Egy szoptató édesanya a gyermekével, számomra a mérhetetlen szeretet, a felelősség és a teljes odaadás jelképe. A szoptatás egy olyan fizikai és lelki kapocs mama és baba között, amelyben ők ketten a meghittség, az odafigyelés és a gyengéd érintések melengető szeretetburkában olvadnak össze. Érdekes belegondolni, hogy babánk természetes táplálása során a szeretetnek mind az öt nyelvén kommunikálunk vele. Hiszen ilyenkor minőségi időt töltünk a kicsivel, mert minden rezdülésére figyelünk, miközben kedves szavakkal becézzük. A testi érintés meghittségébe burkolózva ajándékozzuk meg őt a számára oly fontos, tápláló anyatejjel, és a bensőséges pillanatokban apró jelzéseire reagálva igyekszünk valamennyi igényét kielégíteni.
Hát ettől olyan csodás dolog a szoptatás, minden nehézsége ellenére. Most három édesanya meséli el személyes történetét, ők hogyan élik meg az anyaság e különleges időszakát.

Kriszta számára nem létezik a szoptatásnál meghittebb kapcsolat, ezért minden megpróbáltatás ellenére imádja annak minden egyes percét.
Mindig úgy gondoltam, hogy a szoptatás egy bensőséges kapcsolat a baba és az anya között, azt viszont nem gondoltam, hogy az elején ennyire nehézkes lesz. Azt is tudtam, hogy számomra fontos, hogy anyatejjel tápláljam a kisbabámat, ezért szerettem volna mindent megtenni, hogy ez sikerüljön. A mai napig hálás vagyok érte, hogy 10 hónapja így táplálhatom a kisfiúnkat. A legelső alkalom közvetlenül a szülés után történt, és varázslatos volt – ez volt az első találkozás a picikénkkel, ami örök és felejthetetlen emlék marad. Egyébként hatalmas segítség volt, hogy a kórházban tudtam kihez fordulni a szülés után, abban a helyzetben ez rengeteget jelent egy újdonsült anyukának.
Nem titok, hogy akár természetes úton, akár császármetszéssel jön világra a baba, a szülés fájdalmas folyamat, de az lelkesített, hogy ez az egyetlen fájdalom egy nő életében, ami tényleg megéri. A szoptatás eleje ugyancsak kellemetlen volt, mivel ezzel együtt húzódik össze a méh is, és ez bizony gyötrelmes tud lenni, még felálláskor is segítségre volt szükségem. A melleim is érzékenyek voltak, és mivel a kisfiam az elején erősen szopizott, így mindkét mellem bevérzett, ezért olykor sírva szoptattam, mert annyira fájtak – de ilyenkor az ember ránéz arra a gyönyörű apróságra, és nem adja fel az első nehézségnél. Mindig azt mondogattam magamban, hogy minél többször szoptatom a kisbabámat, annál gyorsabban húzódik össze a méhem, és szűnik meg a fájdalmas érzés. Egy ponton viszont azt éreztem, hogy nem bírom tovább, ezért pár napig mellszívót használtam, ameddig megnyugodott a mellem, majd folytattuk a szopizást. Egy hét telt el, mire a hasi fájdalom megszűnt a szoptatások alatt. Nálam öt nap után indult be a tejbelövellés, ami ugyancsak furcsa és kellemetlen érzés, de ezen is az segített, ha minél többet mellre tettem a picit.
Rengeteg cikket elolvastam ebben a témában, illetve a védőnő is megnyugtatott, ha nem sír rögtön evés után a pindur, akkor ne aggódjak, mert nem éhes – a babák nagyon ügyesek, és jelzik, ha valami nem az igazi. A súlygyarapodása is mutatta, hogy a picikénk eleget szopizik, szépen szedte fel a grammokat, én pedig egyre nyugodtabb lettem. Az elején akár 30-40 percig is szopizott a kisfiam, aztán ez fokozatosan lerövidült, ma már 5-10 perc alatt jóllakik. Eleinte, fogalmazzunk úgy, hogy próbáltam ébren maradni szoptatás közben. (mosolyog) Pihenni nem igazán tudtam, az első pár hónap inkább a kialvatlanságról szólt, hiszen össze kellett hangolódni a kicsivel. Ma már csak alátámasztani tudom azt a mondást, hogy tényleg akkor kell pihenni, amikor a baba is pihen.
