A két fiatal a 2020-as évben mondta ki egymásnak a boldogító igent. Mozgalmasak a mindennapjaik, Laura a Magyar Állami Népi Együttes tagja, miközben párja itthon dolgozik, és amikor csak teheti, már utazik is Pestre, hogy végre együtt lehessenek. Habár házasok, még nem költöztek össze, erre most kerül sor, azonban nemcsak ezért lesz örömteli az előttük álló év…


– Hogyan találtatok egymásra?
Laura: Balázs húgát ezer éve ismerem, a testvéréről viszont valahogy sosem esett szó. Egyszer a baráti társaságomban azonban meséltek Balázsról, én pedig kíváncsiságból megkerestem a Facebookon, és láss csodát, pár nap múlva be is jelölt. Aztán csak vártam – bevallom, egyre türelmetlenebbül –, két hétig hiába néztem az üzeneteket, nem érkezett semmi, aztán egyszer csak írt nekem.
Balázs: Két szálon is futott a történet: miközben Laura megtudta, hogy létezem, nekem is megsúgták a barátaim, hogy van egy csinos néptáncos lány, aki illene hozzám, hiszen azonos az érdeklődési körünk, a néptánc közös pont lehet az életünkben. Aztán valahogy a két történet egyszer csak összeért.
Laura: Utólag persze kiderült, hogy több olyan esemény is volt, ahol találkozhattunk volna, de akkor még külön utakon jártunk, és nem figyeltünk fel egymásra.
– Emlékeztek még az első találkozásotokra?
Laura: Hát, persze! Pesten randiztunk először, és Balázs már az első pillanattól kezdve szimpatikus volt, jól éreztem magam vele, mégsem volt szerelem az első látásra. Egy apróság nem jött be… (mosolyog) Ezt most eláruljam?
Balázs: Nyugodtan!
Laura: Úgy éreztem, hogy alacsony hozzám, de ez csak kezdetben zavart, később már nem foglalkoztatott.
Balázs: Most bevallhatom, hogy engem mi döbbentett meg?
Laura: Bátran!
Balázs: Kifejezetten zavar, ha egy lány erősen sminkeli magát, hát Laura az első randira épp egy műsorról érkezett, eszméletlenül erős sminkben, ráadásul még el is késett. Ezek után azt gondoltam magamban, hogy ezt a randevút csak jó pár rozéval fogom kibírni. (nevet) Ez persze csak az első benyomás volt, szerencsére a smink mögött egy élettel teli, mosolygós lányt ismertem meg.
Laura: Innentől kezdve minden nap találkoztunk, habár az első pillanatban még nem sejtettem, hogy Balázs lesz a párom, a második találkozón már egyre biztosabb voltam benne.


– Jól érzem, hogy a személyiségetek egy cseppet sem hasonlít egymásra?
Balázs: Ráéreztél. Tudod, senki más nem tud úgy kihozni a sodromból, mint Laura, miközben tényleg végtelen a türelmem. Laura olyan intenzitással képes robbanni, mint egy vulkán, pár perc múlva pedig, mintha mi sem történt volna. Szóval, csak a robbanást kell túlélni. (nevet)
Laura: Attól függetlenül, hogy a főbb kérdésekben teljesen egy húron pendülünk, ég és föld a kettőnk habitusa! Míg Balázs türelmes, nehezen lehet kibillenteni az egyensúlyából, és nem szívesen konfrontálódik, én lobbanékony, nyughatatlan természet vagyok.
– Milyen volt a lánykérés?
Balázs: Három év együttjárás után kértem meg Laura kezét, akkor éreztem úgy, hogy ennek most már itt az ideje. Ezt a pillanatot azonban nem úgy képzeltem el, mint egy filmbeli jelenetet: egy egzotikus szigeten a gyűrű megbújik a pálmafa alatt, és a napsugarak éppen megcsillannak rajta… Nem, én nem szerettem volna szögmérővel bemérni a sugarakat, sokkal inkább a számunkra tökéletes pillanatra vártam.
– Számítottál rá, Laura?
Laura: Egyáltalán nem! Azt gondoltam, hogy nem köti majd egy jeles naphoz, hanem olyan időpontban fogja megkérni a kezem, amikor nem is sejtem, mégis annyira váratlanul történt az egész.
Balázs: Épp meglátogattuk Laura testvérét Angliában, amikor megtaláltam a tökéletes pillanatot a lánykéréshez. Akkoriban egyre gyakrabban sugalltam neki, hogy szeretném, ha lenne egy kisbabánk. Ő ekkor mindig a gyűrűsujjára mutatott, ami egyértelmű válasz volt számomra. Éppen a testvére babájával játszottunk a szőnyegen, amikor feltettem neki a bűvös kérdést, és mivel tudtam, hogy mi lesz a válasza, bátran előhúztam a zsebemből a jegygyűrűt.
Laura: Szóval hétköznapi pillanat volt, számomra mégis gyönyörű.


