindig vérre menő a verseny! Vannak felszabadító pillantok is. Mindenki kiabál a sisakja alatt, ha jó pozíciót szerez meg. Nagyon tudok örülni egy ötödik helynek is, ha megküzdök érte. Ebben az esetben azt kell értékelni, hogy miben fejlődtem, milyen lépéseket kell még megtennem a jobb helyért.
…….
A cikk folytatását az Egészség és Sportmagazin 2017/3. számában olvashatjátok el.

Szerző