Ennek ellenére imádom a szoptatást minden nehézségével együtt, ennél bensőségesebb kapcsolat nem létezik számomra. Örömmel tölt el, hogy képes vagyok táplálni a kisbabánkat, és ezért mindent meg is teszek – rendszeresen iszom tejszaporító teát, szoptatást elősegítő vitaminokat szedek, és figyelek, hogy meglegyen a kellő testmozgás is. Megnyugtat a tudat, hogy az anyatejjel mindent megkap a picikénk, amire szüksége van. Van, aki a mellei szépsége miatt aggódik, és ezért lemond a szoptatás öröméről, de én őszintén mondom, hogy engem ez nem érdekel. Eddig sem tettem ki őket a kirakatba, ezután sem fogom. Nekem többet jelent a kisfiam, mint az ilyen külsőségek.
Biztosan nehéz lesz lelkileg feldolgozni, amikor egyszer véget ér a szoptatás, mert tényleg élvezem ezeket a közös, meghitt pillanatokat. Próbálom már előre felkészíteni erre magam, persze tudom, hogy nem lehet, de addig is élveznem minden percét.


Andi gyakorlatiasan áll a szoptatáshoz, mert szerinte ez a világ legtermészetesebb dolga, így testének változásától és a nyilvános szoptatástól sem riad meg.
Igyekeztem felkészülni a szoptatásra, de alapvetően azt gondoltam, hogy ez az egyik legtermészetesebb dolog és csak úgy megy majd magától. Ez utóbbiban azonban tévedtem. Ennek ellenére az első szoptatás a kórházban egészen jól alakult, a kislányom tudta, mit csinál, nekem pedig segítettek. Szerencsére otthon sem maradtam egyedül ezzel a feladattal, mert már az első pár napban segítők jöttek hozzánk. Spanyolországban ugyanis nagyon sok támogatást adnak a szoptatáshoz a terhesség alatt és után is. Az első napokban a szoptatási segítők – akik tulajdonképpen az itteni védőnőkhöz hasonlóak – addig igazgattak, javítgattak minket, amíg mindkettőnk számára ideális lett a póz és a technika. A férjemnek is megmutatták, hogy mire kell figyelni. Sajnos kezdetben gyorsan fogyott a tejem, és több napba telt, mire rendesen beindult a tejtermelésem, ezért eleinte nehezen mentek a dolgok. Sőt az alatt a néhány nap alatt, amikor tápszert kapott a pici, néha úgy éreztem, hogy ennyi elég is volt a szoptatásból. A következő nehézséget az okozta, amikor 3 hónapos lett a kislányom, és elkezdett éjszakánként 12 órákat aludni. Ez persze nagyon gyorsan fájdalmassá tudott válni számomra a megtelő cicik miatt. Akkor kicsit aggódtam, hogy mi lesz majd, de szerencsére gyorsan találtam rá megoldást – a lecitin kapszulát –, és persze ez az időszak sem tartott sokáig.
Azon nem aggódtam, hogy elég tejem lesz-e, és tudom-e táplálni a kicsit. Már a szülésfelkészítő tanfolyamon folyamatosan azt hallottuk, hogy menni fog, segítenek, és szinte kizárt, hogy ne legyen elegendő a tejünk, hiszen azoknak a száma, akiknél valamilyen fizikai ok miatt előállhat ez a probléma, és én ezt el is hittem. Nem izgultam rajta, pedig több nap is eltelt, mire beindult rendesen a tejem. A szakemberek egyébként sem bonyolították túl a dolgot, amit tőlük hallottam, azt azonnal tudtam is alkalmazni, mert nagyon gyakorlatias tanácsokat adtak. Nekünk egyébként nincs külön rituálénk, nálunk mindenhol és mindenhogy megy a szopizás. Spanyolországban az utca közepén, a boltokban, bárhol láthatsz szoptató édesanyákat, úgyhogy mi sem csinálunk ebből problémát. Az autóban, a konzulátuson vagy épen a strandon is szoptatok, ülve, állva vagy éppen fekve.