– Viszont mesés helyet választottatok a jegyesfotózáshoz, hiszen olyan, mint egy tündérkert.
Laura: Nekem az egész élet végtelenül sokszínű, így a jegyesfotózást is virágos környezetben képzeltem el. Először egy cseresznyefa virágos kertről álmodtam, de aztán rátaláltam a csodás Jeli arborétumra, ahol káprázatos rododendronok nyílnak. Utánajártunk, mikor borul virágba a kert, csakhogy a vírus közbeszólt, így mire Kámba utaztunk, egyetlen virágot sem találtunk.
Balázs: Nem hogy rododendron nem volt, hanem még egy mezei virág sem! Zseniális. Ezzel az erővel, ha kimentünk volna Meszesre, még ott is több virágot láttunk volna, mint az arborétumban. (nevet)
– Az esküvőtökön is óriási volt a színkavalkád. Mit szóltál ehhez Balázs?
Balázs: Megbeszéltük, hogy színes lesz a dekoráció, mivel nekem sem tetszenek a rózsaszín, pasztelles árnyalatok, így örültem, hogy ebben is egyezik az elképzelésünk. Igen ám, de amikor az esküvő előtti napon megláttam a helyszínt, úgy éreztem Laura kissé túlzásba esett.
Laura: Ez nem meglepő! (nevet) Egyébként sokan azt gondolták, hogy a díszítés az én ízlésemet tükrözi, miközben Balázs sem szereti a hétköznapi dolgokat, így közösen álmodtuk meg az esküvő minden egyes apró részletét. Persze a megoldásra is együtt találtunk rá: némi „egyszerűsítéssel” sikerült elérnünk, hogy a nagy napon végül mindketten jól éreztük magunkat.
– A Magyar Állami Népi Együttes tagja vagy, ez együtt jár azzal, hogy folyamatosan ingáztok. Hogy viselitek a távkapcsolatot?
Balázs: A kezdetektől így élünk, már egészen jól hozzászoktunk. Annyira nem nehéz megoldani, hogy együtt lehessünk, persze, ehhez utazni kell, de megéri.
– Képes vagy minden nap utazni?
Balázs: Nem állítom, hogy a munka után mindig feltöltődve vezetek Pestre, de csak így lehetünk együtt.
Laura: Nyilván ebben az is benne van, hogy a munkámból adódóan gyakran vagyok távol, este fellépések vannak, külföldi turnékon is részt veszünk, és ezek mind-mind megnehezítik a közös életünket. Így viszont öt év alatt sem untunk meg egymást!
Balázs: Azt gondolom, hogy a távolság megerősítette a kapcsolatunkat.



– Itt ülünk az új házikótokban, ahova nemsokára beköltöztök, és elkezdődik a nagybetűs életetek, mint férj és feleség!
Laura: Olyan érdekes, hogy már összeházasodtunk, viszont még sosem éltünk hosszabb időt együtt. Igazából most érkezett el az életünkben ennek az ideje. A karantén megerősített bennünket abban, hogy kifejezetten élvezzük, amikor egész nap együtt lehetünk.
Balázs: Most már egy cseppet sem tartunk attól, milyen lesz a közös életünk férjként és feleségként.
– Miben változtatok az együtt töltött idő alatt?
Laura: Magamhoz képest nyugodtabb lettem, igyekszem átgondolni, megfontolni a döntéseimet. Ez rám nem igazán volt jellemző, ahogy az sem, hogy bocsánat kérjek, de megtanultam ezt is, már nem esik nehezemre olykor kimondani a bűvös szót.
Balázs: Én pedig idegesebb lettem. (nevet) Igazából Laura előtt nem éreztem azt, hogy készen állok arra, hogy családom legyen, pedig tudtam, hogy egyszer majd nagy családot szeretnék. Laurával együtt született meg bennem ez az érzés.
– Szerintetek mi a boldog párkapcsolat titka?
Balázs: Mi rengeteget beszélgetünk, ha nem is tudunk annyit együtt lenni, de telefonon folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Ha sokáig nem találkozunk, akkor érzem, hogy nagyon hiányzik.
Laura: Mi ahhoz tartjuk magunkat, hogy sosem fekszünk le haraggal. Ha elalvás előtt zördülünk össze, addig biztosan nem alszunk el, amíg nem beszéljük meg a problémát. A másik, ami eszembe jutott, hogy igenis fontos, hogy sokszor szavakkal is kifejezzük a szeretetünket. Olyan jó érzés hallani a párodtól azt, hogy szeretlek!


– Laura, jól tudom, hogy Te már gyermekként aprólékosan megtervezted a jövődet? Eddig minden a terv szerint alakult?
Laura: Valóban így van, és nagy vonalakban sikerült is megvalósítani azt, amit megálmodtam.
Balázs: Csak az nem stimmel, hogy magasabb férjet szerettél volna! (nevet)
Laura: Dehogyis! És most már azt is el merem árulni, hogy a gyermekkori álmom az volt, hogy 30 éves koromra édesanya lehessek, és most 28 évesen babát várok!
– Szívből gratulálok Nektek! Milyen érzések kavarognak most bennetek?
Balázs: Még nem tudom milyen érzés apává válni, de már régóta vágyom rá. Laura egészen idáig félt ettől, idő kellett, hogy megérjen benne az anyaság gondolata.
Laura: A mögöttünk álló évben fenekestül felfordult a világ, ezzel együtt a mi életünk is megváltozott, nekünk mégis több szempontból is emlékezetes maradt az elmúlt év. Úgy érzem 2020-ban került minden kocka a helyére az életünkben.
– Most már biztosnak látszik, hogy a 2021-es év is élményekkel teli időszak lesz a számotokra.
Balázs: Én már alig várom, hogy megszülessen a gyermekünk. Azt már most eldöntöttük, hogy apás szülés lesz, ott szeretnék lenni Laura mellett, amikor világra hozza a babánkat. Azért van bennem némi aggodalom is, mert nem tudom, hogyan fogja elfogadni Laura ezt az óriási változást, ettől azért féltem őt. A pesti pörgés után hatalmas lesz a kontraszt. Már most megnyugtattam, hogy mindenben mellette fogok állni, és ha arra lesz szüksége, hogy olykor kimozduljon itthonról, akár csak egy órácskára is, én leveszem a terhet a válláról.
Laura: Még én sem tudom elképzelni, milyen lesz az új életünk. Ugyanakkor a baba érkezését izgalommal várom, és bízom benne, hogy élvezni fogom azt a fajta nyugalmat, ami körülvesz majd.

Fotó: Mészáros Máté