Amikor egészen pici volt a babánk, akkor elég sok időt töltött szopizással. Sokszor bealudt közben, majd felébredt, persze végig cicivel a szájában. Ez sokszor tényleg eléggé fárasztó volt, de közben tudtam olvasni, utána meg rendszerint sétálni mentünk, és így ellensúlyoztam a sok ülést. Egyébként kb. 2-3 hónapos kora óta maximum 5 percig szopizik, szóval inkább pihentető vele leülni egy picit. Számomra a szoptatás egy teljesen hétköznapi, természetes dolog. Az első hét döcögős volt ugyan, de aztán mindketten belejöttünk. Már egy ideje szoptattam, amikor kiderült számomra, hogy az édesanyám nem volt túl sikeres a szoptatásban, amikor mi kisbabák voltunk. Egyébként megdöbbentő volt hallani, hogy szinte az összes női rokon, ismerős maximum 3 hónapig tudott csak szoptatni. Engem a testem változása sem zavar, hiszen például a melleim már a terhességemet megelőzően is alakultak, szóval, ha sosem szoptattam volna is lenne változás. Ez van. Egyelőre nem látok nagy különbséget, és nem is biztos, hogy köze van ennek a szoptatáshoz, szóval elégedett vagyok velük.
És mi lesz, ha egyszer véget ér? Biztosan hiányozni fog majd, és már most látom, hogy mennyivel egyszerűbb volt elmenni bárhova úgy, hogy nem kellett külön gondoskodnom a kislányom számára a megfelelő ételről és italról. Majdnem 1 éve szoptatok már, de az éjszakai szopizás és harapdálás nélkül azért szívesen meglennék. (mosolyog)


Ági a babájával valódi szeretetszövetségként éli meg a szoptatás páratlan örömét, amely mindkettejük számára a mérhetetlen boldogságot jelenti.
Mindig is azt gondoltam, hogy a szoptatás nagyon csodálatos dolog, ezért amikor megfogalmazódott bennem az anyaság gondolata, már biztosan tudtam, hogy szoptatni fogom a kisbabámat. Nagyon kíváncsi voltam a szoptatás által nyújtott érzésekre, mind fizikai, mind lelki tekintetben. Nem is nagyon volt körülöttem olyan ember, aki negatív élményekről mesélt volna, inkább csak pozitív tapasztalatokat láttam és hallottam. Természetesen beszélgettem olyan anyukákkal is, akik nem tudták szoptatni a babájukat, de azt valahogy nem vettem magamra. Nekem olyan természetes volt, hogy én biztosan szoptatni fogom a kisbabámat, hogy nem is tudtam elképzelni más opciót!
A legelső pillanat, amikor a kórházban odaadták a kislányomat, és cicire tettem… Hát az maga volt a Csoda! Valahogy mindig így képzeltem el a szoptatást – akkor még. A pici hihetetlenül ügyes volt, már az első pillanattól kezdve. Minden fájdalmam ellenére ügyesen a mellemre tudtam tenni, és úgy fordultam, ahogy neki is optimális volt. Szóval mindenki tudta a maga „dolgát”! Annyira harmonikusan egymásra találtunk, boldog és borzasztóan elégedett voltam.
Otthon is kaptam segítséget a szoptatásban, mert egy tündéri védő nénink van, Répási Erika személyében. Erika az első pillanattól kezdve mindenre felkészített. A védőnői látogatások során végignézte egy-egy szoptatás menetét, és hasznos tanácsokat adott (így fogjam a picit, úgy feküdjek, mennyi ideig etessek, stb.), illetve felkészített, hogy mire számíthatok, ha belövell a tej, és hogy azt hogyan kezeljem majd. És ami még nagyon fontos, hogy folyamatosan dicsérve biztatott, hogy jól csinálom, és ne adjam fel – ami egy első gyermekes édesanyának hihetetlenül jó érzés.
Bár Erika felkészített a legrosszabbra is, de az első időszak még annál is fájdalmasabb volt számomra! Szombaton született császármetszéssel a kislányom, hétfőn mehettünk haza a kórházból, és már aznap este belövellt a tejem. Iszonyatosan bekeményedtek a melleim, olyannyira, hogy a kicsi nem is tudta megszívni. Sírtam a fájdalomtól, és bepánikoltam, hogy nem tudom megetetni a kisbabámat. Elkezdtem kézi mellszívóval fejni a melleimet, de semmit sem ért. Aztán eszembe jutott Erika tanácsa, és meleg vizes borogatást alkalmaztam. Az nagyon sokat segített, megindult a tejci, és a pici könnyedén ki tudta szívni. Az első egy-két hétben iszonyatosan fájt minden szoptatás kezdete, de mindenképpen megérte.
Eleinte minden etetés után megmértem a kicsit, és a biztonság kedvéért mindig megkínáltam egy kis adag tápszerrel is. Persze azt nem nagyon fogadta el, mert már jóllakott anyatejjel. A tejem mennyiségét az alapján mértem, hogy mennyire voltak megduzzadva a melleim, de a védőnő megnyugtatott, hogy a csecsemők akár a puha ciciből is ki tudják szívni azt a mennyiséget, amire szükségük van. Az egész szoptatás a kereslet-kínálat alapján működik. Persze nagyon sok vizet ittam, és minden nap elfogyasztottam egy-két doboz Karamalz citromos malátaitalt.
A kezdetektől fogva a kislányom igényei szerint szoptatok, mert úgy gondolom, hogy a szoptatás sokkal többet jelent a baba számára, mint egyszerű táplálkozást. Sok esetben lelki megnyugvást és biztonságot adok a kicsinek azzal, hogy mellre teszem, és hogy ott vagyok, amikor szüksége van rám. Többfajta szoptatási pózt is kipróbáltam, de nekünk a fekvő helyzetű szopi vált be a legjobban. Az első hónapokban egy-egy etetés, akár 40-50 percig is eltartott. Akkor nagyon feltöltött minden alkalom – imádtam azt a harmóniát, nyugalmat, ami körülvett bennünket! Mára már kissé ez is megváltozott. Most 10-15 perc alatt is megeszi azt a mennyiséget, amire szüksége van, ráadásul vannak olyan esetek, amikor szinte égnek áll a hajam, ugyanis képes olyan vicces pózokat felvenni a kisasszony, hogy az már néha fáj!
Alapvetően szégyenlős vagyok, de az valamiért nem zavar, ha mások előtt kell szoptatnom. Ilyenkor keresek magamnak egy nyugodt, kellemes helyet, és ott etetem meg a babámat. Inkább azt tapasztalom, hogy az emberek többsége zavarba jön, ha meglát egy szoptató nőt. Engem ez sem zavar, én büszke vagyok arra, hogy szoptatom a kisbabámat. Számomra fantasztikus élmény a szoptatás – az anyaság egyik legcsodálatosabb velejárója!
Sokáig szeretnék szoptatni, a pici kb. 1,5-2 éves koráig. Már most szomorúan gondolok arra, hogy a babám idővel nem fog többet szopizni! Hogy miért? Mert ez a MI szeretetszövetségünk, ezt csak mi ketten tudjuk egymással megélni – ez csak a Miénk! Persze ne érts félre, van, hogy Apával együtt altatunk, és az ugyanolyan csodálatos érzés. Sőt, akkor érzem igazán tökéletesnek a mi kis Családunkat. Olyankor testileg és lelkileg is körbe öleljük a kislányunkat a szívünk minden szeretetével. Ugyanakkor a szopi egy olyan kis rituálé köztem és a kisbabám között, ami hatalmas boldogságot szabadít fel mindkettőnkben. Olyan nyugalom, szeretet és harmónia vesz körül minket, amit senki más nem érezhet, és nem érthet meg! Tudom, hogy ennek is megvan a hátulütője, amikor majd az elválasztás időszakához érünk, de bízom benne, hogy mi ketten majd azt is megoldjuk.